Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Egy este London híg ködében
Ifjú csavargót láttam én
Olyan volt mint szerelmem éppen
S egy pillantást vetett felém
Szememre nehezült a szégyen

Követtem a csibészgyerek
Fütyült a kezét zsebre vágva
Úgy jártunk utcát és teret
A megnyílt Vörös Óceánba
Mint Fáraó s a héberek...

E szerencsés királyokon
Tűnődtem mikor álszerelmem
S az akit szeretek nagyon
Összeütköztek mind a ketten
Hűtelen árnyak bánatom

Bánat melyen a pokol állott
Feledés ege nyiss utat
Eltűrnék szívesen haláluk
Eladnák érte árnyukat
Földi szegény hires királyok...

Hajóztunk már eleget eddig
Te szép hajóm emlékezet
Rossz ihatatlan vizek közt itt
Csavarogtunk-e eleget
Szép hajnaltól szomorú estig

Hamis szerelmem ég veled
S eltűnsz már keveredve véle
Te is kit elvesztettelek
Németországban most egy éve
S akit már látnom nem lehet...
Nem próbált meg közeledni hozzám, vagy szóba elegyedni velem, és én sem engedtem volna meg, ha eszébe jut is. De a szívem sóvárgott utána. Önző módon örültem, hogy nem nősült meg, mert ha így tesz, nem gondolhattam és álmodozhattam volna róla, hiszen az helytelen lett volna. Lehet, hogy így is ostobaság volt, de úgy éreztem, szükségem van valamire, ha csak buta ábrándokra is, hogy kitöltsék az életemet.
Now you're just somebody that I used to know. / Most már csak egy valaki vagy, akit valaha ismertem.
Megint kisírt szemmel ébredek,
csak is azért, mert szeretlek!
Szakításról szó sem eshet,
az életem, akkor érne véget!
Szakítás, Fájdalom,
Az az ember, akitől én megijedek, még nem született meg.
Átkeltünk a Szajnán, és hirtelen megálltunk egy szalag előtt, amit arra használnak, hogy elkerítsenek vele egy építkezési területet. A szalag megakadályozta, hogy a járdán menjünk tovább, és mindenkinek le kellett lépnie az úttestre, és meg kellett tennie öt métert, mielőtt visszaléphetett a járdára...
...- Mi tettük ide. Ha jobban megnézi, nincs is itt semmiféle építkezés, nincsenek javítási munkálatok, nincs itt semmi, csak ez a piros-fehér műanyag szar, ami megakadályozza a továbbhaladást ezen a hülye járdán. De senki sem teszi fel a kérdést, hogy mi a fenét keres itt ez a szalag, nem, mindenki engedelmesen lelép a járdáról, és az úttesten megy tovább, megkockáztatva, hogy elüti egy autó... Mikor az emberek ezt teszik, kétszeresen is odafigyelnek. Ez adta az ötletet, hogy kitegyük a szalagot: hogy jobban odafigyeljenek, mi történik körülöttük.
- Erről szó sincs... Csak egy vicc az egész, hogy kinevethessük az embereket, akik vakon engedelmeskednek, anélkül, hogy tudnák, minek.
Butaság,
El kell, hogy felejtselek,
de még mindig szeretlek,
akaratom ellenére sem tudok mit tenni,
a szívemből nem bírlak kitörölni...
Még, ha darabokra is törted a szívem,
akkor is nagyon hiányzol nekem!!!
Az ember későn jön rá arra, hogy bizonyos döntéshelyzetek során a legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha a nehezebb utat választja...
De mire ráébred erre az óriási baklövésre, már túl késő... késő, mert akit elszalasztott, már mást repít a felhők fölé, másnak súgja fülébe: "szeretlek", s mással szövögeti örökké tartó álmait...
Tekints le és pirulj, mi nyomorúlt,
Akit remeknek alkotál, az ember.
Az általunk rabságra ítélt lényt rövid időre kiszabadítva s ezáltal magamat is megszabadítva az emberek anyagias, számító, önző világától, messze minden zajtól és keserűségtől, amit az emberi lét von maga után, lóháton érzem, otthon vagyok.


Amit érzek ilyenkor, az maga az ÉLET. Ugyanazok a fák adnak árnyékot a vakító naptól, mely mindkettőnket éget, ugyanaz a szél hűti testünket, ugyanazt a levegőt szívjuk. Egy ritmusra dobban a szívünk, együtt emelkedik és süllyed mellkasunk, egyszerre feszülnek meg izmaink, szemünk ugyanarra a távoli pontra figyel, valahol a horizonton túl. Egy testként mozdulunk, összeforrt lélekkel. Most igazán szabadok vagyunk, így együtt.


Csak ketten vagyunk. Körbenézek a tájon ahol nemrégen gyalog jártam, lehajtott fejjel, egyedül. Most lovam büszkén felveti fejét, tekintete a távolba mered, szemünk ugyanazt a tájat pásztázza, de most úgy érzem, az egész világ az enyém, amíg csak a szem ellát. Hiszen csak egy perc, egy apró jel, egy ugrás és bárhová eljuthatok. Csak tudatnom kell akaratomat s ez a fenséges lény sóhajtásomat, egy elsuhanó vágyamat megérezve, még meg sem született gondolatomat is meghallva azonnal nekirugaszkodik.



Az erek kidagadnak lovam erős nyakán, izmai megfeszülnek, sörényét tépdesi a szél ahogy izgatottan figyel előre. Ereje és gyorsasága, biztos lábai, az inak, az utolsó szőrszál a testén, most mind az enyém és tudásom az ő tudása is.


Felülök, lábammal megkeresem a kengyelt, rendezem a szárakat és magamat, kitisztul a fejem, most szó szerint nyeregben érzem magam és elindulunk, csak ketten.


 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló