Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A jó barát lelkem fele.
Ülök a csendben és hallom a hangodat,
A tükörbe nézek, de nem látom önmagam,
Keserű szavak csak ennyi, ami maradt,
Egy keserű emlék s pár múló pillanat.
Szememből elhullik egy apró könnycsepp,
Tudom, hogy nélküled mindek sokkal könnyebb,
De belül szívemet széttépi a bánat,
Nincs egy árva szó sem, mely elhagyja a számat.
Ha te elmész nekem senki sem marad,
Ne hagyd, hogy rám dőljenek az ezeréves falak.
Te nem látod mit is élek át,
Lelkem egyetlen segélyszóra vár,
Hogy kiemelj ebből a sötét tengerből,
Hogy azt mondhassam te vagy a megmentőm.
Szeretném azt érezni újra, hogy szeretsz,
Szeretném kezemmel fogni a kezed.
Reménykedve nézek szét a szobába,
Szemem téged keres az esti homályba,
De érzem nincs több remény,
Tudom többé már nem vagy az enyém.
Hiányod széttörte lelkemet,
Most már tudom, ELVESZTETTELEK…
Hogyan bánhatok ilyen mostohán a lelkemmel, hogy még annyit sem vagyok hajlandó megtenni érte, hogy kiálljak mellé a félelmeim ellenében, hiszen mégiscsak ez az ami tényleg az enyém, a lelkem...
Mikor a nap felragyog az égen,
én már tudom, hogy nekem végem.
Annyi kín és bánat nyomja lelkem,
hogy az utolsó kenyerem is már leszeltem.
Utolsó kortyot fogyasztom az életből,
s nekem elegem lett már mindebből!
Talán egy új, jobb sors vár rám,
talán a boldogságot is megtalálnám.
Talán új utakra léphetnék,
és talán végre boldogan élhetnék.
Ennyi volna csupán mit az élettől kérek, hogy mit hoz a jövő?
Nem tudom, de nem is félek!
(Búcsúvers)

Mikor olvasod e sorokat,
Nem találsz testemben lelket, csak romokat.
Nem kell rám többé főzni, mosni,
Érkezik mostan a halottaskocsi.
Az élet része, mi mostan a halál,
Gyászruhába öltözött a hollókamadár.
Leveti köntösét,leveti sírva,
Mikor e sorokat átfutod, én lent leszek a sírban.
Nem te tehetsz róla, nem is senki más,
Ez ügyekben egyedül csak én vagyok a hibás.
Írnék én végakaratot, de nincs nekem semmim,
Nincsen semmim, nem sírhatom ki magam senkin.
Az emlék múlik, s vele a fájdalom,
Búcsúkönnyek azok, mindet utálom.
Mint holló gyászba borul-e halálos nap végén,
Úgy nyugszom majd én is, szürke sírom mélyén.
Veled leszek mindig, lélekben nem hagylak el sosem,
Sírkövemen mindig, legyen majd egy totem.
Még talán fel sem fogod mi történik velem,
Egy utolsó percre fogd meg az én kezem.
Megfogtad kezem, egy percre itt is ragadt,
Lásd az élet kicsiny, rövid, csak egy pillanat.
Érzékeny lelkem volt, kevés az élethez,
Nem érdekel többé mások mit gondolnak,
mit éreznek.
Végre megpihenhetek egy időre,
Ne légy miattam kidőlve.
Itt nyugszom,itt kelek fel,
Itt alszom, ha jön a reggel.
Én már többé nem kelek fel,
Elsőként tőled búcsúzom el.
Tudom, hogy ha reggel felkelek,
Fájó érzés tölti el lelkemet,
Egy olyan érzés, mely nem akar elmúlni,
És ágyamra borulva fogok elhunyni.
Az angyalok már várnak rám,érzem.
Valami húz innen, a végzet,
Én várni foglak téged,
Ne felejtsd, én ott leszek néked!
Sokszor álmodtam már, hogy hallom lépteid
Halk hangod hazudta a suttogó szél
Régóta várom már, hogy foghassam kezeid
Reszket a szívem, ha tiédhez ér.

De felkelt a nap, az álom messze szállt a fénnyel
Éberen fekszem az ágyamban egyedül
Kezemben egy régi, gyűrött fényképpel
Szememben könnyek, fájdalmam nem enyhül.

Menekülnék én, ha tehetném, ezerszer
De a veszteség kínzó bilincsébe zár
Nem hullnak a láncok hiába mentél el
Falak zárnak tőled, mint ősrégi vár.

De mégis láttalak, egy pillanat csupán
Mégsem feledem jól ismert arcodat
Újra álmatlan éjjelek csapdáján
Keresztül keresem végre a kiutat.

Felkavartad a nyugodt állóvizet
S most kínok rabja vagy, érzem te is
Tovább zúzni két szerelmes szívet
Nem lehet, felemészt a bűntudat engem is.

Felkerestelek, s láttam nem változott semmi
Te is szeretsz még engem ugyanúgy
Nem tudtam, mit kellene most ilyenkor tenni
Hogy ne ismételje meg magát a múlt.

De ekkor szíved az enyémmel dobbant
S ember lettél egy pillanat alatt
A lelkemben valami újra mgemoccant
Hozzám értél és végtelen lett a pillanat.

Karodba zártál, megállt a világ
S együtt töltöttünk egy csodás napot
De kegyetlen ez a fényes álomvilág
Felejthetetlen emlékül csak ennyit adott.

Az óra ütött, s a szíved újra megállt
Számon utolsó, forró csókod égett
A csodás nap nyomtalanul tovaszállt
De lelkemben égő, vérző sebet tépett.

Egyedül fekszem az ágyamban megint
A pillanat eltűnt, és te már nem élsz
A hold sötét árnyat sző odakint
De nem félek többé, hisz örökké bennem élsz.

(Buffy and Angel)



Összeszedem e darabokra tört tükröt,
összerakom szép lassan,
megszúrja kezem, vérzem...
Felsöpröm egy lapátra
és beöntöm testem szemetesládájába....
Eltemetem a gondolatokat, a lelkemet,
ezentúl szív nélkül élem az életet....
Nem fog fájni semmi,
feledni csupán agyam nem bír el,
látom az embereket, mellettem suhannak el...
Lelkem összetörted, könny csillog a szememben.
Mindenhol téged kereslek csak téged szerelmem.
Hiányzik nevetésed, érintésed, az egész létezésed.
Itthagytál, s el kell fogadnom ítéleted.
Ítélet velem szemben, s velünk...
Hiszen ezekután együtt már sosem lehetünk.
Csak egy csók volt...
De soha ne feledd: Neked adtam benne a lelkemet.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló