Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Szeretőm vagy, Engem a világ így szeret,
Várod azt, hogy megérintselek,
Mert remegni vágysz, és ellentmondani,
De a tested szerelmet készül vallani.”
Talmud
„Az ember olyan lény, akinek meg sem kottyan hét év várakozás, ha tudja, hogy Ráchel vár rá a hetediknek a végén. Még újabb hét évre is telik. Ha viszont nincs róla fogalma, hogy hová is rohan és minek, akkor azt sincs türelme kivárni, míg a közlekedési lámpa zöldre vált.”
Talmud
„Mert rád várni olyan, mint esőre aszályban. Hasztalan és időrabló.”
Talmud
„Menj tovább
ma egy új nap vár, új nap vár.
Bármi volt
csak a múltad már, múltad már.
Bánni kár
amit megtettél, megtettél
Hív az út
amit megleltél.”
Talmud
„Soha nem értettem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor – tízéves lehettem – egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt, az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét. E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni. A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett, s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el. A titoknak, a mesének, az álomszerűnek, az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s később sem találtam meg az életben, soha, sehol. Mi történt akkor a szívemben, idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni. A csodálatost nem lehet magyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés, kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt, a háztetőkön a hó.”
Talmud
„A tökéletes boldogság: Lelkesedés elvárás nélkül.”
Talmud
"Véletlen láttam Norbi nyilatkozatát az ékszerekről. Szerinte a férfin két ékszer lehet: Egyik ott lent, a másik a nyakában.
Pár napra rá láttam egy fotót. A nyakában lógott valami. Két variáció létezik: 1. Norbink nem hiteles. 2. ... na neee!"
Talmud
„Tudom, hogy nem jössz mégis jó várni, hazudni kell a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Nem mondom azt, hogy szeress, azt sem, hogy gondolj Rám, ha a szíved nem mondja én hiába is mondanám.”
Talmud
... Fabio Grosso, Fabio Cannavaro , Luca Toni, Camoranesi ezzel a hajjal hogy néz ki, Gianluca Zambrotta, Angelo Peruzzi...
Hajdú B. István, (Olaszország – Franciaország)
Talmud
"Meg kell várni, míg az olasz beköti cipőfűzőjét... ez elég lassan megy neki." Hajdú B. István, (Olaszország – Franciaország)
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló