Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A túl nagy bizalom sokszor túl nagy csalódásokkal jár.
Adj ennem, adj innom, gondoskodj rólam, és amikor a napi munka véget ér,
Adj nekem menedéket, tiszta fekhelyet egy tágas istállóban.
Beszélj hozzám! A hangod számomra sokszor többet ér a gyeplőnél.
Légy jó hozzám, s jókedvűen foglak szolgálni, és szeretni foglak Téged!
Ne rántsd meg a gyeplőket, és ne emeld rám az ostort!
Ne üss, vagy rúgj meg engem, amikor nem értem, mit kívánsz,
Inkább adj nekem időt, hogy megérthesselek!
Ne tekintsd engedetlenségnek, ha nem követem a parancsaidat,
Talán a nyergemmel, a kantárommal, vagy a patáimmal van a baj.
Ha nem eszem, nézd meg a fogaimat, talán fájnak.
Te is tudod, hogy az menyire rossz érzés.
Ne köss ki túl röviden, és ne vágd le a farkamat,
Az az egyetlen fegyverem a legyek és a szúnyogok ellen.
És végül, drága Gazdám, ha már nincs számodra hasznom,
Ne hagyd, hogy éhezzek, fázzak, és kérlek, ne adj el!
Ne adj egy olyan gazdához, aki hagyja, hogy éhezzek és lassan a halálba kínoz engem,
Inkább légy irgalmas, és gyorsan, fájdalommentesen vedd el az életemet!
Hadd kérjem ezt Tőled, és kérlek,
Ne vedd tiszteletlenségnek, ha az Ő nevében teszem,
aki maga is egy istállóban született, mint én...

Ámen.
Ismétlés, folyamat, mely körből körbe halad, s kiábrándultság után a nagy üresség. Mi lesz ezután, kérdem sokszor, mint a telefonon meg annyiszor lenyomott gomb? Leülök, nézem a másikat, nézem az arcát, szemét, s valamit nem értek...elfelejtett mosoly, mi odaragadt csak. Szólt is, nézett is, érzett is..., csak szarul, hülyén, őszintén...
Veritas odium parit -

Az igazság kimondása sokszor gyűlöletet szül.
A barátság sokszor olyan, mint egy buborék. Gyönyörű, de csak másodpercekig tart és amikor eldurran rájövünk, hogy nem is barátság volt ez, csupán csak egy álom, melyben annyira hittünk és gyönyörködtünk, hogy már valótlanná vált szemünkben.
Beteg volt az édesanyám tudta, hogy meg kell halni,

Nem látta többé soha senki sem Őt mosolyogni.

Fájt neki itt hagyni hőn szeretett minden gyermekét,

Könny mardosta nagyon sokszor fájdalmakkal telt szemét.



Nézd, - hoztam neked virágot, hogy ne búsulj jó anyám,

Kerti rózsát, a legszebbik ágát, ne sírj anyácskám.

Szeretem nagyon, róla álmodom, mikor lefekszem.

Fekszik lázban a gondos anya, - halálos betegen.
Korábban sokszor kérdeztem édesanyámtól: hol késik a mi boldogságunk? És így felelt: ott jön, nézd csak! és karjával az elérhetetlen messzeségbe mutatott. Én vártam, tudtam; hogy jön, de soha meg nem érkezett: mindig csak jött.
Élet,
Rövid lesz, sokszor sivár,
Sírni fogsz, s elér a magány.
Lesznek boldog, örömteli percek,
De a tökéletes pillanatok gyorsan letelnek.
A fájdalom önmagában egy nehéz érzés, amit az emberek sokszor nem tudnak elfogadni. Valahol bennük van egy kis fény, a remény, hogy majd jobb lesz. De mikor? Mikor lesz jobb? Nem lesz jobb sosem. A fájdalom benned marad ég és mar de ki kell bírni, csak gondolj arra a kis fényre. Ami ott ég benned. És hogy ha teljes szíved fogja diktálni, akkor a kis fényből egy közeli, sokkal nagyobb láng fog égni.
Miért van az, hogy a legkevésbé eredeti mondatot akarja mindenki hallani? A "szeretlek" már megszámlálhatatlanul sokszor elhangzott, mégis, amikor kimondjuk, olyanok vagyunk, mint az ősember, aki talált egy szót, és imádattal kezdi tisztelni.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló