Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Amikor találkoztál vele, még nem tudtad Ő kicsoda. Csak azt tudtad, hogy ő az aki kell, aki miatt képtelen vagy gondolkodni, és szárnyalni a tettek mezején. Aztán szépen lassan kialakult valami. Összekovácsolódtatok. A szürke hétköznapokban Te voltál számára a biztonság, Te okoztad azt a mindent elsöprő érzést a szívében. És így növekedtetek egymásban. Mint a pillangó átváltozása, olyan ez a kapcsolat. Megszülettetek, kitárulkoztatok, aztán szépen csöndben éltétek az életeteket. Majd, hogy mindkettőtök számára bizonyítsátok az egymás iránt érzett szeretetet, talán még oltár elé is álltatok. És így növekedtetek együtt. De két lélek két úton jár, mindenki mást hozott ebbe a kapcsolatba, mindenki máshonnan indult, és másfelé tart. Lehet, hogy egyik a másikát le is előzi tán. De a szeretet nem engedi, hogy akit szeretsz, az útszélén hagyd, fel kell emelni önmagadhoz, vagy be kell várni míg melléd ér. Mert egyikőtök sem különb, egyikőtök sem lehet fontosabb a másiknál. És ahogy mondják, "a sikeres ember háta mögött mindig van egy nő" úgy a sikeres nő háta mögött is kell lenni egy férfinek.Ezért ha szeretsz, várj egy kicsit, légy türelmes, és légy a másik sikerének részese
Ez van, amikor az ember nem tervez előre, csak hagyja megtörténni a dolgokat. Úgy eljönni gyermekkora helyszínéről, hogy maga sem hiszi, mindez vele történik, mintha egy filmet nézne folyamatosan, de nem érti, mit keres ő ebben? Miért pakolja a dobozokat ruhákkal, edényekkel, tárgyakkal tele? És csak folyamatosan a "nem hiszem, hogy én ezt csinálom" szavak formálódnak az ajkán, s a következő képben már az autópályán imádkozik, hogy autója ne adja be most a kulcsot. Végül elérkezik egy olyan helyre, amelyről csak hallott, és talán pár fotót ha látott - s megint az a furcsa érzés keríti hatalmába amikor megpillantja a városhatárt jelző táblát. Nem, ez már nem az ami volt, annak vége, most átlépve eljövendő élete helyszínének jelző tábláját csak a tájat figyeli: vannak-e hegyek? Mert ez a legfontosabb. A hegyi ember nem tud meglenni nélkülük. Emberek nélkül igen, hegyek nélkül nem. Kellenek a hegyek, mementóként. Hogy tudjam, honnan jövök, és hová tartok.
Van valaki, akit úgy ismerek, ahogy senki más. Aki éljen akárhány száz kilométerre, akármilyen dimenzióban, úgyis megtalál. Láthatatlan kapoccsal köttettek össze útjaink, bár úgy tűnik közös Sorsunk végeláthatatlanul véget ért. Ez nem így van. Olykor a szív törvényei győzedelmeskednek a józan ész felett, olykor a kényszer szülte helyzetekből lesz egy kicsiny menedék, ahol lelkünk megnyugvást talál. Csak az addig eltelt idő ne lenne oly nehéz. A félrecsúszott szemüveg, a reggelinél fogadott kicsiny katonák, a gyógyszerrengeteg, a kusza haj, a szem, mely rám nevet, a vonalnyi száj, a három párna feje alatt, az érintése, az öle, a puha keze itt él bennem, most is érzem, más nem tudja, nem érezheti, mert úgy, mint én ismerem, nem ismeri.
Azt hiszed nem tudsz változtatni a dolgokon. Inkább megsavanyodsz, elfásulsz a hosszú évek alatt. Kitörni bátortalan vagy, inkább behódolsz az adott helyzetnek, semhogy felülemelkednél rajta. De ez így nem jó. Van egy pont, amikor a fásultság a kilátástalanságba fullad, kész gyötrődésként éled meg az életed. Változtatni tudni kell, akár a kapcsolatokat, akár a munkahelyet, életcélt illetően. Na nem a meggondolatlan cselekedetekről beszélek. Csupán arról a pontról, ami után csakis jó jöhet. Egy olyan élet, amilyenre mindig is vágytál. Lehet, hogy az elején nehéz lesz, lehet, hogy a kezdeti lépéseket kudarcként éled meg, de bármilyen nehézség vagy akadály szegi utad, Te fel tudsz állni, meg tudsz birkózni vele. Képes vagy rá. Én képes voltam. Most Te jössz.
Azt mondtad egykor elengedni kár, elengedni nehéz, elengedni képtelen vagy. Aztán jöttek borongós napok, néma telefonok, csak gondolatban kivetített képekkel arról akit annyira szerettél, arról, aki másfele indult. Volt, hogy őrjöngtél, nem ettél, és végigzokogtad az éjszakát. De semmi nem történt, majd ezek az órák percekké és pillanatokká váltak. Aztán már nem is tudod, mikor történt meg. Elengedted. És egyre hosszabbak lettek a nyugalmas percek. Órákká, napokká váltak hirtelen. A rég elfeledett mosoly, észre sem veszed kiül az arcodon, sugárzol, mint a Nap És nem érted, hol volt ez a lány eddig. Milyen megmagyarázhatatlan börtön rabja volt, s most újra szabad. És nyugalom lengi körül egész nap. Azt mondod, ez hihetetlen... nem hihetetlen: tény. Végre élsz!
Tudod mire vagyok a legbüszkébb? Rád. Azért mert kezdesz rájönni, mibe érdemes, és mibe nem érdemes energiát belefektetni. Örülök, hogy formálódsz, gondolkozol a következő lépésen, tervezel napról napra, felépíted az életed, s nem azok táborát gyarapítod, akik önmaguktól képtelenek rájönni a titok nyitjára, s tőlem várják életük problémájára a megoldást. Mindenki a saját életének kovácsa. Én nem kovácsolhatom más életét, én csak példaként szolgálhatok, hogy lehet jó. Hogy nincs minden veszve. Hogy vesztes helyzetből is fel lehet állni. Sőt! Olyan dolgokat is képes lehetsz megvalósítani, amikben eddig akadályozva voltál. Talán mert nem voltál jó helyen. Vagy nem voltál jó időben. Még lehetsz... De ehhez bátorság kell. Sikerem legyen a Te sikered, Életem legyen a te példád, de ne az én életem éld. Éld a sajátodét! Élj jól. Mert az élet szép. Csak arra vár, hogy megéld, hogy megvalósítsd önmagad.
Olyan jó élni... jó elmélázni, kinézni az ablakon, hálát adni minden egyes reggelért. Másként látni ezt a gyönyörű világot. Érezni a levegő illatát, a jelen pillanatot, s hallgatni azokra a bizonyos ösztönökre, amelyek benned vannak. Hányszor kellett volna hallgatni rájuk... mennyi kudarctól menekültél volna meg... érezted, felfogtad, hogy a dolgok nem jó felé mennek, nem a te javadat szolgálják, hogy aki melletted van hátbadöf... mégis megpróbáltál hinni, és bízni... talán éppen utoljára. Mert miért ne lehetnél szerencsésebb az életben, ahogy eddig nem... és akkor ott motoszkál egy gondolat, egy furcsa érzés, és nem tudod hová tenni, csak azt tudod, hogy ez kényelmetlen, szabadulni akarsz tőle, és próbálsz mosolyogni, nem rá gondolni... és akkor bejönnek a megérzéseid. S te csak ülsz ott, hogy bárcsak hallgattál volna rájuk...aztán sok időbe telik, mire felocsúdsz a csalódásból, és megpróbálod összekaparni magad... végül sikerül. Eléred azt aki mindig is voltál, megéled azt, amit mindig is szerettél volna. Ehhez csak egyet kell tenned: elengedned. Ez a legnehezebb, de megéri. Kevesen képesek rá. Lehetnek félelmeid, de tudomást sem veszel róluk, csak imádkozol, és megjegyzed, minden úgy jó ahogy van. A tükörből már egy másik ember néz rád. Sohasem gondoltál rá, hogy arra az emberre visszamosolyogj, most mégis megteszed... minden úgy jó, ahogy van. És kíváncsisággal tekintesz a jövőbe, már nem ragaszkodsz, csak élsz... s ezt más is tudni fogja.
Van egy pont, amíg küzdünk. Valakiért, valamiért.Csűrjük-csavarjuk a dolgokat, hol jók vagyunk, hol rosszak, mikor mit kényszerít belőlünk ki az élet. Megpróbálunk mindent, hogy helyreállítsuk a rendet, azt a valóságot, ami tulajdonképpen nem is valóság, csak egy idea, egy ábrándkép, amibe menekülni lehet. Aztán csak nem jön el a várva vár személy, dolog, és a történések sem azok, amiket szeretnénk. És akkor megtörténik. Valahol legbelül, elpattan valami, idejét, sem tudjuk utólag pontosan, csak azt hogy megtörtént. Valahogy minden más lesz. Kinyílik a világ, eltűnnek a falak, egy édes tekintet néz vissza a tükörből ránk, és csak sugárzunk. Magunk sem értjük, mi történt, hogy történt, csak érzünk. Úgy ahogyan senki más. Azt mondjuk fájdalmas az elengedés. Tényleg az.Ez is egyfajta döntés. De itt nem az agy dönt, hanem testünk minden porcikája. És akkor megemelkedik a vállunk, sóhajtunk egy nagyot... és eljön az idő hogy képesen vagyunk megélni a napokat, minden pillanatot, nemcsak keresztülrohanni az életen. Lehet, hogy ehhez meg kell érni... élhetünk... Teljes nyugalomban. Önmagunkkal. És ez olyan jó... hálásak lehetünk, hogy volt egy pont.
Kitartani magad mellett, kitartani elveid mellett, megvédeni magad mindenféle negatív dologtól, ez a belefektetett energia kérdése. Sok-sok energiáé. De megéri... hiszen így leszel tökéletes a saját szemedben, így leszel határozott egyéniséggel rendelkező, önmagát mindenáron megvalósító ember, nem pedig olyan, aki védtelen. Vagy akivel bárki, bármit megtehet. De kinek is van joga ahhoz, hogy formálja az életed, ha nem neked? Ki lehet az, aki jobban tudja mit érzel, min mész keresztül, mik a gondolataid, mik a terveid, céljaid? Ki lehet az? Te, csakis te magad. Hát állj ki magad mellett, éld meg az életed, úgy ahogy neked jó, s nem úgy ahogyan neked mondják hogy jó lehet. Minden csak nézőpont kérdése. Ez a Te nézőpontod. A Te szemed, a te agyad, a te füled, a te tested, a te életed. Hát éld!
Az ember általában nagy reményekkel indul útnak. Aztán eltelik egy hét, egy hónap, majd fél év, és ráeszmél, hogy valami nem stimmel. Nem ezt várta, nem azt kapta amit várt. Minden jel arra utal, hogy ami nap, mint nap történik vele, nem őt szolgálja. Egy idő után pedig úrrá lesz rajta a bizonytalanság, majd a bizonyosság, és a tudat, hogy nincs jó helyen. Ez még nem az, amiért jött. Ez még nem az, akiért érdemes élni. Szerencsére viszont az Életben van elég idő, és megannyi lehetőség a változásra, változtatásra. És előbb utóbb az lesz amit akar, vagy akit akar. A tapasztalatoktól, az újrakezdéstől lesz majd a cél elérése igazán megnyugtató, és fenséges. Csak legyen cél, legyen akarat, legyen türelem, és legyen hit. Ez a legfontosabb.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló