Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Az egek égtek, a csillagok sírtak és a végtelen romjai alatt hús seb és remény az utolsót nyögte.
Talmud
Kicsit türelmetlenek vagyunk ma?” mormolta.
Szarkasztikus megjegyzést fogalmazva felnéztem rá, de az arca közelebb volt, mint amire számítottam.
Arany szemei csak pár centire voltak, hideg leheletét éreztem nyitott ajkaimon. Szinte az ízét is éreztem a nyelvemen.
Nem emlékeztem, mit akartam mondani. Nem emlékeztem a nevemre sem.
Nem adott esélyt, hogy összeszedjem magam.
Ha én dönthettem volna, az időm nagy részét azzal töltöttem volna, hogy Edwardot csókolom.
Semmilyen eddig tapasztalt élményem nem volt ahhoz fogható, ahogy hideg, márványszerű, de mindig nagyon óvatos ajkai az enyémekkel egyszerre mozogtak.
De nem túl gyakran dönthettem én.
Kicsit meg is lepett, mikor az ujjaival a hajamba túrt, és az arcomat az övéhez húzta.
A kezeimmel átkulcsoltam a nyakát, és azt kívántam, bárcsak erősebb lehetnék- elég erős ahhoz, hogy itt tartsam őt.
Egyik keze lesiklott a hátamon, közelebb vonva kőszerű mellkasához. A pulóvere ellenére a bőre elég hideg volt ahhoz, hogy megborzongjak – kellemes borzongás volt, a boldogság miatt, de a kezeivel kezdett távolabb tartani.
Tudtam, hogy úgy három másodpercem volt, mielőtt sóhajt egyet és gyorsan elfordít magától, és mond valamit arról, hogy erre a délutánra eleget kockáztattuk az életemet.
Az utolsó másodperceimet kihasználva közelebb vontam magam hozzá, szinte felvettem a körvonalait.
A nyelvem hegyével megtaláltam alsó ajkának az ívét, hibátlanul sima volt, mintha polírozva lett volna, és az íze -
Elhúzta a fejem az övétől, könnyedén kibontotta magát az ölelésemből – valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy minden erőmet beleadtam.
Mély torokhangon kuncogott egyet.
A szemei fénylettek az - annyira szigorúan fegyelmezett - izgatottságtól.
„Ah, Bella.” sóhajtotta.
„Mondanám, hogy sajnálom, de nem.
Talmud
Mindig a hajnal előtti utolsó óra a legsötétebb.
Talmud
Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.
Talmud
Bánat is érhet még, harag is, de borúra derű jön: minden felragyogó napod úgy vedd, mint az utolsót.
Talmud
Majd ha az ember kivágja az utolsó fát, megmérgezi az utolsó folyó vizét, kifogja az utolsó halat is, akkor rádöbben, hogy a pénzt nem lehet megenni.
Talmud
Több világosságot!" /Halálos ágyán az utolsó szavai./
Talmud
Az utolsó leveled rám könnyet hozott, mert veled együtt ment a szívem. Most meg ott hagytad az út szélén, ha megint arra jársz talán megint felveszed a porból…?
Talmud
Te vagy a gonoszság forrása
Minden halandó csábítója
Te adtad a fájdalmat
Mely annyi szívet megszaggat
De adtad a könnyet
Mely könnyít
A bánaton
Te adtad a tudást
A Földre jutást
Te hoztad a Szennyre a szennyt
A Sötét Mennyt
Poklot, halált, rothadást
Mégis van, aki imád
Úgy tekint rád
mInd Szent attyára
Te vagy a múlt, a jelen, s jövő
Az élet röpke, gyorsan eljő
A Halál
A te sötét szívű angyalod
Sataniel, átkot szórtak fejedre
Mert megtetted, mit megkellett
Én imádlak, most is fohászkodom
Enyhíts fájdalmamon
Küld rám döghozó angyalod
Had ragadjon
Fogja meg állam
Csókoljon meg lágyan
Utolsó pillanatomban látom
Teljesült kívánságom
A Révész vezet
Tudom, kihez megyek
Sietek hozzád, Nagyuram
Tudom , nálad lesz jutalmam
Téged szolgáltalak éltemben
Téged szolgállak holtomban
Hű szolgás vagyok
Semmit nem kapok
Csak szolgállak
Dicsőítlek
S mind azért teszem
Mert te vagy a mindenem
Száműzött, Dicső Angyal!
Téged imádlak minden pillanatban
Jutalmam a vágyam
Vágyam a szolgálatom
Nászágyad férgektől hemzseg
S szavadra én már benne fekszek
Teljesen a tiéd vagyok
Tégy, amire vágyol
Drága Sátánom!
Talmud
Más ölel, más fogja kezedet,
Más nézi ragyogását csillogó szemednek!
Másnak adtad az egész lelkedet,
Pedig én még mindig szeretlek!

Te voltál a mindenem, s elhagytál,
Semmi nem mulasztja el, még mindig fáj!
Fáj, s ez sohasem múlik el,
Várni fogok rád, mert várni kell!

Ha eljön utolsó órám,
S utolsó percem, és meghalok,
Akkor is te leszel az kit mindig szerettem,
S szeretni is fogok!
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló