Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Jelenleg nem hiányzik a versenyzés. Boldog ember vagyok. Jó életem van. Jól éreztem magam a múltban, de most még jobban érzem magam és ez elég egyértelm?. Több id?t tudok otthon tölteni. Magam határozhatom meg az id?beosztásomat úgy, hogy a vakációk alatt otthon legyek és a gyerekeimmel tölthessem a szünid?t. Ez nagyon kellemes. De még mindig nagyon közel állok a versenyzéshez és képben vagyok majdnem mindennel kapcsolatban, ami történik.
Talmud
Az élet létrejött, mihelyt ezt bolygónk kémiai és termodinamikai állapota lehetővé tette.
Talmud
Ha az eddigi osztályozásokat figyelmen kívül hagynánk, és kizárólag a DNS vizsgálata által szolgáltatott bizonyítékokra támaszkodva készítenénk egy alapvetően új rendszertant, akkor az embert valószínűleg a csimpánzok közé kellene besorolni - talán a Pan sapiens lenne a megfelelő megnevezés. Pusztán történelmi véletlen - mert Linné nem akarta magára vonni a teológusok haragját -, hogy a Homo sapiens fényes elszigeteltségben, egy nemzetség egyetlen tagját alkotja.
Talmud
Milyen határt szabhatunk annak az erőnek, amely hosszú korszakokon keresztül működik és szigorúan megvizsgálja minden teremtmény alkatát, felépítését és szokásait, - a hasznosat pártfogásába veszi és a károsat elveti? Én nem látom, hogy korlátja lenne ennek az erőnek, mely minden formát lassan és tökéletesen idomít hozzá az élet legbonyolultabb viszonyaihoz.
Talmud
Mindig hittem a számokban, az egyenletekben és logikában, amely az okhoz vezet. De miután egy életen át ezt kutattam, azt kérdezem: mi a logika? Ki dönti el az okot? Kutatásom átvitt a fizikain, a metafizikain, káprázaton és vissza. És megtettem pályám legfontosabb, életem legfontosabb felfedezését. Csak a szerelem rejtélyes egyenleteiben lehet bármi logika vagy okozat. Csakis miattad vagyok itt ma! Te vagy az ok, amiért vagyok. Te vagy a magyarázat. Köszönöm!
Talmud
Próbára teszi a képzeletet elhinni, hogy a páva farka ekképp alakult ki; és mivel én elhiszem, ezért hiszek ugyanebben az elvben, némileg módosítva, az emberre alkalmazva is.
Talmud
A felismerés, hogy atomokból álló, hallatlanul komplex struktúra vagyunk, nem pedig valamilyen istenség kiáramlása, megtanít az atomok tiszteletére.
Talmud
Egy matematikai elméletet - mint egyébként minden más dolgot - könnyebb felfogni, mint elmagyarázni a szépségét.
Talmud
A matematika a tudományok királynője és a matematika királynője a számelmélet.
Talmud
Más szóval az élő anyagnak nincs olyan tevékenysége, amelyet ne lehetne megérteni annak a szemléletnek alapján, hogy minden atomokból épül fel és ezek a fizikai törvényeknek engedelmeskednek.
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló