|
|
|
|---|---|
 |
|
| Amikor kinézek az ablakon,
Egy szomorú fűzfát látok. Épp csak szeretetért kiált, s én kikószálok. Hozzábújok, s elmesél mindent, mit érez, S én ekkor ismerek magamra benne. Úgy véli, hogy őt már nem veszik semmibe, De téved, mert mi örökké őrizzük szívünkbe. S így én is, mert pár barát szeretni fog örökre. | |||
|
|
|||
