Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Magányos lovasként, mentem eltévedve,
Felesleges időt pocsékoltam, reménytelen képekbe,
Illúzió, bábjáték, olyan mint a szahara,
Vajon egszer valaki, szeretni fog valaha?
Szálltam szembe széllel, szemben a széllel álltam,
Egész életemben egy olyan lányra vágytam,
Mint te,idáig csak vártam, most már megtaláltam,
Na végre... Rádtaláltam,köszönöm uram, hogy kikövezted az utam,
A mennyország kapui, csak illúziós képek,
Nem létezik az amit anno megígértek,
Ha eltávozol a földről,nincs olyan hogy választhatsz,
A valóság messzi falait, na az amit támaszthatsz,
Nem tudom milyen, nem voltam odalent,
Nem tudom milyen, de talán jobb mint idefent,
Nem létezik a herceg,királynő vagy sárkány,
Tudod mivan tesó? Egy pesti esti párkány,
Vagy infúzión illúzió,ez a két opció,
Mamár nem a belső számít hanem hogy a popsijó,
Ez a helyzet öreg, tudom pesszimista,
Milyen világ ez ha a fiú feminista,
Vagy a mai lányok, inkább megyek tovább ha netán rátalálok.
Si bene commemini, causae sunt quinque bibendi:
Hospitis adventus, praesens sitis, atque futura,
et vini bonitas, et quaelibet altera causa

Ha jól belegondolok, az ivásnak öt oka van:
Vendégek érkezése, mostani, vagy jövendő szomjuság,
ha jó a bor - vagy bármilyen más ok.


Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
Élni nem lehet kényszerből. Kaptad, éled, túléled. Mikor milyen hangulatban talál a következő reggel.Te döntöd el, adsz-e hálát minden egyes reggelért, azért a pillanatért amit éppen megélsz. Valaki, vagy valami, talán csak az Erő az, ami hajt téged, rugdos előbbre, mutatja az utat. S ha eltévednél, kaphatod sorra a pofonokat. És hiába mondod hogy: "Nem, nem akarom". Mert olyan nincs hogy NEM. Vagy, hogy NEM AKAROM. Amit kaptál fogadd el, ami eljön viseld el. De ne a rossz dolgokra várj. Az úgyis megtalál, ha életed könyvébe van vésve. Te csak felkészülhetsz a kihívásra. Felvértezheted magadat, égi erőket is bevethetsz ha kell. Mert arra úgysincs válasz.És akkor újra Te nyersz.
Lehet hogy úgy érzed még nem vagy felkészülve rá, mégis várod azt a percet. Úgy, mint tavaly a szilveszteri éjféli harangszót, majd a tűzijátékot, jelezve annak az évnek is vége a maga örömeivel, szomorúságaival együtt. Most meg mintha minden másodperc egy ezredév lenne, a gombóc a torkodban egyre nagyobb és nagyobb, mert félsz újrakezdeni mindent- máshol, más helyen, más emberek között. Az ismeretlen, az hogy életedben ilyen nagy lépést még soha nem tettél meg, megrémiszt. Pedig hidd el, jó lesz, jobb lesz ezután. A lábad elé sodort lehetőség új értelmet ad majd az életednek, csak indulj el. Most már nincs visszaút, de van elég idő, hogy a fennmaradó napokat úgy élvezd és érezd át, ahogy szeretnéd, mert ez soha nem fog visszajönni. Köszönj az embereknek, mint eddig, szemeiddel vésd eszedbe minden ház színét, szegletét, és szépen csöndben ints "Isten hozzád"-ot mindenkinek. Mert Mindenki, és minden a szívedben marad.
Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.
Én nem akarom, hogy engem kövess, járd a saját utad, keresd a saját célod, leld meg te is a lelki békéd. Én nem adhatom neked, azt magadnak kell megtalálnod. Higgy a megérzéseidnek, annak a pezsgő késztetésnek, ami elindít.
Elmondhatom én mit érzek, de azt ne tedd magadévá, mert az lehet az én életem igazsága, az én utam, nem pedig a te életednek egyetlen megoldása. Az én életemmel csak én tudok azonosulni, az igazság az én életemben is az enyém. Mint az égi pályán keringő bolygók, csillagok ezredéves útja, oly egyértelmű, oly egyenes és megismételhetetlen, ilyen számomra is az én életem. Mindenkinek útja van, hogy mi az, csak te tudhatod, s a magad által kijelölt cél elérhető, de csak abból tudsz táplálkozni aki vagy, nem pedig abból aki én vagyok.
Van valaki, akit úgy ismerek, ahogy senki más. Aki éljen akárhány száz kilométerre, akármilyen dimenzióban, úgyis megtalál. Láthatatlan kapoccsal köttettek össze útjaink, bár úgy tűnik közös Sorsunk végeláthatatlanul véget ért. Ez nem így van. Olykor a szív törvényei győzedelmeskednek a józan ész felett, olykor a kényszer szülte helyzetekből lesz egy kicsiny menedék, ahol lelkünk megnyugvást talál. Csak az addig eltelt idő ne lenne oly nehéz. A félrecsúszott szemüveg, a reggelinél fogadott kicsiny katonák, a gyógyszerrengeteg, a kusza haj, a szem, mely rám nevet, a vonalnyi száj, a három párna feje alatt, az érintése, az öle, a puha keze itt él bennem, most is érzem, más nem tudja, nem érezheti, mert úgy, mint én ismerem, nem ismeri.
Azt hiszed nem tudsz változtatni a dolgokon. Inkább megsavanyodsz, elfásulsz a hosszú évek alatt. Kitörni bátortalan vagy, inkább behódolsz az adott helyzetnek, semhogy felülemelkednél rajta. De ez így nem jó. Van egy pont, amikor a fásultság a kilátástalanságba fullad, kész gyötrődésként éled meg az életed. Változtatni tudni kell, akár a kapcsolatokat, akár a munkahelyet, életcélt illetően. Na nem a meggondolatlan cselekedetekről beszélek. Csupán arról a pontról, ami után csakis jó jöhet. Egy olyan élet, amilyenre mindig is vágytál. Lehet, hogy az elején nehéz lesz, lehet, hogy a kezdeti lépéseket kudarcként éled meg, de bármilyen nehézség vagy akadály szegi utad, Te fel tudsz állni, meg tudsz birkózni vele. Képes vagy rá. Én képes voltam. Most Te jössz.
Azt mondtad egykor elengedni kár, elengedni nehéz, elengedni képtelen vagy. Aztán jöttek borongós napok, néma telefonok, csak gondolatban kivetített képekkel arról akit annyira szerettél, arról, aki másfele indult. Volt, hogy őrjöngtél, nem ettél, és végigzokogtad az éjszakát. De semmi nem történt, majd ezek az órák percekké és pillanatokká váltak. Aztán már nem is tudod, mikor történt meg. Elengedted. És egyre hosszabbak lettek a nyugalmas percek. Órákká, napokká váltak hirtelen. A rég elfeledett mosoly, észre sem veszed kiül az arcodon, sugárzol, mint a Nap És nem érted, hol volt ez a lány eddig. Milyen megmagyarázhatatlan börtön rabja volt, s most újra szabad. És nyugalom lengi körül egész nap. Azt mondod, ez hihetetlen... nem hihetetlen: tény. Végre élsz!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló