Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A "pesti ember" sietett, és nem törődött vele. Rögtön megérkezésekor tapasztalta ezt. (...) Ez a modor fájt neki, de roppant bámulattal töltötte el. (...) Néha azonban hidegnek látszottak, sőt szívtelennek. Senki se kérdezte például azt, amit otthon a főispántól kezdve mindenki föltétlenül megkérdezett volna tőle, még az is, aki csak látásból ismeri: - "no, Kornél barátom, ugye gyönyörű Pest?", "ugye nagy a Duna?", "ugye magas a Gellérthegy?" Aztán nem tekintettek nyílt, szeretetre áhítozó arcába sem, melyet eleinte - az első órákban - oly határtalan bizalommal emelt mindenki felé, hogy egyesek önkéntelenül elmosolyodtak, s háta mögött összenevettek ennyi tapasztalatlanság és ifjúság láttán, mindaddig, amíg - pár óra múltán - meg nem tanulta, hogy arcát el kell zárnia, ha nem akar nevetségessé válni. Itten megszűnt az a széles, kedélyes világ, az a cukros babaélet, az a főzőcskejáték, melyet a vidéken megszokott. Egészen más kezdődött itten. Több annál és kevesebb.
Fölzaklatva ezektől az újságoktól, minden helyzetben megaláztatva és újra-újra vérig sértve lézengett ide-oda, s mint akit megnyúznak és nyers húsához tapadnak a tárgyak, fájóan fölszaggatva a gyógyuló hegeket, minden benyomásra betegesen fogékony lett.
Talmud Élet,
Nyitott szemmel járj.. szól a mondás
mégis ha látsz minden oly más
Láss anélkül hogy néznél mást
hunyd le szemed, lelked tárd
Én látok egy ablakot, zárt
kilincs, zár hiányzik csupán
kézzel nyitni nem lehet már
egy ablak a semmiben száll
melynek tuloldalán mindenség vár
Félsz, kételkedsz, vársz
mire, te sem tudod csak állsz
lelkedet nyitva tartva, védtelenül, készakarva tévedsz!
Tévelyegsz mert csak keresel céltalan a semmiben
egy ablakra találva, azt megcsodálva. mit rejt?
kérdesre választ nem lelsz
egy ablak, sejted?
keresd, ne add fel, ne vessz el
merj ablakot nyitni,
de bármit lelkedbe ne engedj!
Élet,
Csalódtam sokszor már és sok mindent bánok,
a mélyből én inkább a magasba vágyom.
Hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem,
én akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.

Addig amíg szól a dal, az én szívemben,
addig gondolatban szárnyalok a fellegekben.

Mindig várok rád, míg van elég erő a szívemben,
soha nem adom fel, ne is kérd, ezt nem teszem,
mindig harcolok érted, küzdeni fogok, míg bírja szívem
nem adom fel, hiszen mindig küzdeni kell.
Remény, Dalszöveg,
Ne kérdezd, merre visz az út,
A válasz biztonságot úgysem nyújt,
Nem tudja senki, hogy hová érkezel,
Magadtól indulj egyszer el!

Ne kérdezd, honnan fúj a szél,
Figyeld meg jól, miről beszél,
S ha érted már az összegyűjtött hangokat,
Találd meg köztük önmagad!

Ne kérdezd, hol kel fel a Nap,
Gondold, hogy ott, ahol te vagy,
És hogyha úgy érzed, hogy elborult az ég,
A szíved őrizze a fényt!

Ne kérdezd, hány napod van még,
Nyugodj meg, lesz még épp elég.
De addig is, míg egyszer minden véget ér,
Magadhoz hűséges legyél!
Élet,
Nem hatnak rám rímek és szavak,
Nem kell, hogy rejtegesd,
inkább mutasd meg önmagad.
Látom szemedben a vágyat,
mellyes szeretnél szeretni,
az életet élvezni,
mosolyogva felkelni.
Fogadd el, hogy egyedül
ez nem nagyon menne,
Fogd meg a kezem, Fogd meg örökre.
Élet,
" A halállal játszhatsz, fricskázhatod közelségét, ám ne feledd, mindig a halál győz."

" A halálba csak egy valamit vihetsz magaddal amit örökkön örökké a tiednek tekinthetsz: A csontjaidat. "
Élet, Szomorú,
Csak az idő visz közelebb hozzád,
de a szememet addig a könnyek mossák!
Nekem meg szűnt a remény,
mert édes apukám a tested már nem él!
Igaz,hogy nem ismertelek,
de büszke vagyok rá,hogy a lányod lehettem!
Szeretet, Búcsúzás,
Elmentél, már rég elmentél, mostmár mással vagy. Én is mással vagyok. De a szívem egy darabja még össze van törve. De már nem fáj, mert ezt a darabot elvitted magaddal, és örökké nálad lesz. Már csak a hiányát érzem. A hiányod, mert örökké hiányázni fogsz. És bár már nem vagyok szerelmes, mégis szeretlek, jobban mint egy barátot, és azt hiszem, ez már nem fog változni. Amikor eszembe jutsz, nem akarom, de könnybe lábad a szemem. Ilyenkor egy éjszakán át sírdogálok, az emlékekre gondolva. Eszembe jut egy illat, egy tekintet, érintés, vagy néhány szó. Vannak dalok, helyek, filmek, amikről csak te jutsz eszembe. Megtanítottál szeretni, te voltál az első szerelmem, de az első szerelem mindig véget ér. Lehet nem kellett volna véget érnie, de mégse adtam utolsó esélyt, és talán ennek így kellett lennie. Boldog tudok már lenni, mert tudom, hogy te az vagy, valahol máshol, valaki mással, de boldog vagy, ezért én is.
, Szakítás,
Kényeztetésre vágyom, vajon hol találom?
Magamban keresgélve bukkanok rá a hírdetésre!
Fantasztikus, pont nekem való, aranyló félhomályban érzékeimre ható!
S hol találom én ezt a helyet?
Hát Szigetköz szívében, Dunaszegen!
S addig is hol kereshetek utána?
s máris rátaláltál az igazi csodára!
Boldogság,
Mindig azt hajtogattam magamnak, hogy "soha ne add fel". De minden ember életében eljön az a pont, az a határ, amely mögött nem látja a kiutat. Nem látja, hogy miért is kéne továbbfolytatnia. Lehet, hogy gyávaság, de én most feladom. Elfáradtam.
Élet,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló