Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Köszörülöm torkom,
fáj nagyon,
szeretnék beszélni halk hangon.
Gondoltam súgom,
de mit sem ér,
ha halk szavam hozzá,
semmit sem ér.
Talmud
Mikor eszembe jutsz, szívemben sivár képsorokat látok,
Hiányzol, a semmi közepén a végtelenbe kiáltom.
Szeretlek, szívemet kinyitom neked hogy beléphess rajta,
Fáj, amit irántad érzek, fáj, hogy csak te nevetsz rajtam.
Ha már minden elhagyott
Nincs már több remény
Hidd el még akkor is szeretni fogunk.
Őrizd meg e lapot
Míg el nem alkonyul a napod
Legyen bár fakó minden sora
Hideg szívvel el ne dobd soha.
A családom volt az egyetlen, az igazi kincsem,
De egy pillanat alatt széthullott és már bárhogy is fáj, nem tehetek ellene semmit.
Az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra.
Örüljön akinek ez még megadatott, becsülje meg mindennél jobban mert lesz idő mikor már késő lesz.
A legrosszabb dolgok is bekövetkeznek olykor, mikor a gyermek épp bontakoztatná ki repülő tudását, viszont egy röpke pillanat alatt a földre hull és ökölbe szorított kézzel sír.
Annál kegyetlenebb dolog nincsen mikor szeretettel és tisztelettel (Pl anyák napján) egy bonbonnal vagy egy virággal nem áll már módodban felköszönteni a szerettedet. Mivel nem marad más csak egy sírhalom, ahova teheted a virágod. Illetve a remény, hogy odafent nincs többé fájdalom és gonoszság.
Így belegondolva nekik sem lehet könnyű, hogy odafentről lefelé tekingetnek és látják gyermeküket megingani az élet göröngyös útján.
És nem tehetnek semmit, hiába látják, hogy merre van a helyes ösvény.
Szokták mondani: ha még él az egyik szülőd, csak félárva vagy. Ha a másik szülőd is meghal, akkor leszel igazán árva.
A farkas nem bánt csak ha te is bántod.Ő egy félreismert ragadozó.
A szeretet olyan, mint a tűzhely.
Lángja lehet takarékon vagy teljesen felvéve, ilyenkor meleg vagy forró,
ha kialszik a lángja jég hideg vagy fagyos.
A dubstep tipikusan az a zenei műfaj, amelynek a beat-jeitől gyermekkoromban megijedtem volna.
Fáj, hogy nem tudok neked segíteni, viszont a reményt soha ne add fel. Vannak olyan szerencsés emberek, akiknek részük lehet a csodákban. Én sajnos nem ebbe a kategóriába tartozom, viszont te igen!

Az ember életében legalább egyszer nagyon szerelmes...van, hogy többször is. Minden szerelem elmúlásával az emberi szív kevésbé tud már szeretni. Minden ember törekszik a szerelemre. Valamilyen formában. Szerelmesek leszünk fákba,virágokba,országokba, életérzésbe,stílusba...nagyon sokféle szerelem létezik a Földön és mind közül egyetlen egy szerelem \\\\\\\"gyilkos\\\\\\\". Ha a szerelmet egy olyan csodálatos ember iránt érezzük, akiért bármit megtennénk. Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor rá kell jönnie, hogy elcseszte és a férfi vagy nő, akit szeret már nem tudja őt szeretni. Ilyenkor van az a pont, amikor a szerelmes szív megnyugszik,megbékél és elfogadja, hogy a hibáinak a következményét vállalni kell és rá kell jönni arra, hogy a férfi vagy nő akit, addig a percig mennyire imádott más oldalán talán boldogabb lenne. A szerelmet az ember nem választja, hanem kapja valamilyen felsőbb hatalom ajándékozza. Mit ér a szerelmes szív, ha pusztán múló parányi ideig szerethet? Semmit. Várni valakire, akit az ember szeret egyszerre csodálatos és kínzó érzés. Várni a csókjára, a szavaira...a szerelmére. Ha valakit igazán szeretsz el kell engedned és, ha ő is igazán szeretett téged ebben a sívár gyötrelmes életben, akkor visszatér hozzád, mikor elkezdi gyötörni a hiány, megőrül egy kedves szóért tőled. Ő akkor visszatér és virágokkal ülteti teli kopár szíved kertjét! El kell engednünk szívünk kicsi fehér galambját és várni, hogy visszarepül-e hozzánk! Létezik igaz szerelem? Igen létezik. Az igaz szerelem az, amikor egyikünk hajlandó lemondani a saját boldogságáról azért, hogy szívének legkedvesebb teremtménye boldogan élhessen.
Szememben könnycseppek ülnek,többé nem látod hogy érted, kiszállok az életedből úgy, ahogyan azt kérted. Nincs többé mi, vagy te és talán vagyok én, élünk egymástól távol a Föld kerekén..
Mindenhol téged látlak, téged kereslek, csak hogy tudd, téged soha el nem feledlek. Hogy te boldog vagy mással, az nekem is jó nagyon, csak színlelek, mer közbe szétmar a fájdalom.
Szétmar, felemészt teljesen, hiányzol, s fáj hogy már nem lehetsz velem. Várok rád egy életen át, amíg szívem dobog, ez csak akkor szűnik majd ha felettem sötét zászló lobog

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló