Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
"Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy az ember elképzeli... még sokkal jobban!"
Talmud
„A leány eltakart piros arcát fehér kezeivel és lassan, csöndesen sírdogálni kezdett. Az ifjú udvariasan fölkelt, halkan közeledett a hintaszékhez és hirtelen, gyöngéden odahajolt a leány fölé és megcsókolta. Olyan volt ez a csók, mint a pirosan lepergő szeptemberi falevél. Az este enyhe árnyai lopóztak a kertbe és a fáradt csöndbe nem vegyült semmi nesz, csak olykor-olykor egy hulló falevél zöreje s egy csók csattanása...”
Talmud
"Emberi törvény: kibírni mindent,
És menni mindig tovább,
Még akkor is,
Ha nem élnek már benned remények és csodák!"
Talmud
„Aha, értem. Azt hiszed, hogy neked ehhez
semmi közöd. Elmész a szekrényedhez és kiveszed ezt a
lompos, kék pulóvert. Mert a világnak azt akarod mondani ezzel, hogy túl
komolyan veszed magad ahhoz, hogy érdekeljen mit veszel fel. De amit nem
tudsz, az az, hogy ez a pulóver
nem egyszerűen kék. Még csak nem is türkiz vagy jáspis kék, hanem sziriliai kék. És azzal sem vagy tisztában, hogy 2002-ben Oscar de la
Renta jött ki egy ilyen árnyalatú
kollekcióval. Aztán, ha jól emlékszem Yves Saint Laurent
volt az, aki szirilia kék színű katonai ingeket
mutatott be. Aztán a sziriliai kék, gyorsan feltűnt további nyolc designer kollekciójában. Majd szépen leszivárgott a bevásárló központokba. Hogy aztán egy leárazásban végezze. Így került hozzád
is. Ugyanakkor az a kék több millió dollárt és megszámlálhatatlan munkahelyet jelképez. És valahogy komikus, ahogy azt
hiszed, hogy kivontad magad a divatipar hatása alól, holott azt a pulóvert
hordod, amelyet neked választottak ki az ebben a szobában lévő emberek, egy
rakás "dologból".”
Talmud
"Az, hogy imádjuk küzdelmet, annyit tesz, emberek vagyunk."
Talmud
"Az ember azért jött, hogy uralma alá hajtsa ezt a bolygót, és ehhez két alapvető tulajdonsággal rendelkezett. Az egyik az értelem. A másik, hogy feltétel nélkül hajlandó volt elpusztítani bárkit és bármit, aki vagy ami az útjába került."
Talmud
"Tartsd észben, hogy sok ember hal meg a hitéért; tulajdonképpen elég mindennapos jelenség. A valódi bátorság az, ha életben maradsz, és szenvedsz azért, amiben hiszel"
Talmud
„Az élet szép, kérdezz csak meg egy boldog embert!”
Talmud
A teknős mondta a rajzfilmben mikor az állatoknak szánt csapdák
beindultak és az embereket készült "elkapni" egy jó nagy lángszóró:

"Hűűű ez égőbb lesz mint a makkoscipő!!!..."
Talmud
„Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.”
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló