Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
- Mégis mikor öregedtünk meg?
- Én mindig öreg voltam, Ben. De tudod mit? Nem is bánom! Ha fáj valamim, legalább használtam. Már nehéz felmenni a lépcsőn, de csak azért, mert sokat másztam fel rajta ahhoz a férfihoz, aki szeretett. Itt-ott van néhány ráncom, de csak azért, mert oly sokszor rám mosolygott a Nap. Azért nézek ki így, mert hát ittam, és bagóztam, éltem, szerettem, táncoltam, énekeltem, és végigkeféltem egy rohadt gyönyörű életet. Megöregedni nem szégyen, Ben. Azt ki kell érdemelni.
Talmud
Elfeküdt már a nap túl a nádas réten,
Nagy vörös palástját künn hagyá az égen,
De az éj erőt vett, csakhamar beronta,
Az eget, a földet bakacsinba vonta,
És kiverte szépen koporsószegével:
Fényes csillagoknak milljom-ezerével;
Végre a szép holdat előkerítette
S ezüst koszorúnak fejtül odatette.
Elvárni a világtól, hogy igazságos legyen veled, mert jó vagy, ugyanolyan, mintha azt várod egy bikától, hogy ne támadjon meg, mert vegetáriánus vagy.
Márványra nehezebb írni, mint homokra, de ott aztán meg is marad sokáig.
Sokak szerint gyáva vagyok, pedig csak elzárkozom ettől a rideg, megbízhatatan világtól. Falat építettem, mássza meg az, aki szeret...nincs túljelentkezés.
Nincs rosszabb dolog mint tapaszalni az elmúlás tényét..
Az elmúlás ..mi egyik pillanatban még reményteljes ..a másikban már odavan.
Mi egyik pillanat töredékében még a tied ..a másikban már szerte van.
Mit egyik pillanatban még teljes szívedben szerettél ..a másikban már messze van.
Mit egyik pillanatban még az emlékeidben őrzöl ..a másikban már veszve van.
Azt mondják az elmúlás jó dolog ..pedig nem az..
Fura vagyok, de sosem unalmas.
Sokáig két test egy lélek voltunk, de az idő mindent felemésztett... csak remélni tudom, hogy elég mély nyomott hagyott benned ahhoz, hogy azt hidd, ki tudsz belőle mászni, de könnyen lehet, amikor már azt hiszed majdnem kijutottál a szakadék szélébe kapaszkodva megcsúszol és lezuhansz... a karjaimba!
Azt hiszem ok nélkül senkinek nem jut rossz az eszébe rólam. Akinek mégis, az tudja, hogy valahol, valamikor rosszat tett velem, és épp egy olyan kártyát tartok a kezemben, amit akár ellene is tudok fordítani. Az ilyen embereknek nem tiszta a lelkiismeretük! Rosszat gondolnak, mert félnek!!! Tudják, hogy hibáztak, és nem kapták még meg érte a büntetésüket. Azonban mindez csupán a kicsinyességüket mutatja. Hiszen ha valóban ismernének, tudnák, hogy nem vagyok bosszúálló. Senkire sem haragszom. A reváns már nem az én feladatom. Ezt mindig a magasabb szinten lévőkre bízom!
Új évet, új reményt,
Új hitet, új erényt
Adjanak az égiek,
Csak a barátok
Maradjanak a régiek!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló