Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Sajnálom, hogy így kellett vége legyen...de én hiszek abban, hogy minden megvan írva és ez is megvolt. Talán ennek így kellett történnie. Még mindig iszonyatosan fáj, hogy nem láthatlak, nem keresel, nem kell elkerülnöm téged a
folyosón, nem lesz már olyan, hogy sétálunk egymás mellett az utcán. A legjobban talán az emlékek hiányoznak, a régi szép dolgaink...mert olyan érzést keltettél
bennem, amit senki nem tudott és érzem hogy sohasem foglak tudni elfelejteni. Az egyik énem azt mondja, hogy jó, hogy elmentél, és már nem vagy itt a városban sem, nem futhatok veled véletlenül össze az utca közepén, nem kell félnem, hogy
nem áll éppen tökéletesen a frizurám és így kell látnod...a másik felem pedig elmondhatatlanul szenved...azért, mert nem láthattalak többet a folyosón, nem várhatom a rezgést a telefonomból, hogy üzenetet írtál...nem fog az üzeneted várni
amikor hazaérek, miután együtt sétáltunk...nem lesznek hajnali átbeszélgetett estéink...mindezeknek sajnos csupán csak régi, szép. vissza nemtérő emlékek, amiket minden este és reggel újra és újra lejátszok a fejemben. Senkivel nem tudlak pótolni, pedig csomószor próbáltam már...mindenkiről te jutsz az eszembe, mindenkiben téged kereslek és utánad kutatom. A legrosszabb az egészben talán nem is az, hogy távol vagy, hanem az, hogy mást szeretsz és mással vagy boldog. Tudom, én soha nem tudtam volna neked kellő boldogságot adni, de te már a puszta jelenléteddel, ha csak láttalak elmenni az utcán, bearanyoztad az egész napom...csak egy rólad látott kép miatt boldog leszek és elmosolyodom...ha csak meglátom valahol a nevedet, vagy hallok rólad egyből elkezd dobogni a szívem, mint amikor csak meglátlak. Szomorú vagyok és egyben szerteszét van repedve a szívem, már több éve miattad...de mégsem tudok haragudni rád, pedig meg sem kaphattalak soha...igazából szeretném megköszönni, hogy megismerhettem, milyen is a szerelem, és érezhettem olyan érzéseket, amiket van aki sohasem érzett még.,.köszönöm a legszebb pillanataim, és köszönöm a sok szép emléket! És remélem, amikor majd valamikor az idő múltán eszedbe jutok, és neked is felderengenek majd az emlékeink, amik egy apró kis mosolyt fognak csalni az arcodra...és ha ez tényleg úgy van
megírva, hamarosan újból rám találsz, és adhatok némi boldogságot vagy csak egy tizedét annak amit te adtál nekem az évek alatt.



Csalódás, Fájdalom,
 
 
Tudtam, hogy nem követhetem el azt a hibát, hogy elengedjem a még pórázon tartott érzelmeimet, pedig azok vadul törtek volna előre, de tudtam nem szabad meggondolatlanul cselekednem és megengedni magamnak azt a luxust, hogy beleszeressek.
, Boldogság,
 
Valami elkopott, valami hiányzik. Hiányzik az a valami, ami az elején volt. Bujaság, szerelem, vágy, szenvedély? Vajon melyik? Mindegyik, mert egyiket sem találom.
, Hiányzol,
 
Annyi mindent akarnék mondani, annyi mindent tudnék a fejedhez vágni. De nem teszem. Nincs erőm rá, nincs energiám veszekedni és megbántani Téged. Beburkolózom némaságomban és várok, várom, hogy a rossz elillanjon az idő múlásával. Idővel minden érzelem megkopik, ahogy a szerelem, úgy a gyűlölet és a bánat is.
, Szakítás,
 
Bármennyire is akartam titkolni, visszafordítani, meg nem történté tenni, megakadályozni, ellenállni neki... nem tudtam. Valami ismeretlennek hitt, de megmagyarázhatatlanul ismerős érzés hajtott felé, bármennyire is nem akartam elengedni az indulatokat, melyek zabolátlanul utat törtek és megállíthatatlanul vittek felé, észre sem vettem, de megtörtént, hiába áltattam magam, hiába gondoltam úgy, mintha álmodnék, nagyon is ébren voltam...
Csalódás, Szakítás,
 
...vajh mi sok nemes
Érzést találtál volna e kebelben,
Hol csak múlékony kéj után kutattál.
,
 
Fájó szívvel gondolok a múltra, melyben
te voltál a főszereplő.
Te voltál ki miatt éjszakákat sírtam át,
te voltál kiért életemet is áldoztam volna.
Fájdalom, Szakítás, Szomorú,
 
Éjjel, nappal rád gondolok , s a régi szép időkre. Gondolok arra, hogy mennyit tettél értem, s most itt állok a sírod mellett ... s óriás könnyeket ejtve, teljes szívemből mondom: SZERETLEK.
 
Az ember későn jön rá arra, hogy bizonyos döntéshelyzetek során a legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha a nehezebb utat választja...
De mire ráébred erre az óriási baklövésre, már túl késő... késő, mert akit elszalasztott, már mást repít a felhők fölé, másnak súgja fülébe: "szeretlek", s mással szövögeti örökké tartó álmait...
 
Nem tudhatjuk, hogy a sors milyen akadályokat gördít még utunkba addig, míg elérjük céljainkat és vágyainkra már beteljesedett álomként tekintünk. De egy biztos: ha az út során elesünk, még felállhatunk, viszont ha vérző szívünk okozta fájdalomba halunk bele...onnan már nincs visszaút...
 

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló