Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Fantasztikus, hogy részese lehetek minden idők legnagyszerűbb csapatának. Az idei évben nagyon élveztem a Forma-1-et, jobban, mint bármikor ezelőtt. Mindig is arról álmodtam, hogy a Ferrarival nyerjek bajnokságot, és szerintem ezzel nem csak én vagyok egyedül.
Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk.
Aki a legkedvesebb.
Lelkünkhöz közelálló.
Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.
A szeretet mélyebben van.
Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben.
A szeretet nem kötelesség, nem feladat.
Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.
A szeretet: a szabadság jegyében áll.
Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.
A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.
Úgy hívják: szabadság.
Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd. Nincs benne színjáték. Nincs hazugság.
Nincs idő sem - mert ahogy egy életet leélhetek valakivel és nem szeretem - s egyetlenegyszer találkozok valakivel és szeretem.
Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét...
Szerintem félelmetes... Mármint ez a bizonytalanság mikor nemtudod, hogy mi van...És mikor már a szemedet szúrja ki... Félelmetes.
Véleményem szerint a virágzó világpiacon 5 komputerre is lehet kereslet. (1949)
Szabadságát az ember rendszerint akkor becsüli, amikor már nem szabad, vagy ha szabadságát végtelen áldozatokkal vívta ki.
Meggyőződésem, hogy a Bibliát egyre szebbnek találjuk, mentől jobban megértjük, azaz mentől jobban belátjuk és meglátjuk, hogy minden szavának, amelyet általánosan fogunk föl és különösen magunkra alkalmazunk, hely és kor szerint sajátos, közvetlenül egyéni vonatkozása volt.
„A pillangószív nem jó és nem rossz. Jó vagy rossz aszerint lesz, amerre az emberi akarat irányítja.”
„Rám tör a hajnal, nem lesz már ugyanaz a nap sosem, mikor hangod ébresztett fel.
Csak álmom mélyén őrzöm a lángot még, már mindent elfújt a szél.
Ha hátat fordítasz, mert szerinted úgy igaz, emlékül mit mondhatnék?...”
„A rossz gondolat szülőanyja, rendszerint elferdült lelki alkat.”
„Az anyák, ha észreveszik, hogy már csak négy szelet pite maradt a
tányéron öt emberre, akkor azonnal közlik, hogy személy szerint ők
sosem rajongtak a pitéért.”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló