Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Szép életem, lobogj, lobogj tovább, cél nélkül, éjen és homályon át. Állj meg, te óra és dőlj össze, naptár, te rothadó gondoktól régi magtár. Ifjúságom zászlói úszva, lassan röpüljetek az ünnepi magasban.
Húszéves lesz lassan már a gyermek. Álmainak fénye veszett már, De hiszi, hogy új álmai lesznek, És álmaiért újra harcba száll.
Az első pillanat, mikor megszületsz, társunkká szegődsz egy idegen világban. A második pillanatban lassan felcseperedsz, s tágra nyitott szemekkel rácsodálkozol a világra.
Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó... A sebesült felnyögött. Szemei lázasan remegtek. -De az élet! Soha többet nem látni az erdőt, és nem hallani a madarakat! Pedig az élet olyan szép Nuca... -Itt maradsz te Teofil ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek. Nincs több bajod az emberekkel. Te hinted éjszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette és megfested a szirmait. Együtt szállsz a pillangókkal és ujjaid megérintik a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő a jó illatot üverből üverbe, és meglesed a tündéreket, amikor fürödnek... Az asszony beszélt. Az ember nehezen hörgött, szája megrándult néha, mintha mondani akart volna valamit, aztán a hörgés csöndesedett, a szemek elvesztették a fényüket, az élet láthatatlan párája elszállt valahova a kék végtelenbe...
Azután a barátok sűrűjében lassan felfedezzük azt az egy barátot, akivel különösen jól érezzük magunkat, és akinek - ébredünk rá - rengeteg mondanivalónk van.
Hát nem azért élünk, hogy embertársaink mulassanak rajtunk, mi pedig rajtuk nevessünk, ha rákerül a sor?
Barátod lakomájára menj lassan, betegágyához siess.
Csak egy dolog van, ami az életnél rosszabb,
Az hogy a sok köcsög, nap mint nap bosszant.
Mélyen behatolnak az elmédbe lassan,
És az nem lehet, hogy ezt ennyiben hagyjam!
Mikor a hit már sem ér semmit
Hazug papok prédikálják intelmit
Egy ál Istennek, ki rég elhagyta híveit
Az élet kínokkal telítve lett
Leányanyák szülnek leányanyát
Liliomtipró férfiú barbárt
Lassan senki sem akar élni e földön
Hol már uralkodó faj a szörny
Vámpír les a házak árnyékában
Semmi jó nincs szándékában
Mumus veri szekrényed ajtaját
Félelmedre hamar gyógyír a halál
Fájdalom könnyeit elsírtad már rég
Fohászod kései
Kipusztul az ember a Földről
Az Alvilág lesz minden, mi jövő
A Sátán az úr,
S a szörnyek faja ismét felvirágzúl.
Figyelj pici drága lélek, elmondom, hogy mi az élet!
A semmiből nagyra nőni, sírva a világra jönni! Lassan járva óvakodva, anya kézbe kapaszkodva! Az ABC könyvbe bújni és a tudás harsonáját fújni! Aztán menni, a hazug csókot megismerni! Ismét járva óvakodva, de már botra támaszkodva!
Csipkés terítőket varrni és egy őszi estén csendesen meghalni! Ne sírj pici drága lélek, hisz mondtam már ne sírj, hisz ez az élet!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló