Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Mikor veled vágtatok,
úgy érzem szárnyalok,
rosszra nem is gondolok,
rajtad ülve boldog vagyok!
Van, mikor egyetlen szótól újra elkezd dobogni a szíved,
és úgy érzed, lehet még minden jó, mint régen.
Fellobban újra a régi szerelem,
s te ismét foghatod két kezem.

Ez viszont csak álom, egy röpke gondolat,
s hogy rád gondolok, az nem csak egy pillanat.
Szeretnélek látni, beszélni veled,
csak reménykedni tudok, a bánat mellett.
Ülök a sötét szobába, egyedül, könnyem csorog.
Ülök az ágyon, s csak rá gondolok.
Hiányzik, Szeretem, Ő mégsincs velem,
s nem azért, mert nem lehet, szakított velem.

Ülök, s nézek ki az ablakon,
Néma csend, csak az utca zaját hallgatom.
Hiányzik, még mindig szüntelen,
reménytelenül szeretem, Ő az egyetlen.

Írom e verset, hátha elolvassa,
s reménykedek, hogy felkeres, s azt mondja:
Folytassuk Szerelmem, Veled akarok lenni,
Szeretlek nem akarlak elveszíteni.

Talán valóra válik,
Talán csak egy hiú álom,
De egy biztos,
Szeretem, Ő marad a párom.
Ezek már csak áthúzott sorok a naplómba,
Mikor szeretettel gondolok azokra a napokra.
Mikor még szépnek láttam az életet,
S nem sírtam el magam mikor gondolatom feléd tévedt.
Ha sírtam is, csak örömkönnyek voltam azok,
Mert tudtam én neked fontos vagyok.
Aztán teltek múltak a napok,
S már nem örömkönnyek voltak azok.
A magány könnyei, mert Te azzá tettél,
Mert valaki mást jobban szerettél.
Kinek nevét szívesebben ejted,
Kinek száját csókolni jobban mered.
Mert ő fontosabb lett Neked,
S már nem érdekelt mi van velem.
Csak egyet nem értek, és kérlek erre válaszolj!
Ő miért volt jobb, miért őt szeretted jobban?!
Tán ha rá gondoltál szíved nagyobbat dobbant?!
De hát már mindegy, feleslegesek a sorok,
Felesleges minden szó, melyet mondani akarok.
Édesapámnak!!!

Nézem a csillagot, Te már ott én még itt vagyok, Te mosolyogva nézel rám míg én fájdalommal gondolok te rád. Fájdalmam elmondani nem tudom, mást nem tehetek csak némán Rád gondolok. Köszönöm hogy felneveltél és fénylő csillagá emeltél. Én voltam a Te csillagod és most Te leszel örökkre az Én fénylő Csillagom. Ha felnézek majd az Égre látni fogod Te vagy a Szívembe vésve!!!! SZERETLEK ÉDESAPA!!!!!!
Élet. Annyiszor ejtjük ki a szánkon, és még sem érezzük a súlyát.. Kaptad. Igen. Mind kaptunk egyet. Van aki harcolt érte mikor világra jött, és van akinek könyebb volt az útja. Ok nélkül semmi sem történik, minden összefüggésben van, minden ami körülöttünk létezik össze van kapcsolódva. Gondolkodj.. Levegő nélkül képtelen lennél élni, de az egyensúlyoknak is meg kell lenni, például a fény és a sötétésg, a víz és a tűz, a hideg és a meleg, rossz és a jó.. Olyan mintha csak mese lenne az egész, de mégsem. Benne élsz, a körforgás része vagy. Születsz, élsz, meghalsz. Rajtad áll,hogy az élsz az nálad mivel egyenlő. Sokan úgy tartják, hogy a boldogság és a szerelem is létezik. Próbáljuk ábrázolni őket, a szerelmet is hasonlítgatjuk mindenhez, de szerintem mindenki máshogy éli meg.. A boldogság, az pedig számomra benne van akár egy mosolyban is. Nekem az sem mindegy, hogyan kelek fel reggel az ágyból. Itt nem a bal lábbal,vagy a jobb lábbal kelésre gondolok.. Hanem arra,hogy mit álmodtam, vagy hogy mosoly van-e az arcomon mikor kilépek a valóságba a takaróm alól. Álmok. Olyan elképzelhetetlenek,ahogy léteznek,de igen, ott vannak. A valóság az,csak egy kicsit elferdítve.. Mind álmodunk. Mindegyikünknek meg van írva a saját élete. Akár egy nagy könyv. Vagy egy társasjáték. Valaki felette ül,és mozgat minket. Attól függ minden a játékos éppen mit dob. Nem mindegy,hogy hatost vagy egyest dob. Élünk, lélegzünk. Ki könnyebben, ki nehezebben. Az életet sosem értheted míg át nem éled.. Tapasztalj, merj önmagad lenni, ne félj az elutasítástól. Tudd meg mit jelent az a szó,hogy ÉLNI. De ne vidd túlzásba, tudd hol a határ.. De ha átléped, kitudja milyen lesz onnan a kilátás, csak Te tudodhatod..
Ez az utolsó nap, az utolsó lap, melyre azt írtam még az első nap: meghalok ha messze vagy. De kitartó vagyok, és bírni fogom mert tudom, neked ez az egy hét nagyon jó. Ez a legkoszosabb lapom, melyre a legszebben írok, de egyre nehezebben megy, mert rád gondolok. Éjjel nappal rád gondolok, és persze azon gondolkodom mit mondanék akkor ha azt mondanád sajnálom,igazad volt.
elmúlt mint az összes ilyesféle mulandó dolog...és kiejthetem végre azt hogy vége a szenvedésnek.nem gondolok rá, nemér annyira élénken emlékezetemben mint anno.nem árnyékolja be a napomat az hogy látom.már hidegen hagy a jelenléte a vele kapcsolatos információk.már nem dobbanó szivvel emlitem meg nevét..és már semmilyen pillangók nem repdesnek odalenn ha a közös emlékekre gondolok.végre vége! elkezdődhet életem azon szakasza amikor már nem csak a bánat,és szomorúság kelt fel minden reggel és tart velem a többi 24órában.gondolataim szabadok nézésem nem őt keresi minden órában...és le írhatatlan boldogsággal tölt el hogy megtudtam csinálni.kitörölni a fejemből..egyszerűen elfelejteni hogy mi volt..és nem gondolok már arra hogy mi lesz..nem marcangol szét a remény..és a 'talán' szó..büszke vagyok arra hogy 4év után véget tudtam vetni annak ami szinte meg sem történt*
Egy éves voltam mikor megtörtént,
Akkor egy élet megszakadt, véget ért.
Tudom, hogy nagyon szeretett engem,
Hisz a szüleim sokszor mondták nekem.

Sokat gondolok rá, érzem vigyáz rám,
Azt is mesélték, így hívott: pici rózsám.
Tudják, hogy nagyon jó ember volt,
Nekem fáj, hogy közbeszólt a sors.

Úgy szeretnék a szemébe nézni,
A kedvenc történeteimet mesélni.
Mesélni a barátokról, a szerelmekről,
S még beszélgetni magáról az életről.

Igazságtalan, miért nem lehet velem?
Remélem érzi, hogy hiányzik nekem.
Bárcsak egyszer egy órára visszajönne,
S elmondaná milyen volt az ő élete.

Mama, annyiszor szükségem van rád,
Hogy nem lehetsz itt nem a te hibád.
Bárhol is vagy, remélem, hogy boldogan,
Szeretlek, de ezt sosem mondhattam...
Rád gondolok és a sírás fojtogat.
Ha behunyom szemem, még látom arcodat.
Hallom a hangod, s érzem az illatod.
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek,
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,
Mert feledni téged hogy tudlak én.

Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló