Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben - kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be... Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.
Talmud
 
 
Az élet sokkal, de sokkal boldogabb lenne, ha 80 évesen születnénk, és onnan közelítenénk fokozatosan a 18 felé.
Talmud
 
Képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk azért, amik nem lehettünk, humorérzékünket pedig, hogy vigasztalódjunk a felett, amik lettünk.
Talmud
 
Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.
Talmud
 
Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.
Talmud
 
Minden régi bölcselet égető kérdése volt: Mi van az ember hatalmában? S egyhangúan felelték mind: Csak a lelke.
Talmud
 
Ha egy vízbe esett hangyát kiszabadítasz a partra, vagy eltévedt gyermeket hazavezetsz édesanyjához, azt feljegyzik az égben rólad; nagy tetteid, dicsőséged - vak légy döngése a bezárt ablaküvegen.
Talmud
 
A Zárkózott, a Félvér, a Szoborszép, a Bölcs, a Zömök, a Bohóc és a Kígyó kijelölt magának egy utat a világban. Mentek-mendegéltek, mígnem egy nagy hegynek ütköztek. Mivel útjukról le nem térhettek, úgy döntöttek, lebontják a hegyet, az úgyis eltakarja előlük a Napot. Nekiveselkedtek, s hordták, mindegyre hordták a követ, azzal sem törődve, hogy hátukról veríték, körmük alól vér serken. S ahogy a hegy tetejét elhordták, hát látják ám mögötte a következőt!
Talmud
 
A jólétben vígság, a gondban enyhület, a bánatban vigasz, az örömben víg társ, minden időben egy másik magam.
Talmud
 
Azon a napon válik az ember igazán felnőtté, amelyiken először nevet magán tiszta szívből.
Talmud
 

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló