Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Még a gazdag, szabad és fejlett oktatási rendszerrel rendelkező országokban is, ahol pedig a lehetőségek adottak, az emberek jobbára éretlen dolgokat tartanak fontosnak. Kevesen próbálnak valami abszolút dolgot keresni; a legjobb befektetésnek általában az számít, ha valaki hatéves korától húsz évet tölt el különféle iskolákban és egyetemeken. Sajnos azonban ez nem garantálja a boldogságot, és a síron túl még csak az sem segít, ha a rákövetkező harminc-negyven évben több pénzt keresünk. Csupán a legértelmesebb emberek elenyésző hányada talál rá a legerősebb és egyedüli tartós beteljesedésre, ami már kezdet nélküli idők óta jelen van minden lényben: a tudat megtapasztalására. Ha tudatosan használjuk ezeket a feltételeket, hogy olyan értékekre leljünk, melyek értelmet adnak az öregség, a betegség, a halál és az újraszületés során, akkor életünk értékessé válik.
Talmud
A mai a nap, amikor kezdődik az életem.Ma világpolgárrá váltam. Ma felnőtt lettem. Ma felelőssé váltam másokért is, nem csak saját magamért és a szüleimért. Többért lettem felelős,
mint a jegyeimért.Ma felelős lettem a világért, a jövőért; minden lehetségesért, amit az életem kínálhat. A feladatom kiállni nyitottan, határozottan és készen. Hogy mire? Nem tudom.Bármire.Mindenre.Az életre, a szerelemre. Vállalni a felelősséget, élni a lehetőségekkel.Ma, barátaim, életek kezdődnek.
Talmud
Nem hiszek a gyilkolásban, bármi legyen is az oka.
Talmud
És én nem félek a haláltól, bármikor megfelel,
nem zavar. Miért kéne félnem a haláltól?
Nincs értelme, egyszer úgyis menned kell.
Talmud
Mennyivel könnyebb volna,
hogyha két életem volna,
egyet örökre odaadnék neked.
A másik szabad lenne,
minden nap szárnyra kelne,
s mindenkit szeretne, akit lehet.
Ha volna két életem,
tudnám, amit ma nem.
Bár volna két életem,
hinnék mindenkiben.
Talmud
Alkonyat van megint. Újra vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér.
Talmud
Senkinek nem esik nehezére, hogy nagy bajban szeressen más embert. A szerelmet a szürke hétköznapok teszik próbára.
Talmud
..hogy az legyél ami lenni akarsz! Nincsen korlátozva az idő,
bármit bármikor elkezdhetsz. Változhatsz vagy maradhatsz a régi..
nincsenek szabályok erre. Lesznek nagyszerű és rossz pillanataid, remélem, te tele leszel jóval.. remélem, látsz majd olyanokat amin ledöbbensz..remélem érzel olyat,
amit addig még sosem éreztél..remélem, találkozol emberekkel,
akik másként látják a világot. Remélem, olyan életed lesz
amire majd büszke lehetsz! De ha mégsem, remélem lesz erőd...hogy újra elkezd.
Talmud
Az érző lényeknek a megvilágosodáson kívül nincs más célja. Nem akarok senkit elbátortalanítani az élettől, de ez a legfontosabb az emberi életben. Megpróbálhatsz gazdag lenni, de akkor mi van? Tételezzük föl, lehetnél egy sikeres politikus vagy elnök, vagy valami hasonló, de akkor mi van? A probléma ugyanaz, nem? Egyszerűen nincs más cél. A Dharma a legjobb, amit követhetsz. Ezért mondom azt, hogy ha lassan haladsz is előre, a Dharmának nagyobb a jelentősége, mint bármi másnak.


Talmud
Hibáztatni magamat nem fogom, hisz az élet minden perce egy újabb tanító pofon, minden újabb méter egy újabb mérföldkő..
Minden újabb csalódás egy újabb lépés,
S mikor az ember majd felnő, mitől a fejük fölül eltűnik a ködfelhő,
És megtanul tisztán látni, kevésbé kedvelt szemet szúró féllel is emberien bánni, bár az embertelenség határa mára már határtalan..tarts be egy-két szabályt és az életed nem lesz szabálytalan.
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló