Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Az általunk rabságra ítélt lényt rövid időre kiszabadítva s ezáltal magamat is megszabadítva az emberek anyagias, számító, önző világától, messze minden zajtól és keserűségtől, amit az emberi lét von maga után, lóháton érzem, otthon vagyok.


Amit érzek ilyenkor, az maga az ÉLET. Ugyanazok a fák adnak árnyékot a vakító naptól, mely mindkettőnket éget, ugyanaz a szél hűti testünket, ugyanazt a levegőt szívjuk. Egy ritmusra dobban a szívünk, együtt emelkedik és süllyed mellkasunk, egyszerre feszülnek meg izmaink, szemünk ugyanarra a távoli pontra figyel, valahol a horizonton túl. Egy testként mozdulunk, összeforrt lélekkel. Most igazán szabadok vagyunk, így együtt.


Csak ketten vagyunk. Körbenézek a tájon ahol nemrégen gyalog jártam, lehajtott fejjel, egyedül. Most lovam büszkén felveti fejét, tekintete a távolba mered, szemünk ugyanazt a tájat pásztázza, de most úgy érzem, az egész világ az enyém, amíg csak a szem ellát. Hiszen csak egy perc, egy apró jel, egy ugrás és bárhová eljuthatok. Csak tudatnom kell akaratomat s ez a fenséges lény sóhajtásomat, egy elsuhanó vágyamat megérezve, még meg sem született gondolatomat is meghallva azonnal nekirugaszkodik.



Az erek kidagadnak lovam erős nyakán, izmai megfeszülnek, sörényét tépdesi a szél ahogy izgatottan figyel előre. Ereje és gyorsasága, biztos lábai, az inak, az utolsó szőrszál a testén, most mind az enyém és tudásom az ő tudása is.


Felülök, lábammal megkeresem a kengyelt, rendezem a szárakat és magamat, kitisztul a fejem, most szó szerint nyeregben érzem magam és elindulunk, csak ketten.


Veronika mindent gyűlölt, de legjobban azt, ahogy élt, és hogy nem fedezte fel a többi Veronikát, akik benne laktak, és akik érdekesek voltak, őrültek, kíváncsiak, bátrak és vakmerők.
Keresem a szavakat a sorok között
mert ilyen vagyok és kész.
Keresem a hangomat ha dühös vagyok
mert ilyen lettem ez tény.
Keresem a postást a levélben
mert nem hiszek el mindent.
Keresem a lelket az emberben
mert ott kell lennie mélyen.
Ha jobban belegondolunk, van egy tökéletes kiskapu a "míg a halál el nem választ" fogadalom kikerülésére. Senki nem definiálta még eddig a veszteség tárgyát, ennélfogva vakon elfogadjuk azt, hogy ha a kialakult kötődés meghal, teljességgel el is választ minket egymástól.
Amikor látom a lovakat nyugalom tölt el.
Amikor hozzájuk érek elszáll minden rossz gondolat.
Amikor a hátán ülök csak arra tudok gondolni de jó hogy vagy nekem.?
Hogy minden fény, mi még nem vakít,
Mit a szem még elvisel,
A tűleveleken átszűrődik,
Az illatos füvet simogatja érzékeivel.

S tündérek fogják és fonják
Az álmok, a hangok, a fények fonalát,
Táncuk nyomán zöldebb a fű,
Mosolyuktól még mélyebb,
Még érzékibb ez a Székely világ.
Simítják testemet,
Vad vágyat szítanak,
Aztán jót nevetnek,
Jönnek, elkapnak!

Számból a szavakat
Kitépik vasakkal,
Szívemből gondolatomat
Égetik billoggal.

Aztán álmaimból
Elveszik, mit szeretnék,
Eljátszák mókából,
S ahogy a kéjtől már remegnék,

Tüzes ostorokkal
Feltépik a lelkem,
Szenvedj önmagaddal!
Otthagynak végül vágytól feltüzelten.
Szeme mint az égbolt kék és fényes volt
arca hosszú és vékony mégse kövér se alacsony
Haja mint a szép zöld rét mégis látni kell a bőrét
Egyszerűen nem találni szavakat erre a nőre
igazat mondom senki sem vonna engem kérdőre.
A lovak képesek a hétköznap gondjaiból a fellegekbe emelni
A ló szeme mély óceán. Legtöbbeket elvakít, mit felszíne tükröz. Mélységének rejtett titkait csak az érti meg, aki lova lelkéhez már megtalálta az utat.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló