Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Úgy berúgtam, hogy nem is emlékszem rá hogy ittam.
Talmud
Megálljatok, kik halkan jártok itt,
A fák alatt, ti kedvesek.
Kik értitek az erdő titkait,
Rám nézzetek.
Párommal én az erdő ünnepén,
Szentséges édes alkonyon,
Csendben, harmatban, lilán és üdén
Harangozom.
Öleljük meg egymást, szívesen, meghitten, és szeressük egymást: úgy áld meg az Isten.
Kacér kis napsugár benyúl az ablakon
végig kúszik a meleg, álmos arcomon.
Kint kismadár harsogja a reggelt
a szomszéd már kopácsol, ő felkelt.
Karom hosszúra nyújtom, csont recseg
csend van ide benn, csak az óra ketyeg.
Itthon rohan az idő meg nem áll
lassan mozdulok, az utca kiabál.
Fájok!- mond miért siettél ennyire reggel?
Nap sem nyugszik, olyan hamar fel kel
Lapítva hunyok még kicsit, titkon
simogass nap, jót játszol hátamon.

De hát nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk. Mi csak abban dönthetünk, hogy mi a teendő, ha már itt vagyunk.
Ha arra gondolt, hogy itt volt, itt feküdt mellette, hallotta a szuszogását, és néha hozzáért a karjával. Ha a nyárra gondolt, amikor együtt mentek az ösvényen. Valami visszatért ilyenkor, valami furcsa borzongás. Nem tudta, hogy mi az. De tudta, hogy már nem úgy van minden, mint nyáron volt. Nem olyan szép és egyszerű. Zavaros és bizonytalan. De szebb. Valahogy mégis szebb. Nem tudta, miért, és nem tudta mi az.
Eljön az idő, mikor minden, ami most keserű valóságnak tűnik, megszűnik létezni, és kapu nyittatik annak, amit most mi éppen álomvilágnak hiszünk.
Mikor a gyermek gyermek volt
karját lóbálva ment,
Patak helyett hömpölygő nagy folyót
akart, s e tócsa helyett a tengert.
Mikor a gyermek gyermek volt
nem tudta, hogy ő gyermek.
Mindennek lelke volt még, s egy
volt minden lélek.
Mikor a gyermek gyermek volt
semmiről sem volt véleménye.
Nem volt megrögzött szokása.
Elszaladgált a helyéről, törökülésben
ült, forgója volt a feje búbján
és nem grimaszolt, ha fényképezték.

Mikor a gyermek gyermek volt,
ilyeneket kérdezett folyton: miért
vagyok én én és miért nem te?
Miért vagyok én itt és miért nem ott?
Hol kezdődik az idő, és hol ér véget a tér?
Hogy lehet az, hogy én, aki én vagyok,
mielőtt lettem, nem voltam, és
hogy egyszer én, aki én vagyok, nem
leszek már az, aki vagyok?
Zárva az ajtó és csendes kint az éj,
még mindig várok rá, hogy újra itt legyél.
Telnek az órák, és arra ébredek,
a remény eltűnt végleg, s én elveszítelek.
Azt mondtad érzed, hogy összetartozunk,
s ez volt a sorsunk. Most mégis kérdezem:
Mit ér neked a szívem, ha így dobod csak el?
Mit ér a holnap, ha várlak, de régen más ölel?
Mit ér neked, mit adtam, s hogy álmom végre teljesült veled?
A legszebb éjszakánk mit ért neked?
Ahogyan senkit,úgy öleltelek,
de tévedés csupán, hogy jól ismertelek.
Valakit láttam, de más vagy azt hiszem,
s az, aki nálam ébredt, már nem jön el sosem.
Látom,hogy sírsz. Könnyeid hullatod a szélben. Tudom szeretsz még ezt itt bent érzem, a Hold perzselő tűzében a csillagokat nézem. Bánatom tükröződik egy régi képben, egy fájó sebhely csúfítja arcom, az sohasem múlik el, örökre itt marad. Lángoló mezőkön, elhagyatott utcákon csak Te jársz a fejemben, mindig azt látom: Mással élvezed életed perceit. Én meg lógok a semmiben egyszer ott egyszer itt, ha jót ígér a holnap ne dőlj be! El ne hidd! Semmi jót nem fog adni, hazug szóval csábít! Tudom mikor szívek szállnak az égben minden rossz eltűnik a semmiségben, de létezik nap mikor minden nyomasztó, ilyenkor ordítom: Fáj még a szó!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló