Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„A pillangószív nem jó és nem rossz. Jó vagy rossz aszerint lesz, amerre az emberi akarat irányítja.”
S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkézségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e Ő, a megcsalt és elhagyott?
„Az indulaton, az önzésen túl élt ez a törvény az emberi szívekben, a barátság törvénye. S erősebb volt, mint a szenvedély, mely a férfiakat és nőket reménytelen indulattal egymás felé hajtja, a barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen. Ez a barátság élt közöttünk, s ezt tudtad jól.”
„Ki tudja eldönteni hogy mit kell tenni vagy mit lehet egyáltalán tenni az életünkkel? Amikor nem tudsz dönteni és nem tudod azt sem hogy ki dönthetne, akkor kéne valaki aki odamegy hozzád és azt mondja amit senki más addig, és akkor rájössz hogy IGEN ez a megoldás. De addig amíg ez a személy meg nem talál, addig csak olyan emberekre hagyatkozol akikben nem vagy biztos. hisz kiben legyen biztos az ember ha saját magában sem az.... és ha két emberen múlik a dolog, még nehezebb a döntés hiszen meg kell egyezni, ami mint tudjuk nem az emberiség fő erénye. Pedig az érdekek, ki tudja, lehet hogy egyezőek, csak éppen mi nem látjuk azt... Csak érezzük hogy valamit muszáj tennünk mert ez így egyikünknek sem jó. És annyira erős lehet ez az érzés hogy már-már elgondolkozunk azon hogy engedjük el, felejtsük el, töröljük ki az életünkből. Csakhogy ezt a másik fél tudtára kell adni. De addig ez nem lehetséges amíg az eredeti érzést nem közöljük vele. Emiatt azt hiszem egyetlen megoldás van...a kezdeményezés.”
Ne áltasd magad téveszmékkel a szerelem felől. Nem lehet elintézni finom, úri módon, anélkül, hogy bepiszkítanád a kezed. Erő és bátorság kell hozzá. S ha nem bírod elviselni annak a gondolatát, hogy bemaszatold a szép, tiszta lelkedet, akkor inkább hagyd a fenébe az egész életet, és eredj el szentnek. Mert akkor úgysem válnál be soha emberi halandónak. Vagy a túlvilágot választjuk, vagy ezt itt.
„Könnyű egymillió élettel hazardírozni, de nehéz végignézni mennyi szenvedésen megy át egyetlen ember. Ha ezt nem tudja kordában
tartani, akkor elveszti emberi mivoltát.”
„A leány eltakart piros arcát fehér kezeivel és lassan, csöndesen sírdogálni kezdett. Az ifjú udvariasan fölkelt, halkan közeledett a hintaszékhez és hirtelen, gyöngéden odahajolt a leány fölé és megcsókolta. Olyan volt ez a csók, mint a pirosan lepergő szeptemberi falevél. Az este enyhe árnyai lopóztak a kertbe és a fáradt csöndbe nem vegyült semmi nesz, csak olykor-olykor egy hulló falevél zöreje s egy csók csattanása...”
"Emberi törvény: kibírni mindent,
És menni mindig tovább,
Még akkor is,
Ha nem élnek már benned remények és csodák!"
„- Mester, mi az a boldogság?
- A harcban született nyugalom.
- Ez mit jelent?
- Azt, hogy először van a harc... s utána a szavakkal leírhatatlan, minden emberi örömnél gyönyörűségesebb beteljesülés.”
„Az emberi hang színe, elbűvölő sokfélesége oly nagy hatalmú, hogy szíveket nyerhetsz szívedért cserébe.”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló