Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Egy zsarnoknak (tyranus) a szokásosnál nagyobb vallásos áhítatot kell mutatnia. Az alávetettek kevésbé aggódnak egy olyan uralkodó törvénytelenségei miatt, aki istenfélő és jámbor. Másrészt nem lépnek fel olyan könnyen ellene, mivel azt hiszik, hogy az istenek mellette állnak.
Talmud
A testünk, melyben létezünk, a földből származik, ahogy minden olyan dolog is, amit megeszünk, megiszunk vagy belélegzünk, és végül mindezek a földbe is térnek vissza. Azt pedig, hogy mit tesznek az istenek a bennünk lakozó szikrával, senki nem tudhatja.
Cum Deo pro patria et libertate. - Istennel a hazáért és a szabadságért.
Milyen az ”Isten”?
Annak szíve nincsen!
Fiatalon veszi el
Kit sokan szeretnek!

Sokan szeretjük őt,
A lányt, a fiút,
A nőt, a férfiút!
Mégis elveszi Ő!

Fájó az üresség
Mi belül tör ki!
Fájó, mert nem él
Kit szerettünk Mi!
Mikor a hit már sem ér semmit
Hazug papok prédikálják intelmit
Egy ál Istennek, ki rég elhagyta híveit
Az élet kínokkal telítve lett
Leányanyák szülnek leányanyát
Liliomtipró férfiú barbárt
Lassan senki sem akar élni e földön
Hol már uralkodó faj a szörny
Vámpír les a házak árnyékában
Semmi jó nincs szándékában
Mumus veri szekrényed ajtaját
Félelmedre hamar gyógyír a halál
Fájdalom könnyeit elsírtad már rég
Fohászod kései
Kipusztul az ember a Földről
Az Alvilág lesz minden, mi jövő
A Sátán az úr,
S a szörnyek faja ismét felvirágzúl.
Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk. Búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk. Búcsút azoktól, akikről azt hittük, sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik, és az ismeretlen átveszi helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott.
A "mert" szó egy ismeretlen istennek állított oltár.
Ha tudod, hogy Isten melletted van, minden világossá válik. (Ayrton Senna, 1992)
A rajt egy valószínűtlen, egy semmihez sem fogható pillanat. Csak egyetlen dologra koncentrálsz, és amikor elindulsz átlépsz egy másik világba, mintha megérintenéd Isten arcát. (Ayrton Senna, 1991)
Ha tudod, hogy Isten melletted van, minden világossá válik. (Ayrton Senna, 1992)

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló