Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Lehetetlenség, hogyha az alap rendetlen, fölötte rendes legyen az épület."
Talmud
 
 
„Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit mondasz.
Még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott.”
Talmud
 
„Sohasem felesleges semmisségünkre emlékezni. Magasság nem lehet megfelelő mélység nélkül, és szerencsésnek azt szoktuk nevezni, aki sokat veszíthet.”
Talmud
 
„Ha nincs Semmi, akkor a Valami ismétli önmagát.”
Talmud
 
„Van az úgy, hogy a szavak értelmüket vesztik, és még a legnagyobb író, a legjobb szónok sem tudja kifejezni az érzéseket...”
Talmud
 
„A világ fele éjszaka.”
Talmud
 
„...a lélek megismerése egymagában menthetetlenül mélabússá tenne minket, ha a kifejezés öröme fel nem vidítana...”
Talmud
 
„Az élet fejezetei nem zárulnak le csak úgy jön maguk törvényei szerint. Egyszerűen azért mert nem ez a tulajdonságuk. De hogy időnként előbújnak, amikor nem is várnánk az egészen biztos. s miközben azt követelik, hagyjuk már békén őket, az ember egyszeriben rádöbben, hogy voltaképpen nem is nagyon akarná, mert még mindig vár tőlük valamit.”
Talmud
 
„Az életnek- hála Istennek- nincsen semmi értelme. Ha lenne, akkor kényszerülnénk aszerint az értelem szerint élni. Így viszont szabadon megválaszthatjuk, megalkothatjuk a saját értelmezésünket. Én nem mondanék semmit annak, aki attól fél, hogy az élet értelmetlen. Talán azt, hogy igaza van, és hogy az milyen jó. A legjobb az, hogy mindannyian kialakíthatjuk a saját, személyes értelmezéseinket, nem kell megegyeznünk.”
Talmud
 
„A szabadság lelkiállapot.”
Talmud
 

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló