Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A legtöbben annyira boldogok, amennyire elszánták magukat.
A boldogság mindig kicsinek tűnik, amíg csak a saját kezedben tartod. De engedd szabadjára, és azonnal megtanulod, mennyire nagy és értékes.
Zimonyi Zita (neved) kiírta telefonom a neved, hangod bebocsátást kért, felajzva nyitottam kapumat, hozzád röpültem rajongva, leomoltam a dallam előtt, mit szavad kottázott belém – ó, mennyire kívánlak! dúdolta szólamát a vágy közömbös mondatok halmán
Mennyire kívánom, mennyire, hogy itt legyél!
Mi vagyunk mi voltaképp`?
Csupán két elveszett lélek,
kik egy akvárium vizében kergetőznek.
Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.
Mondom néked: a mi barátságunknak nincs más célja, mint hogy megtapasztald, mennyire más vagy te, mint én.
Mennyire csűrnie-csavarnia kell rendszerét! Mennyire kell csűrnie-csavarnia önmagát, hogy igaza legyen!
Amikor azt gondolod, hogy végre van egy perc az életedben, amire már régóta vártál, és amiről azt hiszed, hogy tökéletes, és hogy örökké fog tartani, akkor rá kell döbbenned, hogy egyszer minden jónak vége szakad. És hogy ez a te esetben különösen így van. Ilyenkor azt gondolod, hogy téged nem illet meg a boldogság csodás érzése, vagy talán nem is létezik ilyen. Azt kérdezed magadtól, hogy mit tettél rosszul, mit kellett volna ahhoz elkövetned, hogy az a perc tényleg örökké a tiéd maradjon, az életed egy részét magába foglalva. Aztán felébredsz az álmodozásodból, és újra ott találod magad a szörnyen kietlen, puszta világban. Ahol olyan egyedül vagy, hogy szinte láthatatlan, érzékelhetetlen a személyed környezeted számára. Amikor azt látod a világ nélküled is ugyanúgy forog tovább és, hogy abszolút nem vagy meghatározó senki és semmi életében. Ugyanúgy neked sincs olyan személy az életedben aki az életet jelentené, és ez ellen akármennyire is akarsz, nem tudsz harcolni, hiszen talán a sors akarta így, talán te magad tehetsz róla, nem tudni... De azt tudod, hogy bárki bármit mond, te érzed, hogy ez az érzés soha nem fogy el belőled. Nem tudod senkivel sem megosztani, hiszen senki nem ért meg téged, nem tud osztozkodni a magányoddal. Azt látod, hogy mindenkit megillethet a boldogság körülötted, csak te vagy az, aki örökre a sötétségbe zárkózva éled életed egy konzervdobozban, és arra vársz, hogy végre jöjjön valaki, aki kinyitja ezt a dobozt és megmutatja neked milyen is az igazi világosság...
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek-
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér
és zubogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés, mennyire szeretlek!
Ugye emlékszel, hogy szép is volt, mikor annyi minden rólunk szólt,
De mégsem kerestél és el is feledtél, de mondd mitől féltél.
Csak egy pillantás mely visszatér, ilyenkor tudom, hogy még van remény
Míg élek bíznom kell, mert ez egy égi jel, még nem múlt minden el.
Álmaimban eljöttél és forrón öleltél
De kérdem én, hogy mi a valóság és tudnod kell ez mennyire fáj.

Változnak az idők, vele változok én is,
Mással voltál tegnap, de én akarlak mégis,
Ha megbántad mit akkor tettél, ne félj a mától,
Nincs baj, csak ha érzed, hogy a szíved most vádol.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló