Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
- Valahogy nem tudok aludni.
- Hát persze, hogy nem. A nejed elhagyott, a legjobb barátod meghalt, mint egy rohadt country dalban. Ha lenne kutyád, már elütötték volna.
Csalódás, Szomorú,
Annyi mindent akarnék mondani, annyi mindent tudnék a fejedhez vágni. De nem teszem. Nincs erőm rá, nincs energiám veszekedni és megbántani Téged. Beburkolózom némaságomban és várok, várom, hogy a rossz elillanjon az idő múlásával. Idővel minden érzelem megkopik, ahogy a szerelem, úgy a gyűlölet és a bánat is.
, Szakítás,
Ahogy a börtön sem teszi jobbá a bűnözőket - sőt, éppen ellenkezőleg, arra jó, hogy megtanulják, hogyan követhetnek el még több bűncselekményt - a szanatórium is rossz hatással van a betegekre: hozzászoknak egy teljesen irreális világhoz, ahol mindent szabad, és senki nem felelős a tetteiért.
Nagy tévedések,
Hiányoznak a veled töltött napok,
hiányzik az a széles mosolyod.
Hiányzik, ahogyan átölelsz,
és hiányzik az életemből a mi jövőnk.
Akárhányszor elbukok,
mindig valahogy felállok!
A szív bármennyire is vérzik,
az idő, majd mindent begyógyít!
A múltat nem lehet törölni,
de lehet a hibákból tanulni!
Jegyezd meg ezeket a sorokat,
az életben használhatod sokat!
Egy hűvös hajnalon,
kéz a kézben az ágyon,
aludni nem tudtunk,
csak egymásra gondoltunk...
Éreztem, ahogy a kezed lassan átkarol,
de csak most jöttem rá mennyire HIÁNYZOL!
Őszintén hiszem, egyszer rá fogsz jönni, hogy nagy hibát követtél el és bánni fogod, hogy így döntöttél és eldobtál mindent, mert tudom, hogy senki sem fog úgy megbecsülni, úgy szeretni, úgy tisztelni, úgy a tenyerén hordozni és megadni mindent, ahogyan azt Én tettem Érted?
Az általunk rabságra ítélt lényt rövid időre kiszabadítva s ezáltal magamat is megszabadítva az emberek anyagias, számító, önző világától, messze minden zajtól és keserűségtől, amit az emberi lét von maga után, lóháton érzem, otthon vagyok.


Amit érzek ilyenkor, az maga az ÉLET. Ugyanazok a fák adnak árnyékot a vakító naptól, mely mindkettőnket éget, ugyanaz a szél hűti testünket, ugyanazt a levegőt szívjuk. Egy ritmusra dobban a szívünk, együtt emelkedik és süllyed mellkasunk, egyszerre feszülnek meg izmaink, szemünk ugyanarra a távoli pontra figyel, valahol a horizonton túl. Egy testként mozdulunk, összeforrt lélekkel. Most igazán szabadok vagyunk, így együtt.


Csak ketten vagyunk. Körbenézek a tájon ahol nemrégen gyalog jártam, lehajtott fejjel, egyedül. Most lovam büszkén felveti fejét, tekintete a távolba mered, szemünk ugyanazt a tájat pásztázza, de most úgy érzem, az egész világ az enyém, amíg csak a szem ellát. Hiszen csak egy perc, egy apró jel, egy ugrás és bárhová eljuthatok. Csak tudatnom kell akaratomat s ez a fenséges lény sóhajtásomat, egy elsuhanó vágyamat megérezve, még meg sem született gondolatomat is meghallva azonnal nekirugaszkodik.



Az erek kidagadnak lovam erős nyakán, izmai megfeszülnek, sörényét tépdesi a szél ahogy izgatottan figyel előre. Ereje és gyorsasága, biztos lábai, az inak, az utolsó szőrszál a testén, most mind az enyém és tudásom az ő tudása is.


Felülök, lábammal megkeresem a kengyelt, rendezem a szárakat és magamat, kitisztul a fejem, most szó szerint nyeregben érzem magam és elindulunk, csak ketten.


Egyik reggel egy rózsacsokorral állított be hozzá. Közölte, hogy otthagyja az egyetemet, és belevág a saját üzletébe. Azután megkérte a kezét. Ő pedig igent mondott, pedig a csodálaton és a cinkosságon kívül mást nem érzett iránta. De azt gondolta, hogy az idő és az együttélés majd meghozza a szerelmet is. Különben is ez a fiú volt az egyetlen, aki megértette és ösztönözte: úgy érezte, hogy ha elszalasztja ezt a lehetőséget, talán soha többé nem talál olyan embert, aki elfogadja őt úgy, ahogy van.
Úgy búcsúzom el a várostól, ahogy mindig: abban a tudatban, hogy bármikor meggondolhatom magam és visszatérhetek.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló