Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A színpad maga az élet, játssz úgy, hogy ne kelljen álca, játssz szívvel, lélekkel, játszd végig kitartóan .....s ha hibázol is taps jár érte a sorstól, mert végigcsináltad emberi módon, kitartóan....
Nem maradt már semmi csak az emlékek
Változás útján eltűntek már az értékek
emberi eszmék tovaszállva egy hosszú úton
egyedül haladva sokszor elgondolkozunk magunkon..

Az ember életében legalább egyszer nagyon szerelmes...van, hogy többször is. Minden szerelem elmúlásával az emberi szív kevésbé tud már szeretni. Minden ember törekszik a szerelemre. Valamilyen formában. Szerelmesek leszünk fákba,virágokba,országokba, életérzésbe,stílusba...nagyon sokféle szerelem létezik a Földön és mind közül egyetlen egy szerelem \\\\\\\"gyilkos\\\\\\\". Ha a szerelmet egy olyan csodálatos ember iránt érezzük, akiért bármit megtennénk. Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor rá kell jönnie, hogy elcseszte és a férfi vagy nő, akit szeret már nem tudja őt szeretni. Ilyenkor van az a pont, amikor a szerelmes szív megnyugszik,megbékél és elfogadja, hogy a hibáinak a következményét vállalni kell és rá kell jönni arra, hogy a férfi vagy nő akit, addig a percig mennyire imádott más oldalán talán boldogabb lenne. A szerelmet az ember nem választja, hanem kapja valamilyen felsőbb hatalom ajándékozza. Mit ér a szerelmes szív, ha pusztán múló parányi ideig szerethet? Semmit. Várni valakire, akit az ember szeret egyszerre csodálatos és kínzó érzés. Várni a csókjára, a szavaira...a szerelmére. Ha valakit igazán szeretsz el kell engedned és, ha ő is igazán szeretett téged ebben a sívár gyötrelmes életben, akkor visszatér hozzád, mikor elkezdi gyötörni a hiány, megőrül egy kedves szóért tőled. Ő akkor visszatér és virágokkal ülteti teli kopár szíved kertjét! El kell engednünk szívünk kicsi fehér galambját és várni, hogy visszarepül-e hozzánk! Létezik igaz szerelem? Igen létezik. Az igaz szerelem az, amikor egyikünk hajlandó lemondani a saját boldogságáról azért, hogy szívének legkedvesebb teremtménye boldogan élhessen.
A barátság - ez a szent emberi kapocs - úgy oltalmaz a magánytól, a számkivetettségtől, a félelemtől, a mozdulatlanságtól, hogy énünket megkettőzi: két szem - egy látvány; két szív - egy érzés; két hang - egy gondolat; két test - egy lélek.
Régi fényképeim látva, s tudván a múlt már nem tér vissza soha,
Most felnőtt fejjel látom már mindennek meg volt az oka.
Semmi sem volt véletlen maximum nem érthettem,
Mert addig valaki szenvedett míg én a meséim élveztem.
Valaki kinek az életem köszönhetem és írhatom e sorokat,
Ha bajom van még fejemben lágy hangjával borogat.

Lesz ez még így se tartja szavát még a mondás,
Elmúlunk majd mi is mint akármelyik kortárs.
Egy szép napon majd békében elszállunk egy világba,
Addig éljük úgy az életünk hogy semmi nem volt hiába.
Boldogan és szabadon tegyük mit kíván szívünk,
Bocsássunk annak ki rászolgál ez emberi erényünk.
Ez az az idő, amikor az ég és a föld összeér a sötétségben, a valósággal az álmokkal, a múlt a jelennel s az élet a halállal, amelyeknek nem tudni, hol vannak a határai.
Ez az az idő, amikor összefolyik a mozgás a mozdulatlansággal, a szín a színtelenséggel, a van a ninccsel, a ma a holnappal, a lehető a lehetetlenséggel, és a gondolatok is úgy mozognak, mintha semminek nem lenne sem neve, sem értelme; amikor a magányos ember rádöbben önmagára, csodálatos emberi valóságára, s ugyanakkor arra is, hogy ez a valóság alig valamivel kevesebb vagy valamivel több a semminél.
Figyelemre méltó az érzelmek hatalmas befolyása az emberi természetre. Lehet valaki bármily közönséges, mihelyt erős és igazi érzést fejez ki, a belőle áradó különös fluidum megváltoztatja arckifejezését, élénkíti mozdulatait, színessé teszi hangját. A szenvedély hatása alatt gyakran a legostobább ember az ékesszólás legnagyobb magaslatára lendül, ha beszédben nem is, de gondolatban, s olyan lesz, mintha tündöklő szférában lebegne.
Az emberi szív a szenvedélyes vonzalom csúcsai felé haladtában olykor pihenőt tart, de ritkán áll meg, amikor a gyűlölködő érzések lejtőjén zuhan lefelé.
Úgy látszik, az emberi természetben gyökerezik, hogy mindent elszenvedtetünk azzal, aki kész mindent elszenvedni igazi alázatosságból, gyengeségből vagy közönyből.
Mindenki ölt már meg valamilyen bogarat, apró élőlényt. Én is annyit elpusztítottam már. Soha nem gondoltam bele, hogy mi tettem, eddig. Egy embert megölni mégse olyan, mint egy rovart. Belegondolsz, hogy egy fontos személyt veszített el a világ. Akinek valószínűleg családja volt. Sokat tehetett volna az emberiségért. És te mégis elfojtott dühvel és haraggal védelmezed meg a saját életedet, mert úgy gondolod, az fontosabb mindenki másénál. Valószínűleg, ha másnak is elmondanám, csak megnyugtatnának, hogy önvédelem volt és persze, hogy mindenkinek fontosabb a saját kis élete a másiknál. Pedig nem. Nem tudok beletörődni, hogy pusztán jó céljából megöltem valakit. Amikor rátaposok egy hangyára nem az jut eszembe, hogy ez az élőlény, amennyire kicsi, olyan fontos az életnek, hanem az, hogy mennyi bosszúságot okozhat. Nem lennék képes még egyszer megölni valamit. De az elkövetkező időkben ismét pusztításra kell vetemednem, hogy megvédjem azokat, akikre halál várna, ha megfutamodnék. Nem tehetem, legalább is nem most. Mindenki számít rám. A nemes célért kell küzdenem. Ha feladom, nem ez az egy ember hal meg miattam. Annyi mindenki más is. Gyávaságból nem lehet megélni. Talán jobban fájna, ha nem küzdenék tovább mindenki érdekéért.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló