Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Ha a férjek olyan asszonyokat vennének feleségül, akiket megérdemelnek, nagyon rosszul járnának.
Talmud
Az atomenergia felszabadítása mindent megváltoztatott a gondolkodásunkon kivül. Így most fegyvertelenül rohanunk a katasztrófa felé!
Talmud
A törekvőket, miközben felfelé igyekeznek a veszélyes csapásokon, nem érdekli, miként fognak visszatérni. Az emelkedés vágya elnyomja bennük a zuhanás félelmét.
Talmud
Minden ambíció elfogadható, kivéve, ha valaki mások szenvedésének és hiszékenységének kihasználásával akar felemelkedni.
Talmud
Csak nagyon kevesen alkotnak bármit is harmincöt felett. Ez azért van, mert csak nagyon kevesen alkotnak harmincöt alatt.
Talmud
Nem változtathazunk aon, hogy a víz mindig lefelé folyik, de tanulmányozhatjuk a sodrását, és ahelyett, hogy próbálnánk ellene szegülni, kihasználhatjuk célunk érdekében. Ez az alkalmazkodás törvénye.
Talmud
Az ember akkor igazán emberi, amikor nem érvényesítheti az akaratát. Nagyszerű teljesítményei ritkán köszönhetők egyetlen hatalmas ugrásnak. Forrásuk sokkal inkább az a lelkierő, ami akkor ébred benne, amikor célja felé töve látszólag legyőzhetetlen akadályba ütközik. Ez az a pillanat, amikor megszületnek a nagy erejű szavak és a végtelen küzdelem elszántsága.
Talmud
Beléptem a Nem Aggódók Klubjáb, S most rettegve figyelem minden szavam, Annyira félek szorongni hiába, Hogy halálra aggódom magam.
Talmud
Ne rágódj a múlton - de ne is feledd el!
Talmud
A pszichológusok újból és újból igazolták a Yerkes-Dodson szabály érvényessgégét. Talán ez az egyetlen valóban tudományosnak nevezhető pszichológiai törvény. Kimondja, hogy az aggódásnak az által kiváltott izgalmi állapot bizonyos szintjáig teljesítménynövelő hatása van, e szint felett viszont ugrásszerűen rontja a teljesítményt.
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló