Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Pépinotnak igaza volt. Aznap mikor Mathieu elment, szombat volt
Hiányzol. Ezt nem tudom másképp elmondani. Első reggeli pillantásom víziója Te vagy, még nem látok tisztán, homályos a kép, de ahogy élesedik, felriad bennem a bizonyosság, hogy csak a függönyön játszó napsugarak csalták elő alakod. Nem Te voltál... Aztán nehéz levegőt venni. De jó volna, ha itt lennél! Ez egy háború, ami egész életre szól. Az érzékek, és az ösztönök háborúja. Kérdés, melyikünk bírja tovább. Az erőm véges, de talán kibírom, küzdök tovább a reggelekkel, a napsugarakkal, az esővel, a széllel, a csillagokkal, a lépteimmel és hirtelen mérhetetlen nyugalom száll rám. A reggelek téged is megtalálnak...ugyanaz a Nap süti a Te arcodat is... ugyanazok az esőfelhők áztatnak... ugyanazt a levegőt szívjuk be nap, mint nap... ugyanaz a szél borzolja a Te hajadat...csillagaim neked is ugyanúgy ragyognak... lépteim ugyanazt a földet tapossák, amin te haladsz. Így már nem is olyan nehéz. Nem is vagy oly távol.Már nem is hiányzol.
Volt az életedben olyan dolog, amihez nagyon ragaszkodtál, úgy, ahogy rajtad kívül senki más? Volt olyan dolog ami miatt egyedül Te harcoltál, s rajtad kívül mindenki MÁST akart? Úgy gondolhattad akkor, mindezt széllel szemben tetted, talán megtiportak, meg is aláztak, amiért kitartottál elveid mellett. És lám mégis eljött az a pillanat, magad, de az ellenségeid sem hitték sohasem, hogy egyszer, talán nagyon rövid időn belül, pont Ők lesznek azok, akik azért a MÁS-ért kell hogy harcoljanak, azért, amiért eddig ezt Te tetted. És lehet, hogy az a fa, amit eddig jó alaposan kivágtak, savat öntöttek köré, gyökereit is elvagdosták, soha többé nem fog kihajtani. De mindegy, ez már nem a Te dolgod. A Tiéd csak az, hogy végignézd, hogyan harcolnak azért, amit elpusztítottak. Azért, amiért talán neked sokkal nagyobb energiával kellett volna megdolgoznod. S most hátradőlve az első sorból nézheted, ahogyan kapirgálnak a savval körülöntött, gyökereit elvágott fa körül, hogy hátha találnak még egy élő hajtást, amibe belekapaszkodhatnak.
A rombolás áldás, a porból újjá lehet építeni mindent. De félünk attól, mi lesz velünk, ezért sokszor nem merünk lépni. Félünk az ismeretlentől, attól, hogy lesz-e elég pénzünk, lesz-e munkánk, lesz -e új szerelem... egyáltalán mi is leszünk-e. Nem úgy ahogyan voltunk, hanem úgy, akivé válunk. Nehéz döntés. És még nehezebb az elválás a tárgyaktól, a személyektől, a tájtól, az érzésektől. Most lehet, hogy ürességet érzel, azt, hogy nem itt a helyed, nincs kötődésed, nincs semmi ami még itt tartana. Akkor EZ AZ a pillanat, amikor menni kell. Bepakolni azt amire feltétlenül szükség van, s lesznek tárgyak, emberek, érzések amelyek maradnak. Te pedig felvértezve indulsz neki a végtelennek, amely tele van új lehetőségekkel, tárgyakkal, emberekkel, új szerelemmel.
Akkor vagy a legerősebb, ha már tudsz dönteni. Ismered a döntéseid következményeit úgy általában. Lehet, hogy mindig rosszul döntesz? Ezt érzed? Nem az a lényeg, hogy mi van utána, hanem az, hogy volt elég bátorságod egyáltalán dönteni. Ez az igazi erő. Aki erős megy, aki gyenge marad. Akkor is, ha Ő, aki azt hiszi ő az erősebb, aki próbál uralkodni rajtad, aki elvár, aki kér, de sosem ad, aki irányít... nem Ő az erős, hanem Te. Választhatsz a jó és a rossz, az áldás és a nyűg, a gyomorgörcs és a nyugalom között. Ha csak erre gondolsz, és magadban listát készítesz, csak ezekkel az érzésekkel, gondolatokkal kapcsolatban, rájössz, nem lehetsz áldozat. Egy életed van, s Te nem áldozatnak születtél. Hanem az Életre. Ezt tartsd észben...
Láttad már csillogni a szemét? Láttad már meglepetéstől tágra nyílva? Láttad már örömtől, vagy éppen vidám kacagástól könnyesen? Vagy izgatottan pislogva minden filmjeleneten? Nem? Úgy gondolkozz el... Ha igen, szerencséd. Mert volt egy szem- amibe nézhettél, volt a lélek -amibe szerettél, volt a tükör-magadat láthattad, és volt a könny- azt elő te csaltad.Szemedet szemében egyedül csak Te láthattad.
Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.
Amikor találkoztál vele, még nem tudtad Ő kicsoda. Csak azt tudtad, hogy ő az aki kell, aki miatt képtelen vagy gondolkodni, és szárnyalni a tettek mezején. Aztán szépen lassan kialakult valami. Összekovácsolódtatok. A szürke hétköznapokban Te voltál számára a biztonság, Te okoztad azt a mindent elsöprő érzést a szívében. És így növekedtetek egymásban. Mint a pillangó átváltozása, olyan ez a kapcsolat. Megszülettetek, kitárulkoztatok, aztán szépen csöndben éltétek az életeteket. Majd, hogy mindkettőtök számára bizonyítsátok az egymás iránt érzett szeretetet, talán még oltár elé is álltatok. És így növekedtetek együtt. De két lélek két úton jár, mindenki mást hozott ebbe a kapcsolatba, mindenki máshonnan indult, és másfelé tart. Lehet, hogy egyik a másikát le is előzi tán. De a szeretet nem engedi, hogy akit szeretsz, az útszélén hagyd, fel kell emelni önmagadhoz, vagy be kell várni míg melléd ér. Mert egyikőtök sem különb, egyikőtök sem lehet fontosabb a másiknál. És ahogy mondják, "a sikeres ember háta mögött mindig van egy nő" úgy a sikeres nő háta mögött is kell lenni egy férfinek.Ezért ha szeretsz, várj egy kicsit, légy türelmes, és légy a másik sikerének részese
Van aki azért megy el, mert el akar menni. Van akit kényszerítenek. Van aki rájön, hogy ahol addig volt, ott senki sem lehet, s ahhoz hogy valaki legyen, ott kell hagyni a mindent. Házat, hazát, családot, munkát, tárgyakat, érzéseket. Szerencsés esetben a döntések sorozata sokkal jobb útra visz, ritkán tévútra. Nem is ez a lényeg, hanem maga az út, a próbálkozások. Erősítenek, vagy gyengítenek? Azt csak az illető érezheti igazán. Hogy hová indul az ember, és hová érkezik, az titok. Lehet, hogy egész életen át csak keresi a helyét, de azt soha nem találja.
Ez van, amikor az ember nem tervez előre, csak hagyja megtörténni a dolgokat. Úgy eljönni gyermekkora helyszínéről, hogy maga sem hiszi, mindez vele történik, mintha egy filmet nézne folyamatosan, de nem érti, mit keres ő ebben? Miért pakolja a dobozokat ruhákkal, edényekkel, tárgyakkal tele? És csak folyamatosan a "nem hiszem, hogy én ezt csinálom" szavak formálódnak az ajkán, s a következő képben már az autópályán imádkozik, hogy autója ne adja be most a kulcsot. Végül elérkezik egy olyan helyre, amelyről csak hallott, és talán pár fotót ha látott - s megint az a furcsa érzés keríti hatalmába amikor megpillantja a városhatárt jelző táblát. Nem, ez már nem az ami volt, annak vége, most átlépve eljövendő élete helyszínének jelző tábláját csak a tájat figyeli: vannak-e hegyek? Mert ez a legfontosabb. A hegyi ember nem tud meglenni nélkülük. Emberek nélkül igen, hegyek nélkül nem. Kellenek a hegyek, mementóként. Hogy tudjam, honnan jövök, és hová tartok.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló