Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Megjöttem, és lettem egy kisgyerek.
Nem kértem, csak kaptam egy életet.
Lett vágyam, lett álmom, bár céltalan,
Mert térkép nincs hozzá , hogy merre van.
Talmud
Az utóbbi időben ritkulnak álmaim. Azt olvastam lélektankönyveim egyikében - sok pszichológiát olvasok, meg akarom érteni az érthetetlent -, hogy ahogy öregszik az ember, egyre kevesebbet álmodik. Lassacskán, úgy tűnik, én is egyenesbe jövök.
Tudjátok, az idő is egy szoros, pont olyan, mint ami a szigetek meg a kontinens között húzódik, de az egyetlen komp, ami át tud kelni rajta, az emlékezet, és az olyan, mint egy kísértethajó - ha azt akarjuk, hogy eltűnjön, egy idő után el is fog.
Tutajos pedig arra gondolt, hogy a nyárban megismerte az utakat, amelyeket a tél eltakart, mégis azokon kellett járni; megkeresni, megtalálni, le nem térni. A nyár a bölcső és a tipegés, de a tél a nagy iskola és a próbatétel.
Visszanézett még egyszer a ködös, messze náderdőbe, s most úgy érezte: nem hagy itt semmit, sem jót, sem rosszat, mert csak a szemét kell behunynia, és megzendül körülötte életének az az ideje, amelyben megsimogatta a napsugár, elöntötte a szenvedély, szélesen nevetett, és összetörten, sírva gyötrődött, miközben hol simogatta, hol szöges ostorral verte szívét, de a férfiak útjára terelte: a téli berek.
Ez az az idő, amikor az ég és a föld összeér a sötétségben, a valósággal az álmokkal, a múlt a jelennel s az élet a halállal, amelyeknek nem tudni, hol vannak a határai.
Ez az az idő, amikor összefolyik a mozgás a mozdulatlansággal, a szín a színtelenséggel, a van a ninccsel, a ma a holnappal, a lehető a lehetetlenséggel, és a gondolatok is úgy mozognak, mintha semminek nem lenne sem neve, sem értelme; amikor a magányos ember rádöbben önmagára, csodálatos emberi valóságára, s ugyanakkor arra is, hogy ez a valóság alig valamivel kevesebb vagy valamivel több a semminél.
Ha most halott vagyok, tudom a te kezed által.
Senki másnak égen-földön nem volt hatalma felettem.
Kérlek ne sírj!
Halott voltam, mielőtt megismertelek és megszülettem a napon amikor megszerettél.
És a szerelmem irántad élni fog.
Mindörökké.
Érted sírok én éjeken, s napokon át,
Szívem félt, s fél, hogy nem maradsz az enyém.
Tiszta szívemből szeretlek téged,
Soha nem akarlak elveszteni, mert számomra Te vagy az ÉLET!
Néha megállt az evésben, s ilyenkor úgy érezte: a bokrok puha árnyékában elmúlt emberek lélegeznek, s a föld, ahol ül, azért meleg, mert előbb ült már rajta valaki. "Itt volt a fal" - mondta Matula, de hol vannak a kőművesek, akik rakták, hol a kéz, amely a habarcsot keverte, hol a gondolat, ami az egészt teremtette? Mi lett belőlük? Milyen erő lett belőlük? Hiszen az energia nem vész el, csak megváltozik.
Fa lett belőlük? Madárszó, virág, tölgymakk és mogyoró lett belőlük? Szél és pára lett belőlük? Felhő? De mi lett a képzelettel, a gondolattal? Belerakták a falakba, vagy itt kereng, és megérinti az ő képzeletének húrjait?
Mi lett belőlük, mi lett belőlük? Föld, víz, elmállott csontok? Mész és foszfor? De hova lett a fájdalom, az öröm, a sírás, a kín, a mámor, a harag, a békülés, a szeretet? Egymásnak adták ezeket az érzéseket, és magukkal vitték?
"Mink már összetanultunk" - mondta az öreg, de a fiúk emögött azt is érezték, hogy ők nemcsak tanultak, de tudnak is! Nemcsak néznek, de látnak is, nemcsak hallanak, de értenek is, nemcsak tapintanak, de fognak is, és egész kibontakozó egyéniségük tele van a valóság és a természet szeretetével. Megnőttek, megerősödtek, és most már nemcsak elfogadják, de kívánják is a valóság múlhatatlan, kemény ragyogását.
Sosem értettem igazán mi az a legfelsőbb hatalom ami túl az agyon át irányít titkos bűnös vágyak felé, mellyel csak fájdalmat okozunk, s mégis ez tenne boldoggá. Felmerül a kérdés legyek boldogtalan én, vagy tegyek azzá másokat..

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló