Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
"Bush megerősítette az őssejtkísérletekkel kapcsolatos álláspontját. Kifejtette, hogy hite szerint az élet a fogamzással kezdődik és a halálbűntetéssel végződik."
Talmud
 
 
"... mert vétkesek közt cinkos, aki néma!”
Talmud
 
"Ez volt az aranykor, a nagy kaland, a buja élet és a nehéz agónia kora … de senki sem gondolta így. A jólét és a lopás, a fosztogatás és az erőszak, a kultúra és a bűn jövője volt ez … de ezt senki sem ismerte el. A szertelenség kora volt, a különcök elbűvölő évszázada … de senki sem szerette."
Talmud
 
„Az igazi konzervatív nem lát különbséget a radikalizmus és egy ötlet között.”
Talmud
 
„A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”
Talmud
 
„Köztársaság! – Ha akad ma valaki, aki mindenét a köznek áldozná, erre az egyre ezer és millió olyan jut, aki csak saját hasznát, saját hiúságát ismeri. Párizsban az embert nem a tisztessége, hanem a kocsija szerint becsülik!”
Talmud
 
„III. György öreg korában elveszítette eszét - különben ifjúkorában sem volt neki -, ezért nem tehető felelőssé az uralkodása alatt történt gyászos eseményekért.”
Talmud
 
„A politikában a hülyeség nem hátrányos helyzet.”
Talmud
 
„Amikor arról kérdeznek, mire van legnagyobb szüksége valakinek, hogy politikussá váljon, azt felelem: "Arra a képességre, hogy megjósolja, mi fog történni másnap, a következő hónapban, a következő évben - és utána képes legyen megmagyarázni, miért nem az következett be."”
Talmud
 
„Ha az embert mindenétől megfosztod. Többé már nincs a hatalmadban. Ismét szabad.”
Talmud
 

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló