Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Ne kívánjon az ember fényes palotát, ki tudja mennyi könny mossa annak ablakát. Nézd a fecskepárt, s megérted a dolgot. Kicsiny fészkük van, s mégis milyen boldogok.
Talmud
Olyan hülyék vagyunk mi emberek, megbocsátjuk azt is, amit nem lehet.
Talmud
Vezérünk eredeti célja és ígéretei semmivé váltak és helyettük csak a pusztulás jut nekünk. A hitleri SS rémtettei szégyent hoznak a német hadseregre. Tudom, hogy a Wehrmacht tisztjeinek zöme undorral nézi a bűncselekményeket, amelyeket a nácik elkövetnek. A civilek gyilkolását, a fogjok kínzását és éheztetését, a zsidók lemészárlását. Nekem katonatisztként már nem a hazámat kell védenem, hanem emberéleteket. A magas beosztású tábornokok közül egy se mer szembeszállni Hitlerrel!
Talmud
Az ember jellemét a lelki sebei és forradásai határozzák meg. Néha a szenvedés gazdagítja a lelket, néha épp ellenkezőleg, összetöri. Az élet titka, hogy túlél minden sérülést és minden sebe beheged. Ám a valóságban egyetlen szív sem maradhat érintetlen. A valóság könyörtelenebb, mintsem hogy így legyen. Márpedig a szeretet, akár a barátság, akár a szerelem esetében, csakis a valóságban létezik.
Talmud
Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.
Talmud
... a törvénynek soha nem volt esélye a tilalom ellen.
A szabadság emberi természet. És nem számít mennyi ideig próbál jónak maradni valaki, nem lehet elnyomni a rosszat egy lányban.
Talmud
Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség... De a világegyetemben nem vagyok biztos.
Talmud
Szervusz Aitana, a nevem Josep Mascaró, 102 éves vagyok. Szerencsés fickónak érzem magam, mert megszülettem, ahogy te is meg fogsz hamarosan, mert átölelhettem a feleségem, mert ismerhettem a barátaimat, és el is búcsúzhattam tőlük és szerencsésnek, mert még mindig itt lehetek. Miért jövök ma el hozzád? Mert mindenki azt mondja majd, hogy rosszabbkor nem is születhettél volna, válság van, de hidd el ettől csak erősebb leszel, megéltem én már ennél nehezebb időket is, de a végén úgyis csak a jóra emlékszik az ember. Ne vesztegesd az idődet értelmetlen dolgokra, inkább keresd meg azt, ami igazán boldoggá tesz, mert az idő rohan, én már 102 évet megéltem és remélem, adatik még pár. Az élettel az a baj, hogy néha túl rövidnek tűnik. Használd ki minden percét, mert azért jöttél erre a világra, hogy boldog légy!
Talmud
Élvezni az életet, de közben ember maradni! Elérni minél többet, de nem minden áron! Megtalálni a boldogságot, de nem felejteni, hogy a hozzá vezető út talán fontosabb mint maga a végállomás!
Talmud
Tégy valamit, hogy életed újra megteljen fantáziával. A fejünk felett az égbolt, amelyet az emberiség évezredes megfigyelések során már annyiféleképpen magyarázott. De most felejts el mindent, amit a csillagokról tanultál, és újra angyalokká változnak, vagy gyermekekké, vagy bármivé, amiben éppen kedved van hinni. Ettől még nem leszel buta, hiszen ez csak egy játék, de gazdagabbá teheted vele az életed.
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló