Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Megérintett a halál gondolata. Elbűvölőnek találtam az áttetsző, légzéstől és mozgástól megfosztott test gondolatát. Nem értettem, hogy mindez mit jelent. Nem féltem. Előfordult, hogy kanyargó erekkel átszőtt csuklómat néztem, és erős késztetést éreztem rá, hogy megszakítsam a vonalak folytonosságát. Talán a halál volt a legkönnyebb és egyben leggyávább megoldás, hogy ne kelljen szembeszállni az élettel, közönyével, súlyával és aggodalmaival. Az az undorító érzés töltött el, hogy elbuktam. Mire jó tovább élni, ha ez csak vegetálást jelent?
Talmud
Látszólag semmi sem kényszerített rá, hogy vele maradjak. Még szabad voltam, hogy a saját életemet éljem. De nem nagyon akartam erre gondolni. Nem szántam rá időt, hogy elképzeljem az életemet nélküle, valaki olyan nélkül, akitől függhetek. Visszautasítottam a lehetőséget, hogy kiszabaduljak az örvényből, amely magába szívott. Lehetetlen volt meghátrálni. Sodródtam az árral. Már halott voltam.
Talmud
Azt gondoltam, hogy a megbecsüléshez szükségszerűen az alárendeltségen keresztül vezet az út. Életem akkoriban kizárólag erről szólt: alávetettnek lenni; mindennap tűrni.
Talmud
Nem tudnám meghatározni a megszállottságot. Azt hiszem, az ember mindig magában hordozza. Gyakran elég egy semmiség, hogy kirobbanjon. Csendesen beléd fészkeli magát, lassan, alattomosan megtámadja lényed minden részét; de nagyon ravasz, iszonyúan mesterkedő, mert úgy tesz, mintha a barátod lenne, és mégis becsap. A szenvedés csupán következménye mindennek. Amikor megőrül az ember, a leggyakrabban észre sem veszi, mert nem fáj. A legfájdalmasabb a zuhanás. Az a pillanat, amikor rájössz. Én sem akartam látni a közeledtét. És aztán végül törvényszerűen földet értem.
Talmud
Ez minden, amit a háborúról tudok: néha nyerünk, néha veszítünk, de semmi sem ismétlődik.
Machiavelli elgondolásai sokban hasonlítanak a Nícseiékére. Azonban ő optimista volt.
Talmud
Ez minden, amit a háborúról tudok: néha nyerünk, néha veszítünk, de semmi sem ismétlődik.
Talmud
Ha gyermek éveidben valakiben barátra leltél azt reméled, utadon végig kísér, majd mikor felnősz rájössz semmi sem ennyire egyszerű. Megtalál az első nagyobb pofon, amikor is ez a barát többé nem barát. Napok, hetek múlva már a tettei miatt annak sem neveznéd, de akármi is volt, neked ugyanúgy fáj, és nem akar enyhülni, a szív nem akar nyugodni, mert benne igazán bíztál. A feltétel nélküli gyermeki szeretet okán...
Talmud
Hibák, mind elkövetjük őket.
Általában úgy kezdődik, hogy csupán jót akarunk
Például titkolózunk, hogy megóvjunk valakit,
Vagy kis távolságot tartunk attól a személytől, akivé váltunk.
Néha nem is tudjuk mekkorát hibáztunk, csak mikor már késő,
Vagy időben észrevesszük, hogy jóvá tudjuk tenni.
De minden hiba okkal történik,
Ezáltal megtanulod a leckét, amit máshogy sosem tanultál volna meg...
Remélhetőleg, többet nem követed el ugyanazt még egyszer.
Talmud
Álmok:mindenkinek vannak.
Néha jók, néha rosszak...
néha azt kívánod, hogy elfelejtsd őket,
néha ráébredsz, hogy túlszárnyaltad őket.
Néha úgy érzed, végre valóra válnak...
és néhányuknak csak rémálmok jutnak.
De nem számít, miről álmodsz, mikor eljő a reggel,
a valóság beférkőzik és az álmok eltűnnek.
Talmud
Chandler: Szeretnénk ha eljönnél az esküvőnkre.
Ch.Apja: Biztos?
Ch.: Boldoggá tenne minket...hölgyem.
Ch.Apja: A világért sem hagynám ki... oh Ne szomorkodjunk tovább! Még azt hiszitek, hogy nem borotváltam le a lábamat!
Talmud

 

 

Világ idézetek - Társadalom, Természet, Haza, Háború, hatalom, Béke, Idő, Tudomány, Informatikai, Utazás

Ünnepi idézetek - Születésnap, Esküvői, Valentin nap, Valentin nap - Barátnak, Nőnapi, Anyák napja, Húsvéti locsolóversek, Ballagásra, Mikulás, Karácsony, Szilveszter, Újév

Idegen nyelvű idézetek - Angol nyelvű, I Love You, Német nyelvű, Latin nyelvű, Latinul a borról, Húsvéti idézetek - Angolul, Húsvéti idézetek - Németül

Állatos idézetek - Kutyás, Macskás, Lovas

Szórakoztató idézetek - Film, Humoros, Sport, Forma-1, Futball világbajnokság, Nagy tévedések, Borról szóló, Bormondások

Munka idézetek - Tanulás, oktatás, Pénz, Üzleti, Jog

Családi idézetek - Család, Gyerek, Házassági

Élet idézetek - Barátság, Élet, Szabadság, Alkalmazkodás, Vallás, Akarat, Ambíció, Alkotás, Művészet, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás

Érzelmes idézetek - Szomorú, Szeretet, Boldogság, Mosoly, Aggódás, Remény, Megbocsátás, Csalódás, Fájdalom, Magány, Búcsúzás

Szerelmes idézetek - Csókok, Hiányzol, Bajos szerelem, Szakítás, Erotikus, Szeretlek a világ nyelvein

SMS idézetek - Szerelmes SMS, Humoros, vicces SMS, Húsvéti SMS, Karácsonyi SMS, Szilveszteri, Újévi B.U.É.K. SMS, Erotikus SMS

Egyéb idézetek - Közmondás, Névnap, Nyelvtörő, Dalszöveg, Sírfelirat


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló