Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Élvezni az életet, de közben ember maradni! Elérni minél többet, de nem minden áron! Megtalálni a boldogságot, de nem felejteni, hogy a hozzá vezető út talán fontosabb mint maga a végállomás!
Talmud
Tégy valamit, hogy életed újra megteljen fantáziával. A fejünk felett az égbolt, amelyet az emberiség évezredes megfigyelések során már annyiféleképpen magyarázott. De most felejts el mindent, amit a csillagokról tanultál, és újra angyalokká változnak, vagy gyermekekké, vagy bármivé, amiben éppen kedved van hinni. Ettől még nem leszel buta, hiszen ez csak egy játék, de gazdagabbá teheted vele az életed.
Talmud
A legfontosabb energia az együttérzés. Legyen erős kívánságunk az, hogy minden lény legyen boldog és kerülje el a szenvedést. A látásmód pedig legyen az, hogy mindannyian buddhák, csak még nem jöttek rá. Az egész az együttérzésen alapul, nincsenek speciális energiák. Egyszerűen csak a mások felé irányuló szeretet.
Talmud
Még a gazdag, szabad és fejlett oktatási rendszerrel rendelkező országokban is, ahol pedig a lehetőségek adottak, az emberek jobbára éretlen dolgokat tartanak fontosnak. Kevesen próbálnak valami abszolút dolgot keresni; a legjobb befektetésnek általában az számít, ha valaki hatéves korától húsz évet tölt el különféle iskolákban és egyetemeken. Sajnos azonban ez nem garantálja a boldogságot, és a síron túl még csak az sem segít, ha a rákövetkező harminc-negyven évben több pénzt keresünk. Csupán a legértelmesebb emberek elenyésző hányada talál rá a legerősebb és egyedüli tartós beteljesedésre, ami már kezdet nélküli idők óta jelen van minden lényben: a tudat megtapasztalására. Ha tudatosan használjuk ezeket a feltételeket, hogy olyan értékekre leljünk, melyek értelmet adnak az öregség, a betegség, a halál és az újraszületés során, akkor életünk értékessé válik.
Talmud
Felejtsd el hogy valamikor régen öleltél,
Hogy volt idő mikor szemembe nevettél.
Engem többé nem látsz mert elmegyek
Feledve mindent, téged s az életemet!
Talmud
A mai a nap, amikor kezdődik az életem.Ma világpolgárrá váltam. Ma felnőtt lettem. Ma felelőssé váltam másokért is, nem csak saját magamért és a szüleimért. Többért lettem felelős,
mint a jegyeimért.Ma felelős lettem a világért, a jövőért; minden lehetségesért, amit az életem kínálhat. A feladatom kiállni nyitottan, határozottan és készen. Hogy mire? Nem tudom.Bármire.Mindenre.Az életre, a szerelemre. Vállalni a felelősséget, élni a lehetőségekkel.Ma, barátaim, életek kezdődnek.
Talmud
A kotyogó klotyó felé totyog a vén, motyogó lotyó, de késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó.
Talmud
És én nem félek a haláltól, bármikor megfelel,
nem zavar. Miért kéne félnem a haláltól?
Nincs értelme, egyszer úgyis menned kell.
Talmud
Azt hittem, hogy most megtörténik velem a lehetetlen! De rájöttem, hogy a csodákat már rég el kellett volna felejtenem!!
Talmud
Felejts el kérlek, ne kínozd tovább a lelkemet! Lehet, hogy imádlak, de nem tudok mit tenni, mert szívemből ez a varázslat nem tud eltűnni!
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló