Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Ne kérdezd, merre visz az út,
A válasz biztonságot úgysem nyújt,
Nem tudja senki, hogy hová érkezel,
Magadtól indulj egyszer el!

Ne kérdezd, honnan fúj a szél,
Figyeld meg jól, miről beszél,
S ha érted már az összegyűjtött hangokat,
Találd meg köztük önmagad!

Ne kérdezd, hol kel fel a Nap,
Gondold, hogy ott, ahol te vagy,
És hogyha úgy érzed, hogy elborult az ég,
A szíved őrizze a fényt!

Ne kérdezd, hány napod van még,
Nyugodj meg, lesz még épp elég.
De addig is, míg egyszer minden véget ér,
Magadhoz hűséges legyél!
Élet,
Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik. Esik és esik, csöndesen és szomorúan, és már nem ijesztő és nem rettenetes, csak bánatosan szelíd, és a szelídsége mögött, valahol messze, már derengeni kezd a vigasztalás.
Élet,
Csak a holdfényt tűrte el. A holdfény eltüntette a színeket, és a formákat is csak kontúrjaikban mutatta. Piszkosszürkével vonta be a tájat, és megfojtotta az életet egyetlen éjszakára. Csak ez a szürke ólomba öntött világ, ahol csak a szél mozdult néha, szürke árnyként vetült az erdőkre, és amelyben a meztelen föld szagán kívül semmi sem élt, csak az volt az egyetlen, amit még elviselt, mert ez hasonlított lelkének világához.
Szomorú,
"És eljött a nap...
A saját lábamon mentem fel oda ahol történt...
Beléptem a liftbe és úgy éreztem most valami új felé közeledek..
Minden egyes számmal mi megjelent a kijelzőn egyre jobban éreztem,közeledek..
Megérkeztünk..elindultunk a folyóson és a "kettes számú műtőbe léptünk"..
Kémlelő arcok hada vett körül,mind úgy vizsgált hogy szinte a vesémig beláttak..
Felkészítettek a műtétre, először az egyik kezem szúrták majd a másikat, s végül ki is kötötték, mindkettőt..
S egyszer csak képszakadás..a mellkasom műtötték ugyan, de műthették volna a szívemet is..nem volt messze tőle csupán néhány csont választotta el őket tőle..álmomban azt kívántam bár megtudnák gyógyítani azt is amit nem lehet..
Azt ami sokszor marcangol belülről..azt amit úgy hívnak szívfájdalom..ez rosszabb minden tünetnél, rosszabb minden kínnál, mit egy ifjú lány átélhet, de ezzel sajnos nem tettek semmit.. pedig reméltem hogy kivesznek egy darabot, ami elronthat mindent..
Így miután felébredtem, kiderült hogy a harc folytatódik tovább..itt legbelül..amit kevesen ismernek igazán.."
Bajos szerelem, Fájdalom,
Elmentél, már rég elmentél, mostmár mással vagy. Én is mással vagyok. De a szívem egy darabja még össze van törve. De már nem fáj, mert ezt a darabot elvitted magaddal, és örökké nálad lesz. Már csak a hiányát érzem. A hiányod, mert örökké hiányázni fogsz. És bár már nem vagyok szerelmes, mégis szeretlek, jobban mint egy barátot, és azt hiszem, ez már nem fog változni. Amikor eszembe jutsz, nem akarom, de könnybe lábad a szemem. Ilyenkor egy éjszakán át sírdogálok, az emlékekre gondolva. Eszembe jut egy illat, egy tekintet, érintés, vagy néhány szó. Vannak dalok, helyek, filmek, amikről csak te jutsz eszembe. Megtanítottál szeretni, te voltál az első szerelmem, de az első szerelem mindig véget ér. Lehet nem kellett volna véget érnie, de mégse adtam utolsó esélyt, és talán ennek így kellett lennie. Boldog tudok már lenni, mert tudom, hogy te az vagy, valahol máshol, valaki mással, de boldog vagy, ezért én is.
, Szakítás,
Sajnálom, hogy így kellett vége legyen...de én hiszek abban, hogy minden megvan írva és ez is megvolt. Talán ennek így kellett történnie. Még mindig iszonyatosan fáj, hogy nem láthatlak, nem keresel, nem kell elkerülnöm téged a
folyosón, nem lesz már olyan, hogy sétálunk egymás mellett az utcán. A legjobban talán az emlékek hiányoznak, a régi szép dolgaink...mert olyan érzést keltettél
bennem, amit senki nem tudott és érzem hogy sohasem foglak tudni elfelejteni. Az egyik énem azt mondja, hogy jó, hogy elmentél, és már nem vagy itt a városban sem, nem futhatok veled véletlenül össze az utca közepén, nem kell félnem, hogy
nem áll éppen tökéletesen a frizurám és így kell látnod...a másik felem pedig elmondhatatlanul szenved...azért, mert nem láthattalak többet a folyosón, nem várhatom a rezgést a telefonomból, hogy üzenetet írtál...nem fog az üzeneted várni
amikor hazaérek, miután együtt sétáltunk...nem lesznek hajnali átbeszélgetett estéink...mindezeknek sajnos csupán csak régi, szép. vissza nemtérő emlékek, amiket minden este és reggel újra és újra lejátszok a fejemben. Senkivel nem tudlak pótolni, pedig csomószor próbáltam már...mindenkiről te jutsz az eszembe, mindenkiben téged kereslek és utánad kutatom. A legrosszabb az egészben talán nem is az, hogy távol vagy, hanem az, hogy mást szeretsz és mással vagy boldog. Tudom, én soha nem tudtam volna neked kellő boldogságot adni, de te már a puszta jelenléteddel, ha csak láttalak elmenni az utcán, bearanyoztad az egész napom...csak egy rólad látott kép miatt boldog leszek és elmosolyodom...ha csak meglátom valahol a nevedet, vagy hallok rólad egyből elkezd dobogni a szívem, mint amikor csak meglátlak. Szomorú vagyok és egyben szerteszét van repedve a szívem, már több éve miattad...de mégsem tudok haragudni rád, pedig meg sem kaphattalak soha...igazából szeretném megköszönni, hogy megismerhettem, milyen is a szerelem, és érezhettem olyan érzéseket, amiket van aki sohasem érzett még.,.köszönöm a legszebb pillanataim, és köszönöm a sok szép emléket! És remélem, amikor majd valamikor az idő múltán eszedbe jutok, és neked is felderengenek majd az emlékeink, amik egy apró kis mosolyt fognak csalni az arcodra...és ha ez tényleg úgy van
megírva, hamarosan újból rám találsz, és adhatok némi boldogságot vagy csak egy tizedét annak amit te adtál nekem az évek alatt.



Csalódás, Fájdalom,
Ahogy a börtön sem teszi jobbá a bűnözőket - sőt, éppen ellenkezőleg, arra jó, hogy megtanulják, hogyan követhetnek el még több bűncselekményt - a szanatórium is rossz hatással van a betegekre: hozzászoknak egy teljesen irreális világhoz, ahol mindent szabad, és senki nem felelős a tetteiért.
Nagy tévedések,
Semmi tévé. Semmi vacsora. Ülök a teraszon, és visszagondolok az életemre, az ifjúra, aki arról álmodott, hogy híres író lesz, és egyszer csak ráébredt, hogy a valóság egész más: olyan nyelven ír, amelyen szinte senki nem olvas, egy olyan országban, ahol állítólag nincsenek olvasók. A családja kényszeríteni akarja, hogy egyetemre menjen (mindegy melyikre, fiam, az a lényeg, hogy legyen egy diplomád, mert anélkül soha nem lesz belőled semmi). Ő azonban föllázad, hippiként bejárja a világot, végül találkozik egy énekessel, ír néhány dalszöveget, és egy csapásra gazdagabb lesz, mint a nővére, aki hallgatott a szüleire és vegyészmérnök lett belőle.
Most végre megértette, mire próbál rávilágítani Dumbledore. Olyasmi ez, gondolta, mint hogy behurcolják-e őt az arénába, ahol élethalál harcot kell vívnia, vagy emelt fővel, önszántából vonul be. Vannak talán, akik azt hiszik, hogy a két dolog között nincs lényeges különbség, de Dumbledore tudja - és én is tudom, meg a szüleim is tudták, gondolta fellángoló büszkeséggel, - hogy ezen a különbségen áll vagy bukik minden a világon.
Tudod, én szentül hiszem, hogy ha van Isten, nem valamelyikünkben van, nem benned, bennem, hanem valahol kettőnk között.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló