Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Na hallgasson ide. Mégis mi járt a fejében? Esetleg romantikusan udvarolt volna a bárban a mogyorók felett, mielőtt a szobájában villogó pornófilm fényénél lefekszünk egymással? Sajnálom, hogy szétzúztam azt a kis önbecsülését, de tudja mit? Lefogadom, hogy a következő liba akivel találkozik a liftben vagy a konditeremben ok nélkül helyre hozza majd az egóját. Ráadásul biztos van felesége aki olyan ostoba hogy elhiszi, hogy ön az egyetlen becsületes férfi a földön, persze csak amíg meg nem találja a rúzsfoltos alsógatyáját, akkor vége a játéknak. És az egyetlen dolgot amit úgy féltett, azt amit jobban szeretett mint bármi mást, beszennyezi és tönkreteszi egy pillanat alatt..
Talmud
Az életről tudom, hogy véges. De akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
Talmud
Szerelem…egy természetfeletti érzés mely egyszerre tesz gyengévé és erőssé… ettől lehetsz a világon a legboldogabb, vagy éppen emiatt a legszomorúbb…amikor beteljesül, semmi sem hiányzik, amikor pedig vége lesz, végtelen üresnek érzed magad nélküle…és folyamatosan benned vannak azok a kérdések amikre talán sosem kapsz választ…miért hagyott, el mikor mindennél jobban szerettem és soha nem akartam mást? Miért érzem még mindig úgy, hogy ő az igazi?- talán mert így van…vagy egyszerűen csak játszik velem az élet… vagy azért nem kapom vissza és hiszem ezt mert majd találkozok valaki mással, aki ugyanezt műveli az érzéseimmel, és talán örökre velem marad? Nem tudom…
Talmud
Mikor elhagytál, akkor láttam a fényt az alagút végén. Én láttam az enyhet adó, mámorító szellemlétet. De fel kellett ébrednem! Rá kellett eszmélnem, nekem van még időm e vidéken...
Talmud
Megkérnélek rá, hogy szeress,
de látom,hogy fáj ez neked,
így hát inkább hagyjuk egymást,
vége lesz már nemsoká!
Talmud
Matek óra van, én mellette ülök. Nézem a gyönyörű szemét, a szép kezét. ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond"legjobb barátom". Vége az órának, vége a napnak. Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én oda adom neki, ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír..., mert szakított a barátnőjével én megvigasztalom, ő átölel, érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Telnek a napok, az évek, érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog..., Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, az arca, gyönyörű. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit... El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt. Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom:" Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."
Talmud
Egyszer átváltoztatta, amikor sokkal fiatalabb volt, sokkal rajongóbb, amikor bármire hajlandó volt azért, hogy őt boldoggá tegye. Ám még egyszer nem lesz rá hajlandó. Mindketten túlságosan messzire elmentek ahhoz, hogy megpróbálják visszazökkenteni a dolgokat a régi kerékvágásba. [...] Nem tudom. Néha megkönnyebbülten, és tisztában vagyok vele, hogy helyesen cselekedtem. A vége felé szinte alig szóltunk egymáshoz, egyszerűen nem volt miről beszélnünk, és már nem is emlékszem, mikor fordult elő utoljára, amikor megnevettettük egymást. Én bementem a városba és nehezteltem rá, amiért megpróbált olyasmivé formálni, ami nem vagyok, ő pedig lejött ide és gyűlölt engem, amiért nem az a nő vagyok, akit ő akar. [...] Aztán öt perccel később rémült vagyok. Nem tudom elhinni, [...] hogy senki sincs, aki kiálljon értem, közbenjárjon az érdekemben, vagy segítsen, amikor túl nehézre fordulnak a dolgok...
Talmud
A te meséd már rég véget ért. Új történet vette kezdetét, de te ennek már nem lehetsz szereplője!
Talmud
A békében és a szerelemben egy a közös valaki mindig véget vet neki....
Talmud
-Ha tényleg találkozunk még, akkor Te is tudod, hogy vége lesz.
-Minek lesz vége?
-Az eddigi életünknek.
-Figyelj, felszoktam lépni egy pubban…
-Ne-ne-ne… ne mondd el, ha pont arra a helyre sétálok be, abba a városba, akkor biztosak lehetünk benne, ha nem akkor ez a csók úgy marad meg, mint a legtökéletesebb csók, amit két idegen alkotott, és egész életünkben őrizzük az emlékét.
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló