Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Nem kísérthetjük a sorsot anélkül, hogy végül meg ne perzseljen.
Talmud
Öleljük meg egymást, szívesen, meghitten, és szeressük egymást: úgy áld meg az Isten.
Talmud
„Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.”
Talmud
Mint magadat úgy munkáld a világot. Tedd teljessé, mi csak tökéletes. Tetteidben túl kell élned halálod, megszületni másként nem érdemes.
Talmud
Hiszem, hogy élni érdemes. Talán nincs célja és értelme, a cél és értelem emberi fogalmak, a világ több mint minden emberi.
Talmud
A két nap alatt beteljesedett szerelem a rákövetkező két nap alatt el is múlik, míg a hónapokon keresztül kiharcolt szerelem évekig tart.
Talmud
Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit gondolsz, mit érzel, még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott.
Talmud
Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág
Nézz ki az ablakon, milyen szép a vilárg!
Megöntözlek szépen az ég harmatával,
Teljék a tariszonya szép piros tojással!
Talmud
Birka, barka, berkenye,
Eljött húsvét reggele:
Rózsavízet Erzsónak,
Piros tojást Ferkónak!
Talmud
Húsvét másodnapján mi jutott eszembe,
teli vízipuskát fogtam a kezembe,
elindultam véle piros tojást szedni,
szőke lányt locsolni, barnát keltegetni.
Kelj fel, kislány, kelj fel, ugorj ki az ágyból,
adj egy piros tojást a ládafiából,
mert ha nem így lészen,
vízipuskám készen,
de ha piros tojást kapok,
rózsavízzel locsolgatok.
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló