Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Tudom milyen ha az ember olyan kicsinek és jelentéktelennek érzi magát amennyire csak lehet,és hogy ez hogy tud fájni belül olyan helyeken amikről nem is tudsz..és mindegy hány pohár chardonney iszol meg a barátnőiddel.Az ágyban minden éjjel aprólékosan végig gondolod hogy mit rontottál el vagy hogyan hihetted egyetlen percre is hogy boldog vagy,hogyan érthetted félre a dolgot,és néha még meg is győzöd magad arrólhogy észhez tér és becsönget hozzád és ezek után bármennyire is sokáig tartott...tovább lépsz....”
„A szeretet mindent kibír- egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk- és vége!? Vége, örökre!? Soha nem lesz többé!? -Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes. Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy. Az ember végül megadja magát. De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan! Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít. Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg! Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket- mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban. De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha! Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló. Minden más elmúlhat - és el is múlik. A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. De a szeretet el nem múlhat-megmarad. Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.”
"Aztán elgondolkozott róla, hogy milyen irtóztató egyedül áll a világban, elítélve büntetlenül, eltaszítva szeretetlenül... Mennyire nem tartozik senkinek a kerek földön semmivel! Se hálával, se szeretettel, se tisztelettel, se barátsággal. Neki se adtak ebből semmit."
„Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.
Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.
Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod. • Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele. Tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.”
"Elértem hát a végére. Sohasem fogom befejezni a történetemet, mert a befejezés olyasmi volna, amellyel képtelen lennék szembenézni. Reményt tápláltam ott, ahol minden remény meghalt már, amiért is szégyen és sötétség lett osztályrészem. Elűztek, és a visszaút örökre bezárult mögöttem, bármennyire kétségbeesetten keresem is.
Azt hittem, elmesélhetem, de az egész világ kopárnak tűnik. Saját önhittségem miatt veszítettem el azt, amelyről nagyon kevesen mernének egyáltalán álmodozni is - olyasmire vetemedtem, melytől még az istenek is iszonyodnának."
„Sose bántanám meg a macskám érzéseit, nem számít, hogy másokat ezzel mennyire bántanék meg.”
„Szeretni amennyire csak lehet, mert ez az igazi erõ. Aki nagyon szeret, nagy dolgokat vihet végbe, és amit szeretetbõl cselekszünk, az jó.”
"Minden bizonnyal létezik egy láthatatlan világ. Csak az kérdés, mennyire van a városközponttól, és hánytól tart nyitva."
„…nincs időm arra gondolni, hogy mennyire fáj, csak futni van időm!”
Megmutatnám az embereknek, mennyire tévednek, ha azt gondolják, azért nem szerelmesek már, mert megöregedtek; nem is tudják, hogy éppen akkor öregszünk meg, ha nem érezzük többé a szerelmet.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló