Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Nem mindig könnyű meglátni valakinek az igazi jellemét, néha a férfias felszín mögé kell nézni, hogy azt a törékeny lelket megpillantsuk, nem szabad bedőlni az ékszer csillogásának, hogy megtudjuk hamisítvánnyal állunk szembe, ki kell hozni az igazságot az árnyékból, hogy felismerhessük mosolyának szépségét, bizony embertársaink nap mint nap rejtegetik előlünk valós természetüket és erre sajnos csak akkor döbbenünk rá amikor már késő.
Elég furcsa az, hogy amikor kapsz valamit az élettől, akkor valami mást elveszítesz. Az egyensúly mindig megmarad. Az élet ad, és elvesz.
Mit is mondhatnék...A gond az, hogy mindaz amit szólnék nem lehet több, mint amit hallani akarnak. Mit is mondhatnék, ha néztél rám egyszer valaha, de arcod feledésbe merült, amikor, még ,mosoly volt ajkadon...Mit is tehetnék, mikor megváltást hoznék, de megölik bennem azt, ami én lehetnék, és virág helyett tövis leszek?...Ezek után mit is mondhatnék, tehetnék, lehetnék...?!
Azt mondják, a szerelemnek kétszer örülhetünk igazán. Amikor elkezdődik, és amikor még tart. Talán a sors kegyetlen fintora mégis, hogy annyi, magát hűségesnek mondó szerelmes mégis hűtlennek bizonyul. És a hűséges ember pedig nem talál rá az igaz szerelemre. Az élet rossz tréfája ez, mert talán nem minden ember érdemes arra, hogy a rendíthetetlen és őszinte szerelem csíráját megtalálja, majd boldogan éljen élete párjával, amíg meg nem hal. A lehetőség mindenkinek adott, de közel sem biztos, hogy mindenki élni is tud vele?
Amikor képes vagy arra, hogy segíts az embertársaidon, ez a "képesség" megszűnik pusztán képesség lenni, és felelősséggé válik.
Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly? becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyűgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett.
A döntés, hogy elszakadunk attól, akit szeretünk, fájdalmas. Ennél csak egy valami rosszabb: amikor az, akiben megbíztunk, helyettünk dönt.
Az élet? Nem más mint egy hosszú,végtelennek tűnő poros országút..hogy mi a mi dolgunk?Végig menni rajta,még akkor is ha időnként rögös ha időnként nehézkes..vannak sorsdöntő elágazások amiknél meg-meg állva eldönthetjük, hogy tovább akarunk menni?..vagy inkább csak haladunk egyenesen tovább?..mikor letérsz egy mellékútra és azt választod sajátoddá..időnként amint haladsz vissza-vissza nézel..mert az emlékek húznak, de tudod hogy annak az útnak is megvolt a maga ideje és hogy az újra voksoltál..ilyenkor erősnek kell lenned és tovább menned,bíznod és várnod hogy ez az út jobb lesz,szebb lesz, reményteljesebb ..úgy válaszd meg útjaidat hogy ne felejtsd el..egyszer vége van minden útnak és elérsz egy zsákutcához..de addig, keresd meg a legjobb utakat és járd be azt amelyiket igazán a tiednek érzed...
Ez az az idő, amikor az ég és a föld összeér a sötétségben, a valósággal az álmokkal, a múlt a jelennel s az élet a halállal, amelyeknek nem tudni, hol vannak a határai.
Ez az az idő, amikor összefolyik a mozgás a mozdulatlansággal, a szín a színtelenséggel, a van a ninccsel, a ma a holnappal, a lehető a lehetetlenséggel, és a gondolatok is úgy mozognak, mintha semminek nem lenne sem neve, sem értelme; amikor a magányos ember rádöbben önmagára, csodálatos emberi valóságára, s ugyanakkor arra is, hogy ez a valóság alig valamivel kevesebb vagy valamivel több a semminél.
Ha most halott vagyok, tudom a te kezed által.
Senki másnak égen-földön nem volt hatalma felettem.
Kérlek ne sírj!
Halott voltam, mielőtt megismertelek és megszülettem a napon amikor megszerettél.
És a szerelmem irántad élni fog.
Mindörökké.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló