Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
"Találkoztam egy lánnyal. Azt hittem ez a tűz eléget majd mindent körülöttem. És miután szakítottunk, feltűnt, hogy egyedül vagyok. Ez a tűz tényleg elégetett mindent.."
Talmud
"A szerelem tele van csapdákkal. Eleinte, amikor ki akar bontakozni, elvakít a fénye és nem engedi, hogy észrevegyük az árnyékokat, amelyeket pedig éppen ez a fény idéz elő."
"A szerelem tele van csapdákkal. Eleinte, amikor ki akar bontakozni, elvakít a fénye és nem engedi, hogy észrevegyük az árnyékokat, amelyeket pedig éppen ez a fény idéz elő."
Nem számít hol halt meg, ahogy az sem, hogy hol élt. A mellett maradt, akit igazán szeretett.
Ne áltasd magad téveszmékkel a szerelem felől. Nem lehet elintézni finom, úri módon, anélkül, hogy bepiszkítanád a kezed. Erő és bátorság kell hozzá. S ha nem bírod elviselni annak a gondolatát, hogy bemaszatold a szép, tiszta lelkedet, akkor inkább hagyd a fenébe az egész életet, és eredj el szentnek. Mert akkor úgysem válnál be soha emberi halandónak. Vagy a túlvilágot választjuk, vagy ezt itt.
„Meggyőződésem, hogy minden férfi számára az igazi beteljesülés az, hogyha kemény küzdelem árán eléri kitűzött célját, majd megfáradva, mégis diadalittasan elfekszik a csatatéren!”
"A társadalom hazug és csavaros logikával megpróbál magába szívni és megváltoztatni mindenkit, akinek a viselkedése eltér a nagyátlagétól."
Eldöcögött már az ó-év szekere,
Ez a szekér sok-sok gonddal volt tele.
Pusztuljon hát nyikorogva-zörögve,
Búját-baját felejtsük el örökre.

Asztalunkon mindig legyen friss kenyér,
Jó anyámnak mosoly legyen két szemén.
S a Jó Isten, kit félünk és imádunk,
Áldja meg két szent kezével családunk.
"Az ember azért jött, hogy uralma alá hajtsa ezt a bolygót, és ehhez két alapvető tulajdonsággal rendelkezett. Az egyik az értelem. A másik, hogy feltétel nélkül hajlandó volt elpusztítani bárkit és bármit, aki vagy ami az útjába került."
"Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás, és mindenek előtt bízzunk önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és ezt - kerül, amibe kerül - meg tudjuk valósítani."

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló