Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Ment az úton csöndben és vissza se nézett, felejteni tudott, lelkem porig égett. Leesett a földre, jéggé dermedt könnyem, tudom már nem látom, felejtsem el könnyen. Bezártam most szívem, arany a koporsó, akit én szerettem..ő volt az utolsó.
Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet.
Bolyongok ebben az értelmetlen világban
Nem bízok már senkiben csak a magányban
Lelkem kiszáradt folyó nem sodor már magával
elbírni ezt nehéz kezemben egy hitetlen bibliával.
Itt vagy újra sokszínű sárga arcú ősz.
Rettegve várlak, hiszen ismét beköszönsz.
Szeled szel, búcsúzós dalt zengesz, - rezzenek.
Te vagy lelkemnek a féktelen döbbenet.
Szívem hölgye érted futok versenyt én a széllel,
Karjaim közt érezzem imádott lényed-tested.
Tudod te, mit szenved lelkem az egyedülléttel,
Vágyálmaimban kegyeidért hozzád esengtem.
Félek és remegek az Élettől,
Tudom, hogy vár rám valami, de nem látok a fénytől.
Keresem és kutatom, hogy megleljem,
Röpke pillanat, törékeny üveggolyó mindösszesen...
Karolom magam, nyugtatom a lelkem,Szivárványt gyártok, felujjongok hirtelen.
Majd letargiába esem, elmélázok a nehézségeken,
Végül elmerülök az ismeretlen messziségekben.
Menekülök, mindenem hátrahagyva,
Hátha valaki egyszer utánam fut, engem akarva...
Szívem dobban, könnycsepp csorran- léptem nehéz,mégis..lelkem, menni kész. Szívemet gúzsba kötötték s úgy érzem láncra is verték... mint minden rabnak, álmom a szabadság, a napfény, melyet oly rég éreztem bőrömön. A súlya, mely oly nehéz, s az érzés ami eltölt.. olyannyira elviselhetetlen, mintha nehezékként egy mázsás vasgolyóval díjjazták volna tettem...
Simítják testemet,
Vad vágyat szítanak,
Aztán jót nevetnek,
Jönnek, elkapnak!

Számból a szavakat
Kitépik vasakkal,
Szívemből gondolatomat
Égetik billoggal.

Aztán álmaimból
Elveszik, mit szeretnék,
Eljátszák mókából,
S ahogy a kéjtől már remegnék,

Tüzes ostorokkal
Feltépik a lelkem,
Szenvedj önmagaddal!
Otthagynak végül vágytól feltüzelten.
Csak néha a fásultság,
Mely a fához szegezi életemet,
Legyűr, eluralja
Rajtam a félelmeket.

De végtelen a lelkem,
Letépi magát mindig a keresztről,
Szabadnak születtem!
Ősi földön, büszke gyökerekből!
Minden pillanatban téged kereslek.Akkor is ha tudom,hogy nem lenne szabad.A lelkemmel kereslek...mert szükségem van a mosolyodra,az érintésedre,a szemeidben fénylő bátorságra.A szívem fele nálad van,amíg nem lesz velem soha nem lehetek egész.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló