Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Amikor úgy érzem, hogy semmi sem sikerül, a kőtörők munkájára gondolok, akik százszor is ráütnek a nagy kődarabra, s azon még csak egy repedés sem látszik. A százegyedik kalapácsütésnél azonban a kő kettéválik, és én tudom, hogy nem az utolsó csapástól, hanem attól a száztól, amit előtte mértek rá.
Talmud
Nem könnyebb a nehéz helyzeteket elkerülni, mint szembenézni velük.
- Bármit elérhetsz, amit akarsz!
- Nem, az keveseknek adatik meg.
- Ez igaz, de ők példázzák, hogy ez sikerülhet.
Van egy imádság arra, hogy erőt adjon azoknak, akik olyan helyzetbe kerülnek amit nem akarnak elfogadni! Az ima ereje az emberi természet mélységes ismeretéből fakad.
Kérjük az Urat, hogy adjon
Erőt, elfogadni a megváltozhatatlant mert oly sokan, oly hevesen gyűlöljük a kártyát, amit az élet osztott nekünk,
Bátorságot, megváltoztatni a megváltoztathatót - mert oly sokan, oly gyávák vagyunk és félünk kiállni az igazunkért,
és Bölcsességet, hogy felismerjük a különbséget - mert oly sokan átadjuk magunkat a kétségbeesésnek, ha lehetetlen választás elé kerülünk.

A jó hír azoknak akik elmondják ezt a fohászt az, hogy Isten meghallgat és felel imáitokra; a rossz hír azonban az, hogy előfordul hogy a válasza, NEM!
A függőséggel az a helyzet, hogy sosem végződik jól, mert végül bármi is hozott minket mámoros állapotba idővel a jó érzés elmúlik és felváltja a fájdalom.
Azt mondják, hogy addig nem szokhatsz le, amíg padlóra nem kerülsz, de honnét tudhatod, hogy mikor kerülsz oda, mert nem számít, hogy ez a dolog mennyire fájdalmas, néha... lemondani róla sokkal fájdalmasabb.
Én csak ártok,
vad hiénát játszok.
Aki tudjon meneküljön
vagy szirénával megkerüljön.
...azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve.
Vettem egy pólót, az van ráírva nagy betűkkel, hogy BALEK. Csak tudnám, mi került benne 10 000 Ft-ba?
...Minden féle elfogultság nélkül gondolom azt, hogy Schumacher itteni teljesítményét tanítani kellene és nem csak a versenyző-iskolában. Azt, hogy még vert helyzetben sem szabad soha, egy pillanatra sem lemondanunk a céljainkról, menni kell előre, amíg csak lehet. Schumi pedig csak menetelt előre egészen a negyedik helyig úgy hogy közben végi
G tudta, hogy elvesztette a bajnokságot, de elvesztette magát a futamot is, Utolsó versenyén mégis megpróbált felkerülni a dobogóra, másfélszer körülautózva a mezőnyt. Ami fűtötte, az pedig a lelkesedés volt, ugyanaz a lelkesedés volt, amelyet első versenyén 1991-ben Spában is érezhetett...
Magányról beszélsz, noha te csupán egyedül vagy. Jegyezd meg, hogy magány csak társadalomban, csak emberek között lehetséges. És csakis ott lehet belepusztulni. Aki csupán egyedül van, az küzd az életéért. Foggal és körömmel küzd, hogy visszakerülhessen az emberek közé.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló