Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Barátok nélkül vadon a föld.
Talmud
Sokkal inkább, mint valaha, az emberiség válaszút előtt áll. Az egyik ösvény kétségbeeséshez és végső reménytelenséghez vezet. A másik a teljes pusztuláshoz. Imádkozzunk, hogy bölcsen a helyes utat válasszuk.
Talmud
Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok.
Talmud
Nem vagyok egy bajnok. Rosszak a reflexeim. Egyszer elütött egy autó, amit két pasas tolt.
Talmud
Dolgoztam már állatkertben is. A vendégek mindig azt kérdeztek, hogy mennyit fogok még nőni.
Talmud
Amikor farsang van, a szülők úgy próbálják beöltöztetni a gyerekeiket, hogy úgy nézzenek ki, mint én. Tavaly az egyik gyerek megpróbálta letépni a pofámat.
Talmud
Egy alapvetően hülye családból származom. Az apám színbolond volt. Egy bankban dolgozott, de elkapták, ahogy A4-es papírokat lopott.
Talmud
A Mindenség megmásíthatatlan törvénye, hogy a semmiből nem jöhet létre valami, egy folyam nem emelkedhet magasabbra egy forrásánál. Sok ezer évre tekinthet vissza az emberíség, és minden időben az önmegtagadásról prédikáltak. Még ennél is rosszabb, hogy az erénynek kikiáltott önmegtagadást és önlealacsonyítást mindig egy halom képmutatás és csalás vette körül. Én az önmegtagadásnál többre tartom a becsvágyat. Azt hiszem, hogy a becsvágy többet tett a civilizációért, mint az önmegtagadás és az önlealacsonyítás.
Talmud
A nyerés mérhetetlen vágya, mellyel párosul a meggyőződés, hogy a helyzet kétségbeejtő, egy nagy adag energiafokozó adrenalint szabadíthat fel. Ám az ilyen lelkiállapot, ha túl messzire megy, veszélyesen vakmerő következtetésekre indíthat. Akit az istenek töndkre akarnak tenni, abban először mértéktelen önsajnálatot ébresztenek.
Talmud
Az ambíció az az ösztöke, ami arra bírja az embert, hogy megküzdjön a sorssal. Az Isten rendezte úgy, hogy nagyszerű tettek csak nagy célokból születhessenek.
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló