Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
"de egy mosolyba bújva még most is az arcodra fagynék..."
Talmud
"A távolság csak fizikai paraméter. Két szerető lélek közt nem létezik távolság. Mindig együtt
vannak, szeretik és segítik egymást, még akkor is, ha fizikai megtestesülésük nem tud formát
ölteni... Az igazi barátságot és szeretetet semmi a világon nem tudja kioltani, a távolság pedig az utolsó, aminek erre 1% esélye is lenne."

Talmud
Talán egy álom vagy tévedés
Amikor reggel nem jön az édes ébredés
A könny felszárad, de megmarad a kétkedés
Amit az élettől kapunk, vajon miért kevés

Talán egy pillanat, ami szebb a többinél
Egy érzés, ami szavakban már mit sem ér
Talán egy angyalra vagy csak egy látomásra várva
Kerülöd a szépet a tudatodba zárva
Talmud
"Keres a lelkem, kíván a szám... De hiába hívlak, csak a magány nyit rám! Könnyes szemmel a telefonod várom, a fájdalom ajtaját magamra zárom. A lelkedben keress, ha néha hiányzom."
Talmud
"Nem is fogtam fel mikor mellettem voltál
Hogy mit ér az, hogy öszintén karoltál
De most már, tisztán látok
Hogy nem vagy itt igy érzem igazán hiányod
Minden percben csak rád gondolok
És sajnos hiába kértem bocsánatot
Ennek nem igy kellet volna hogy vége legyen
Bárcsak ujra itt lennél velem."
Talmud
"...Hisz tudod, hogy várok rád ameddig csak lehet, s ha majd a halálos ágyamon utoljára suttogom a neved, talán elhiszed majd, hogy tényleg szerettelek..."
Talmud
"Elmentél tőlem, és én hagytam menyj csak el! Hiába lett volna minden, ki menni akar, hagyni kell! Mosolyog hozzá az arcom, de mögé senki se néz, játszani a közömbös embert, most látom, milyen nehéz! Ha megkérdeznék tőlem, modnjam meg mit jelentessz nekem? Egy pillanatra zavarba jönnék, és nem tudnék felelni hirtelen! Csak nagy sokára mondanám, hogy egy elmúlt szerelmet! S nem venné észre senki sem, hogy titokban könnyes lett két szemem! és mást lát a két szemem, messze túl a könnyeken, hogy még mindig te vagy a mindenem! S ha megkérdeznék tőlem, mondjam meg mit jelentessz nekem? büszkeségből azt felelném SEMMIT.....csak az egész életem!"
Talmud
Ne vádoljunk senkit a multért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, -
Most már... mindennek vége van!...
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett, -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.
Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyit minden bánatot...
Leolvasom sáppadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!...
Talmud
„Több mindent TUDOK, mint gondolnád
Több mindent ÉRTEK, mint szeretnéd
Több mindent LÁTOK, mint akarnád
Több mindent SEJTEK, mint sejthetnéd

Félek és nagyon féltelek – eközben szenvedek
Mert tudom, amit érzek nem lehet.
Senki és semmi más nem érdekel kívüled
De már készülök, milyen lesz az élet nélküled

Néhány hónap, s bár nagyon fáj – elmegyek
Mert úgy érzem másként nem lehet
Minden nap könnyekkel fekszem és kelek
Ezt sokkal tovább bírni már nem lehet.

Nem várok semmi mást, de kérlek Te ne bánts,
Arra már ott van egy „szerető társ”
Ma már tudom - milyen gyűlöletben élni,
S hogy megőrülök – minden percben attól félni.

Mit mondhatnék még bármi mást?
Ha egyet kérhetek – mosolyogj rám,
Hogy legyenek szépek az utolsó emlékek
Ha már felejteni nem vagyok képes.”
Talmud
"Átsírt éjszakák,elvesztett barátok, A világ közepén magadat egyedül találod. És csak áldod azt az órát,amikor nevetett a szád, Hiányzik az a valaki,aki társként gondolt rád. Fájnak a percek,amiket együtt töltöttetek, Szívedbe marnak az emlékek,az együtt töltött hetek. Fáj minden perc,mikor magányosan fekszel az ágyban, Rossz belegondolni,de egyedül vagy a világban."
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló