Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Az értelmes ember számára a szerelem nem vak és ha szeret, tudja kit szeret és miért szeret.
Talmud
A szerelem az ember életének legfontosabb eseménye.#Sokszor úgy érezzük, ez adja meg jogunkat az élethez.
Talmud
"Jobb, ha elhiszed. Úgy értem, pont ez az, ami a filmvászonra való. Roppant lenyűgöző tud lenni. Én mindig is azt vallottam, hogy Thomas Edison nem egyébért találta fel a kamerát a mozi számára, mint hogy az öldöklő és csókolózó embereket mutasson."
Talmud
. "Amíg az ember tízéves, addig futballozni akar, negyvenévesen a kispadra vágyik, míg ötvenévesen már a lelátón érzi jól magát. Ha most lennék húsz esztendős nem biztos, hogy a futball mellett kötnék ki. Én olyan emberek miatt lettem futballista, mint Puskás, Kubala, Cruyff".
Talmud
Az én hazámban a katonai behívó azt jelenti, hogy a fehér ember elküldi a feketét a sárga ellen harcolni azért a földért, amit a rézbőrűtől lopott el.
Talmud
"Jobb, ha elhiszed. Úgy értem, pont ez az, ami a filmvászonra való. Roppant lenyűgöző tud lenni. Én mindig is azt vallottam, hogy Thomas Edison nem egyébért találta fel a kamerát a mozi számára, mint hogy az öldöklő és csókolózó embereket mutasson."
Talmud
S meg-megkondul ember szivednek
Elrejtett zugában, halkan, csendesen,
S igy szálldogál Karácsony éjjelen
A béke, s megszentelt szeretet.
Talmud
Szép violácska, kedves rózsácska,
Szerelmes kisded, szép Jézuska,
Ki most születtél, emberré lettél,
Minékünk örömet szerzettél,
Kérünk, vigasztald népünket,
Térítsd magadhoz lelkünket,
Igazítsd szívedhez szívünket,
Igazítsd szívedhez szívünket.

Jászolban látlak, szívemben várlak,
Ó drága kisded, szép Jézusom.
Fogadd el szívem, szeretlek híven,
Szűz ágon virágzott Kirsztusom.
Jászlad szénája, szalmája,
Szívem jó meleg tanyája,
Szép kisded, szerelmes Jézusom,
Szép kisded, szerelmes Jézusom.

Áldott Teremtőm, szent Üdvözítőm,
Ó drága kisded, szép Jézusom!
Nincs e világon, ki befogadjon,
Szűz ágon virágzott Krisztusom.
Jöjj el lelkemnek ölébe,
Zárkózz el szívem mélyébe,
Szép kisded, szerelmes Jézusom,
Szép kisded, szerelmes Jézusom.

XVII. sz.
Talmud
Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve...
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!...
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!...

1899
Talmud
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló