Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Egyszer átváltoztatta, amikor sokkal fiatalabb volt, sokkal rajongóbb, amikor bármire hajlandó volt azért, hogy őt boldoggá tegye. Ám még egyszer nem lesz rá hajlandó. Mindketten túlságosan messzire elmentek ahhoz, hogy megpróbálják visszazökkenteni a dolgokat a régi kerékvágásba. [...] Nem tudom. Néha megkönnyebbülten, és tisztában vagyok vele, hogy helyesen cselekedtem. A vége felé szinte alig szóltunk egymáshoz, egyszerűen nem volt miről beszélnünk, és már nem is emlékszem, mikor fordult elő utoljára, amikor megnevettettük egymást. Én bementem a városba és nehezteltem rá, amiért megpróbált olyasmivé formálni, ami nem vagyok, ő pedig lejött ide és gyűlölt engem, amiért nem az a nő vagyok, akit ő akar. [...] Aztán öt perccel később rémült vagyok. Nem tudom elhinni, [...] hogy senki sincs, aki kiálljon értem, közbenjárjon az érdekemben, vagy segítsen, amikor túl nehézre fordulnak a dolgok...
Nem félek a haláltól...
Mert ő vár rám, kit tiszta szívből szeretek,
Az én apám, ki tudom, s érzem, hogy szeretett.
Ne akarj a napba nézni. Ne akarj mert elvakít a fény. Barátkozz a gyertyalánggal. Így maradsz tiszta és szerény.
Azt kívántam bárcsak megint betompulnék, de nem emlékeztem, hogy azelőtt ezt hogy
értem el. A rémálom kezdett egyre jobban idegesíteni, és elérte, hogy azokra a dolgokra gondoljak,
amik fájdalmat okoztak nekem. Nem akartam emlékezni az erdőre. Még amikor a képektől reszkettem,
éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel, és elkezd fájni a mellkasomon tátongó lyuk pereme.
Levettem az egyik kezemet a kormányról, és próbáltam vele a mellkasomat fogni, hogy egy darabban
maradjon.
„Olyan lesz, mintha sosem léteztem volna.” A szavak végigsuhantak a fejemben, teljesen eltértek attól
a tökéletes tisztaságtól, ahogy a hallucináció alatt hallottam őket. Csak szavak voltak, hangtalanok,
mint egy nyomat a papíron. Csak szavak, de a lyukat szélesre feszítették, és beletapostam a fékbe,
mert tudtam, hogy nem szabad vezetnem, amíg ez az állapot el nem múlik.Összegörnyedtem, arcomat
a kormánynak nyomtam, és próbáltam a tüdőm nélkül lélegezni.Nem tudom ez mennyi ideig tartott.
talán egy nap, évek múlva - ha már a fájdalom annyira enyhül, hogy már talán el tudjam viselni -
vissza tudok majd emlékezni arra a néhány rövid hónapra, amik az életemben a legjobbak voltak. és ha
lehetséges az hogy a fájdalom annyira enyhüljön, hogy ezt megtehessem, biztos voltam benne, hogy
annyira hálás leszek azért, mint amennyire hálás voltam azokért, amiket adott nekem. Többet, mint
amennyit kértem, többet, mint amennyit érdemeltem. Talán egy nap majd így fogom látni.De mi van
akkor, ha ez a lyuk sosem lesz jobban? Ha a szélei sosem gyógyulnak be? Ha a sérülés végleges és
visszafordíthatatlan?Szorosan összeszorítottam magamat. Mintha sosem létezett volna, gondoltam
kétségbeesetten. Micsoda hülye és lehetetlen ígéret? Ellophatja a képeimet és visszakaphatja az
ajándékait, de ez nem csinálna vissza mindent olyanra, mint amilyen azelőtt volt, hogy megismertem.
A fizikai jelek voltak a legjelentéktelenebb részei az összefüggésnek. Megváltoztam, belülről már
teljesen felismerhetetlen lettem. Még kívülről is máshogy néztem ki, az arcom beesett, és teljesen
fehér, a lila karikákat kivéve amiket a rémálmok hagytak a szemem alatt. A szemeim sötétek voltak a
sápadt bőrömhöz képest - ha szép lennék és távolról látnám magamat - elmehetnék vámpírnak is. De
nem voltam szép, és valószínűleg inkább egy zombihoz álltam közelebb.Mintha sosem létezett volna?
Ez őrültség. Ez egy olyan ígéret volt, amit sosem tudott volna betartani, egy ígéret, ami abban a
pillanatban megtört, ahogy kimondták.A fejemet a kormánynak ütögettem, hogy eltereljem magam az
élesebb fájdalomtól. Butának éreztem magam, amiért aggódtam azért, hogy megpróbáljam betartani az
ígéretemet. Hol van értelme annak, hogy egy olyan ígérethez ragaszkodunk, amit a másik fél már meg
is szegett? Kit érdekelt, ha vakmerő voltam és ostoba? Nem volt okom hogy elkerüljem a
vakmerőséget, és arra sem hogy ne legyek ostoba.
Szárazon nevettem magamnak, még mindig levegőért kapkodva. Vakmerő a döntésekben - na ez egy
reménytelen dolog volt...A sötét humor elterelte a figyelmemet a fájdalomról. Már könnyebben
lélegeztem, és már hátra tudtam dőlni a székben. Annak ellenére, hogy hideg volt, a homlokom tele
volt izzadtságcseppekkel.Próbáltam a reménytelen javaslatomra koncentrálni, hogy megóvjam magam
a kínzó emlékektől. vakmerőnek lenni a döntéseknél sok kreativitást igényel - talán többet, mint ami
nekem van. de azt kívántam, hogy bárcsak lenne valamilyen mód. talán jobban érezném magam, ha
nem próbálnék egy megtört megállapodásba kapaszkodni minden erőmből.
Minden alkalommal, amikor szenvedsz, megszabadulsz a negativitástól és minden alkalommal amikor jól érzed magad a pozitív benyomásokat költöd el. Ezért amíg létezik az ego illúziója, csak addig lesznek jó élményeid, amíg el nem fogy a „pénzed”. Ekkor megint visszajössz. Aztán, ha valami rosszat teszel lemész a pincébe, ledolgozod az adósságodat és ha végeztél feljössz. Mivel ez időtlen idők óta történik, mivel nem tud örökké tartó boldogságot vagy értelmet nyújtani és nem okoz beteljesülést, Buddha azt tanácsolja, hogy lépjünk a képek mögé, a tükörre, lépjünk a hullámok alá, az óceán mélyébe. Ne engedjük, hogy elragadjon minket isten és ördög, hasznos és haszontalan, hanem azonosuljunk a tiszta térrel, ami mindent lehetővé tesz és ragyogó tisztasággal, mely tudja, hogy mi történik és azzal a ténnyel, hogy ez a tiszta tér határtalan. Légy az ami tudatos, ne annak légy tudatában ami van. Légy „itt és most”.
Tiszta volt a tavaszi égbolt, mégis különös varázslat lebegte körül a holdat. Az emberek mindig rémült csodálattal néztek fel rá. Sok mindent látott az idők folyamán. Amikor már nem világított és sötétbe borult a táj, a fény elől bujkáló gonosz erők előmerészkednek, hogy kiterjesszék hatalmukat az éjszaka leple alatt.
A tiszta látásmód abszolút szintjén a gondolatokra és az érzelmekre úgy kell tekintenünk, mint amelyek a tudat eredendő bölcsességét fejezik ki. A kellemetlenekre célszerű úgy tekintenünk, mint azokra a hullámokra, melyeket szörfösként nem lovagolnánk meg, vagy mint a tévéműsorra, ami olyan rossz, hogy senki sem nézné meg. A tibetiek erre azt a kifejezést használják, hogy "olyan, mint a döglött tehén" - elég, ha az ember csak egyszer pillant oda. A zavaró érzelmeknek nincsen karjuk és lábuk, nem megfoghatók - kivéve azt a zavart, amit a rendszerünkben okoznak. Csupán annyi erővel rendelkeznek, amennyit mi fektetünk beléjük.
A dolog nyitja abban rejlik, hogy a legizgalmasabb lehetőségeket lássuk mindenben, ami történik. Így mindig ügyesen dolgozunk a rendelkezésre álló tényekkel, nem hagyjuk, hogy azok megtörjenek bennünket. Érett módon élni olyan, mintha szállodában laknánk: szabadon használunk mindent, de tisztában vagyunk azzal, hogy a végén csak a benyomásainkat vihetjük magunkkal.
Hibáztatni magamat nem fogom, hisz az élet minden perce egy újabb tanító pofon, minden újabb méter egy újabb mérföldkő..
Minden újabb csalódás egy újabb lépés,
S mikor az ember majd felnő, mitől a fejük fölül eltűnik a ködfelhő,
És megtanul tisztán látni, kevésbé kedvelt szemet szúró féllel is emberien bánni, bár az embertelenség határa mára már határtalan..tarts be egy-két szabályt és az életed nem lesz szabálytalan.
A nagy szavak nem érnek semmit, Elszállnak, mint az őszi szél De a szeretet, ha tiszta szívből fakad, Elkíséri az embert, amíg él.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló