Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Egy megfakult kép, mindössze ennyit látsz..egy kép amin még egész pici gyermekként szerepelsz próbálsz emlékezni milyen volt de csak mindössze annyit látsz, hogy szüleid féltő karjai ölelnek át..akkor még nem tudtad milyen az élet, nem tudtad milyen küzdelmekkel van tele..csak mereven bámultál a fény felé amivel a kis gép vakított téged..de mi van most?..nézz csak körbe..ezernyi kérdés és megannyi válasz..ezernyi terv és megannyi álom, hogy melyik fog teljesülni?..csak rajtad áll, tégy belátásod szerint de ne hagyd ki belőle a józan eszet sem. S egyet jól véss az eszedbe..az ember életét nem a leélt évek fogják emlékezetessé tenni hanem a tettek amiket az évek alatt véghez vitt..ez számít csupán semmi más..
Az élet az, ami akkor történik velünk, amikor álmodunk.
Vannak helyzetek, amikor fenékig keserű az élet.
Mondjak valami különöset? Nos, amikor apa lettem, megértettem Istent. Ő mindenütt jelen van, mert az ő műve a teremtés. Így vagyok én, uram, a leányaimmal. Csakhogy én jobban szeretem leányaimat, mint Isten a világot, mert a világ nem olyan szép, mint Isten, de leányaim szebbek, mint én vagyok.
Egy diák, mihelyt pénz üti a markát, képzeletbeli oszlopot emel magának, arra támaszkodik, biztosabban jár, mint azelőtt, szilárd talajt érez a lába alatt, tekintete nyílt, egyenes, mozdulatai fürgék, tegnap még alázatos, félénk volt, el is verhették volna, ma már ő verne el akár egy miniszterelnököt is. Tüneményes változások mennek végbe benne: mindent akar, mindenre képes, vágyai összevissza csapongnak, víg, nagylelkű, közlékeny. A szárnyaszegett madár szárnyra kapott. A pénztelen diák úgy kap egy szemernyi gyönyör után, ahogy a kutya ezer veszély közt futtában elcsen egy csontot, szétrágja, kiszívja belőle a velőt; míg a fiatalember, ha néhány röpke arany csörög a zsebében, apránként élvezi örömeit, elgyönyörködik bennük, mintha a felhők közt lebegne, feledi, mint jelent ez a szó: nyomor. Egész Párizs az övé. Tündöklő életkor ez, csupa láng és csillogás, a ficánkoló erő kora, amikor az ifjú, akár férfi, akár nő, nem a hasznot lesi! Adósságokat csinál, és ha van mitől féljen, csak azért is kétszeresen élvezi az életet.
Az emberi szív a szenvedélyes vonzalom csúcsai felé haladtában olykor pihenőt tart, de ritkán áll meg, amikor a gyűlölködő érzések lejtőjén zuhan lefelé.
Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté válunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha is? Valahogy felnövünk, családunk lesz, férjhez megyünk, elválunk, de többnyire ugyanazok a problémáink, mint tizenöt évesen. Mindegy, mennyit növünk vagy öregszünk, akkor is örökké botladozunk, örökké keresgélünk.
Egy lányért sajog a szívem, aki emlékeztet arra, hogy ember voltam valamikor!
Adj ennem, adj innom, gondoskodj rólam, és amikor a napi munka véget ér,
Adj nekem menedéket, tiszta fekhelyet egy tágas istállóban.
Beszélj hozzám! A hangod számomra sokszor többet ér a gyeplőnél.
Légy jó hozzám, s jókedvűen foglak szolgálni, és szeretni foglak Téged!
Ne rántsd meg a gyeplőket, és ne emeld rám az ostort!
Ne üss, vagy rúgj meg engem, amikor nem értem, mit kívánsz,
Inkább adj nekem időt, hogy megérthesselek!
Ne tekintsd engedetlenségnek, ha nem követem a parancsaidat,
Talán a nyergemmel, a kantárommal, vagy a patáimmal van a baj.
Ha nem eszem, nézd meg a fogaimat, talán fájnak.
Te is tudod, hogy az menyire rossz érzés.
Ne köss ki túl röviden, és ne vágd le a farkamat,
Az az egyetlen fegyverem a legyek és a szúnyogok ellen.
És végül, drága Gazdám, ha már nincs számodra hasznom,
Ne hagyd, hogy éhezzek, fázzak, és kérlek, ne adj el!
Ne adj egy olyan gazdához, aki hagyja, hogy éhezzek és lassan a halálba kínoz engem,
Inkább légy irgalmas, és gyorsan, fájdalommentesen vedd el az életemet!
Hadd kérjem ezt Tőled, és kérlek,
Ne vedd tiszteletlenségnek, ha az Ő nevében teszem,
aki maga is egy istállóban született, mint én...

Ámen.
Mindenki ölt már meg valamilyen bogarat, apró élőlényt. Én is annyit elpusztítottam már. Soha nem gondoltam bele, hogy mi tettem, eddig. Egy embert megölni mégse olyan, mint egy rovart. Belegondolsz, hogy egy fontos személyt veszített el a világ. Akinek valószínűleg családja volt. Sokat tehetett volna az emberiségért. És te mégis elfojtott dühvel és haraggal védelmezed meg a saját életedet, mert úgy gondolod, az fontosabb mindenki másénál. Valószínűleg, ha másnak is elmondanám, csak megnyugtatnának, hogy önvédelem volt és persze, hogy mindenkinek fontosabb a saját kis élete a másiknál. Pedig nem. Nem tudok beletörődni, hogy pusztán jó céljából megöltem valakit. Amikor rátaposok egy hangyára nem az jut eszembe, hogy ez az élőlény, amennyire kicsi, olyan fontos az életnek, hanem az, hogy mennyi bosszúságot okozhat. Nem lennék képes még egyszer megölni valamit. De az elkövetkező időkben ismét pusztításra kell vetemednem, hogy megvédjem azokat, akikre halál várna, ha megfutamodnék. Nem tehetem, legalább is nem most. Mindenki számít rám. A nemes célért kell küzdenem. Ha feladom, nem ez az egy ember hal meg miattam. Annyi mindenki más is. Gyávaságból nem lehet megélni. Talán jobban fájna, ha nem küzdenék tovább mindenki érdekéért.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló