Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Sajnálom, hogy így kellett vége legyen...de én hiszek abban, hogy minden megvan írva és ez is megvolt. Talán ennek így kellett történnie. Még mindig iszonyatosan fáj, hogy nem láthatlak, nem keresel, nem kell elkerülnöm téged a
folyosón, nem lesz már olyan, hogy sétálunk egymás mellett az utcán. A legjobban talán az emlékek hiányoznak, a régi szép dolgaink...mert olyan érzést keltettél
bennem, amit senki nem tudott és érzem hogy sohasem foglak tudni elfelejteni. Az egyik énem azt mondja, hogy jó, hogy elmentél, és már nem vagy itt a városban sem, nem futhatok veled véletlenül össze az utca közepén, nem kell félnem, hogy
nem áll éppen tökéletesen a frizurám és így kell látnod...a másik felem pedig elmondhatatlanul szenved...azért, mert nem láthattalak többet a folyosón, nem várhatom a rezgést a telefonomból, hogy üzenetet írtál...nem fog az üzeneted várni
amikor hazaérek, miután együtt sétáltunk...nem lesznek hajnali átbeszélgetett estéink...mindezeknek sajnos csupán csak régi, szép. vissza nemtérő emlékek, amiket minden este és reggel újra és újra lejátszok a fejemben. Senkivel nem tudlak pótolni, pedig csomószor próbáltam már...mindenkiről te jutsz az eszembe, mindenkiben téged kereslek és utánad kutatom. A legrosszabb az egészben talán nem is az, hogy távol vagy, hanem az, hogy mást szeretsz és mással vagy boldog. Tudom, én soha nem tudtam volna neked kellő boldogságot adni, de te már a puszta jelenléteddel, ha csak láttalak elmenni az utcán, bearanyoztad az egész napom...csak egy rólad látott kép miatt boldog leszek és elmosolyodom...ha csak meglátom valahol a nevedet, vagy hallok rólad egyből elkezd dobogni a szívem, mint amikor csak meglátlak. Szomorú vagyok és egyben szerteszét van repedve a szívem, már több éve miattad...de mégsem tudok haragudni rád, pedig meg sem kaphattalak soha...igazából szeretném megköszönni, hogy megismerhettem, milyen is a szerelem, és érezhettem olyan érzéseket, amiket van aki sohasem érzett még.,.köszönöm a legszebb pillanataim, és köszönöm a sok szép emléket! És remélem, amikor majd valamikor az idő múltán eszedbe jutok, és neked is felderengenek majd az emlékeink, amik egy apró kis mosolyt fognak csalni az arcodra...és ha ez tényleg úgy van
megírva, hamarosan újból rám találsz, és adhatok némi boldogságot vagy csak egy tizedét annak amit te adtál nekem az évek alatt.



Csalódás, Fájdalom,
Valami elkopott, valami hiányzik. Hiányzik az a valami, ami az elején volt. Bujaság, szerelem, vágy, szenvedély? Vajon melyik? Mindegyik, mert egyiket sem találom.
, Hiányzol,
Bármennyire is akartam titkolni, visszafordítani, meg nem történté tenni, megakadályozni, ellenállni neki... nem tudtam. Valami ismeretlennek hitt, de megmagyarázhatatlanul ismerős érzés hajtott felé, bármennyire is nem akartam elengedni az indulatokat, melyek zabolátlanul utat törtek és megállíthatatlanul vittek felé, észre sem vettem, de megtörtént, hiába áltattam magam, hiába gondoltam úgy, mintha álmodnék, nagyon is ébren voltam...
Csalódás, Szakítás,
Régen mennyire hittem a szerelemben, tele voltam reménnyel, és ma már semmiben nem hiszek, ami a szerelemmel kapcsolatos. Nincsenek érzéseim mások iránt, olyan, mintha az az egy éjszaka felemésztette volna minden érzelmemet, és azóta nem tudok szeretni, mintha az az éjszaka megfosztott volna a boldogságtól. Adtam magamból valamit, amit elvittél, ott maradtam kifosztva, üresen. A valóság és a szerelem számomra ellentmondás.
Szakítás, Fájdalom,
Még mindig csönd volt. Hirtelen a fegyver hideg csövének érintését éreztem halántékomon, a hajam között. Önök most azt kérdezik tőlem: reméltem-e, hogy megmenekülök? Olyan őszintén felelek, mintha Isten színe előtt kéne felelnem; semmi reményem sem volt - vagy legföljebb egy a százhoz. És hogy miért voltam kész elfogadni tőle a halált? Erre kérdéssel felelek: ugyan mit érhetett nekem az élet azután, hogy az imádott nő revolvert fogott rám?
Szomorú, Fájdalom,
És leplezetlenül sírni kezdett...de nem a boldogságtól, amit valószínűleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tűnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt.
Fájdalom,
Fájó szívvel gondolok a múltra, melyben
te voltál a főszereplő.
Te voltál ki miatt éjszakákat sírtam át,
te voltál kiért életemet is áldoztam volna.
Fájdalom, Szakítás, Szomorú,
A ló az maga a természet
-ha látsz egy lovat vízközelben tudd, hogy ő a vízben született
-ha látsz egy homokvihart melyből később egy ménes látszik kijönni akkor tudd, hogy az a ménes a homokból született
-ha figyelmes vagy s hallgatod a szeleket majd egy hideg fuvallat érint meg tudd, hogy az egy ló volt
-ha télen sétálsz az erdőben s nyerítéseket hallasz tudd, hogy épp akkor született meg egy új ló
... -s ha ősszel mikor a szél sodorja magával a leveleket s épp egy hatalmas levélcsapat megy el előtedd melyben lovak alakja formálódik ki akkor tudd, hogy egy hatalmas ménes vágtatott el előtedd.

Ha patadobbanást hallasz a szívedben akkor te magad vagy egy ló.
Drága Csalódás!
Vendégszeretetem sosem volt irántad, de te mégis sokszor megleptél már.
Próbáltalak noszogatni, jelezni, hogy ideje menned,
De a kijárat előtt mindig megfordultál.
Most, hogy újra érzem távozni készülsz,
Arra kérlek engem örökre békén hagyjál.
Szenvedtem már te miattad eleget,
Jöjjön végre a boldogság helyetted!
Benned újra, mikor bízhatok?
Félek, megint padlót fogok!
Hülye voltam, mert neked hittem,
a szívem diktált, nem az eszem.
Senkinek sem akartam semmit elhinni,
nem tudtam belőled, ilyet kinézni!
De már összeállt a fejemben a kép,
nem maradsz más, csak egy szép emlék!
Magamnak és mindenkinek is hazudnék,
ha azt mondanám, elfelejtettelek rég.
Tudom már nem leszünk együtt többet,
barátságon kívűl, nem kérek mást tőled!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló