B

Kiemelt kategóriák

» Szerelmes SMS

» Születésnap

» Élet

Idézet beágyazása

Beállítás
kezdőlapnak

Facebook
csoport

iGoogle
modul

	Idézet beágyazása weboldalára »

Szófelhő

RENDEZÉS:

« Első oldal

...

692

Utolsó oldal »

Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább. Az élet viharában te vigyázol rám. Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel nekem, S hogy megosztod az életed velem. A LÓ megtanít szeretni, érezni és küzdeni a céljaidért..!

Talmud

Élet,

Küldje be kedvenc idézetét »

A lovassport megtanít győzni, A lovassport megtanít veszíteni, A lovassport mindenre megtanít...

Talmud

Élet,

1889. január 3-án Torinóban Friedrich Nietzsche kilép a Via Carlo Alberto hatos számú házának kapuján, talán hogy sétáljon egyet, talán a postára, a leveleiért. Nem messze, vagy akkor már nagyon is messze tőle, egy konfliskocsis csökönyös lovával bajlódik. Hiába noszogatja, a ló nem mozdul, mire a kocsis - Giuseppe? Carlo? Ettore? - elveszíti a türelmét, és ostorával verni kezdi az állatot. Nietzsche a csődülethez ér, s a dühtől nyilván már tajtékzó kocsis kegyetlen színjátéka ezzel be is fejeződik. Az óriás termetű, dús bajuszú úr ugyanis váratlanul a kocsishoz ugrik, és zokogva a ló nyakába borul. Házigazdája viszi haza, két napig mozdulatlanul és némán fekszik egy heverőn, még kimondja a kötelező utolsó szavakat ("Mutter, ich bin dumm"), aztán szelíd háborodottként anyja s nővére felügyelete alatt még tíz évig él. Hogy a lóval mi lett, nem tudjuk.

Talmud

Élet,

Testtelen, arctalan, tájtalanul lebegsz el, S oly távolban hiszem remegni ajkadat, Arcodnak mosolya oly messziről dereng fel, Hogy meg tudnálak én gyilkolni emiatt.

Talmud

Csalódás, Élet,

Elnyúltam a hamu-pillérek árnyékába Te fölemelkedtél arany oszlopokon Nem szállhatok le már a kín zuhatagába Mögém került az ég A halált burkolón A sötét sorokból kimenekedtem Vissza nem térhetek sosem Arcom vonásait mind sóval betemettem Az elhagyott világ ölén már nincs helyem Keress a napban Keress minden homályban Keress szivedben visszhangot mely senkié Magadba-számüző unalom hegylánca felett Csak fölfelé

Talmud

Egy este London híg ködében Ifjú csavargót láttam én Olyan volt mint szerelmem éppen S egy pillantást vetett felém Szememre nehezült a szégyen Követtem a csibészgyerek Fütyült a kezét zsebre vágva Úgy jártunk utcát és teret A megnyílt Vörös Óceánba Mint Fáraó s a héberek... E szerencsés királyokon Tűnődtem mikor álszerelmem S az akit szeretek nagyon Összeütköztek mind a ketten Hűtelen árnyak bánatom Bánat melyen a pokol állott Feledés ege nyiss utat Eltűrnék szívesen haláluk Eladnák érte árnyukat Földi szegény hires királyok... Hajóztunk már eleget eddig Te szép hajóm emlékezet Rossz ihatatlan vizek közt itt Csavarogtunk-e eleget Szép hajnaltól szomorú estig Hamis szerelmem ég veled S eltűnsz már keveredve véle Te is kit elvesztettelek Németországban most egy éve S akit már látnom nem lehet...

Talmud

Hol a verbéna haldokol ma, a kristályváza megrepedt. Egy legyező épp csak súrolta, még zaj se hallatszott, s beteg. De a kicsiny karc egyre jobban harapta az üvegfalat, és láthatatlan és titokban és biztosan tovább haladt. Vize lassanként csepegett ki a senyvedő virág körött. Mi történt itt, nem sejti senki. Ne nyúljatok hozzá: törött. Szivünkhöz is így ér a drága és megkarcolja hirtelen. A szív tovább hasad, virága elhull, az édes szerelem. Az emberek azt vélik, ép még, de benn szívünk sír és sajog, mert érzi mély-mély repedését. Törött: hozzá ne nyúljatok.

Talmud

Élet, Csalódás,

Bús szívből énekelni édesen nehéz dolog, s gyászban vígan nevetni, a bensőnkkel ellenkezőt tetetni, búból kacajba csapni hirtelen. Pedig mindennap ezt kell hogy tegyem, illik nekem, mert bánatom elrejti, bús szívből énekelni édesen. Mert szívemben hordom, elrejtve benn, a gyászt, minél jobban nem fájhat semmi, mégis a szóbeszédnek hangját venni, sírva nevetnem kell keservesen, bús szívből énekelni édesen.

Talmud