1889. január 3-án Torinóban Friedrich Nietzsche kilép a Via Carlo Alberto hatos számú házának kapuján, talán hogy sétáljon egyet, talán a postára, a leveleiért. Nem messze, vagy akkor már nagyon is messze tÅ‘le, egy konfliskocsis csökönyös lovával bajlódik. Hiába noszogatja, a ló nem mozdul, mire a kocsis - Giuseppe? Carlo? Ettore? - elveszÃti a türelmét, és ostorával verni kezdi az állatot. Nietzsche a csÅ‘dülethez ér, s a dühtÅ‘l nyilván már tajtékzó kocsis kegyetlen szÃnjátéka ezzel be is fejezÅ‘dik. Az óriás termetű, dús bajuszú úr ugyanis váratlanul a kocsishoz ugrik, és zokogva a ló nyakába borul. Házigazdája viszi haza, két napig mozdulatlanul és némán fekszik egy heverÅ‘n, még kimondja a kötelezÅ‘ utolsó szavakat ("Mutter, ich bin dumm"), aztán szelÃd háborodottként anyja s nÅ‘vére felügyelete alatt még tÃz évig él. Hogy a lóval mi lett, nem tudjuk.
|
